A Kúria megtagadta az olimpiával, valamint a Városligettel kapcsolatos népszavazási kérdések hitelesítését, megváltoztatva ezzel a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) határozatait – tájékoztatta a legfőbb bírói fórum szerdán az MTI-t.

Az FVB december 14-én hitelesítette mindkét helyi népszavazási kérdést. Ezek úgy hangzottak: "Egyetért-e azzal, hogy a városligeti építési szabályzat ne tegye lehetővé új múzeumi épületek építését a Városligetben?", valamint "Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata ne pályázzon a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére?"

A Kúriára mindkét kérdés ellen felülvizsgálati kérelem érkezett, ezt bírálta el a testület.

Az olimpia megrendezésével kapcsolatban a Kúria megállapította, hogy a Fővárosi Önkormányzat már döntött a pályázaton való részvételről és az erről szóló szándéknyilatkozatát megküldte a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. A három részből álló pályázati eljárás első szakasza, a jelentkezési dokumentáció benyújtásának határideje 2016. február 17., a népszavazás várható időpontja pedig hónapokkal későbbi. A Kúria szerint a kérdés azt sugallja, hogy a választópolgárok a pályázat beadásáról nyilváníthatnak véleményt, holott azt a referendum idejére már benyújtják.

A Kúria megtagadta a kérdés hitelesítését a Városliget megújításával összefüggésben kiírandó fővárosi szintű népszavazás ügyében is. A bírói fórum megállapította, hogy az adott kérdést a 2013. december 24-én hatályba lépett, a Városliget megújításáról és fejlesztéséről szóló törvény szabályozza, fővárosi szintű népszavazás pedig nem alkalmas törvény hatályon kívül helyezésére. A népszavazás olyan rendeletmódosítás kikényszerítéséről szólna, amely ellehetetlenítené az Országgyűlés által törvényben meghatározott célt – érveltek.

A Városliget beépítése ellen Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke, a XIV. kerület polgármestere nyújtott be népszavazási kezdeményezést. Az olimpiával kapcsolatos kérdést pedig egy magánszemély, Erdélyi Katalin Krisztina nyújtotta be.

Karácsony Gergely korábban kezdeményezte a Fővárosi Közgyűlésben, hogy írjanak ki helyi népszavazást Budapest olimpiai pályázatáról, a Városliget beépítéséről, valamint a Római-part árvízvédelmi megoldásáról is, de ezeket a közgyűlés többsége nem támogatta.

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Gyerekek, népszavazás csak demokráciában van...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Lepényleső
Szavazás csak akkor van Magyar honban,ha az eredmény a borítékban,az meg a sutban.
Pestilence
Lézerjani szerint minden budapesti megszavazná a Liget átépitését.
Ehhez három kérdésem lenne a miniszterek minisztériumának miniszteri miniszteréhez (vagy mi a túró a hivatalos cime):

1. Akkor mitől féltek? Hagyjatok minket szavazni.
2. Tévedsz, Jani.
3. Menj haza.
Pestilence
Oké, elgépeltem. Három megjegyzésem/kérdésem lett volna a helyes kifejezés.

Egyébként van még egy javaslatom.

Épitsetek múzeumnegyedet valamelyik Csútra. Jól fog mutatni az aréna mellett. Úgyis ott lesz Magyarország új fővárosa.
verőce21
A Ligetprojekt ellentétek megoldását szépen abszolválta a kormány.
Csak az eredeti - 100 év előtti, már zsürizett tervek szerint - felújítanak benne épületeket, illetve újjáépítik a lebontott színházat.
Ja és rehabilitálják a parkot amit a felvonulási tér miatt lebetonoztak.(Nem, nem a Sztálin szobrot nem állítják vissza.)
hetöndöe
Lófasz lesz itt,nem ám olimpia.Anno 300ft-ról népszavazást akartak a húgyagyúak,most egy akkora projektről nem lehet,ami tényleg érzékenyen érinti mindenki pénztárcáját.Ráadásul a vizitdíj egy apró mankót is adott volna az egészségügynek.Ha annyira biztosak a dolgukban,akkor vajon miért tiltakoznak kézzel-lábbal ellene?
Kilóg a lóláb,na meg a mutyiszag.
kukac50
Az Unió visszafogja a pénzosztást Nem lesz olimpia!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.