A két éve, az önkormányzati választások előtt nagy erőkkel beharangozott engedményes tűzifát a vásárlók az idei fűtési szezonban már hiába keresték az állami erdészeteknél. Az olcsóbb fűtőanyag eltűnésének kommunikációjáról mintha megfeledkezett volna a kormányzat – nem úgy, mint a bevezetésről –, az illetékes szaktárcának azonban erre is van magyarázata. Az persze lehet, hogy ezt így is tervezték, de a bevezetéskor még a keret kiterjesztését lengették be. Felhívtam a gödöllői erdészetet, tűzifavásárlás miatt érdeklődtem náluk. Nagy meglepetésemre közölték a múlt év folyamán a 'rezsicsökkentő' kormányunk megszüntette a nagy médiahátszéllel beharangozott 10 százalékos tűzifa-rezsicsökkentést – írta egy olvasónk. Megkerestünk több állami erdészetet is, amelyeknél megerősítették olvasónk tapasztalatát, mindenhol azt mondták lapunknak, hogy nem lehet rezsicsökkentett tűzifát vásárolni, illetve előjegyezni náluk. Ugyanilyen tájékoztatás olvasható a Budapesti Erdőgazdaság Zrt...

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: bundi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bundi
és jön az áram, majd a víz, a fűtés...rezsicsökkenetlenítése...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
simmering73
Olcsó tüzifa? Sose volt, sőt folyamatosan ment fel az ára. Mióta megy a rezsiharc, pl az akác mázsája 50%-kal ment föl és mindegy, hogy hol, melyik tüzépen veszem.
nemjoezigy
Sajnos a fideSS hozza magát ezen a téren is!
A rezsi "csökkentés" csak a nagyfogyasztóknak hozott hasznot, ezek viszont a pazarló gazdagok.
A szegények spóroltak, amennyire tudtak, tehát nekik kevés volt a "rezsicsökkentés" haszna, amit elvitt az egyéb, ennek a rezsicsökkentésnek a költsége.
Nekem 2013 január 01 óta víznél 7100 Ft, gáznál 30800 Ft, villanynál 71000 Ft volt a megtakarítás. Ez 3000 Ft/hó volt a "rezsicsökkentés" a 3 év alatt.
coni
El kell ismerni, hogy jól ráéreztek, hogy az országban van annyi energetikai zseni, hogy 1 Millió magyar, köztük diplomások is, aláírja a rezsicsökkentő íveket és bármit amit eléjük tolnak. Ugyanazok akik tiltakoztak a vizitdíj ellen és még most se látják át, hogy pénz nélkül az egészségügy és az oktatás nem maradhat talpon.
kkalman
Rezsicsökkentés csak gazdagoknak! Mindenki építsen magának fűtött úszómedencét!
Ja, hogy ahhoz pénz is kell? Nincs?! Akkor felejtsd el a rezsicsökkentést! Az egész csak rizsacsökkentés.
Desischado
Ennyit a "rezsicsökkentésnek" nevezett maszlagról!
nezelodo
Aztán hogy megvannak sértődve, ha rezsihazugságnak nevezik, pedig jó a leánykori neve is, az hogy blöff!
Aki meg átélte már hogy a hülyére rezsicsökkentett gázfogyasztása egy légyszaron bukott el, mert a légypiszok a gázórán a szolgáltató szerint megfúrása a mérőnek, hogy lassítsa az órát, annak büföghet a hájfejű a köztévében a sikerekről!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.