Befejeződött a taxisok demonstrációja csütörtök délután két órakor Budapest belvárosában. Az Uber ellen tiltakozó személyszállítók elhagyták a Bajcsy-Zsilinszky út, a József Attila utca és az Andrássy út kereszteződését, így megszűnt a forgalmi sávok blokádja.

A tervek szerint a demonstráción részt vevő taxisok konvojban végighajtanak az Andrássy úton a Hősök teréig, ahol tesznek egy kört, ezzel véget ér a közös akció.

Erről azután döntöttek, hogy a demonstráció szervezői megállapodtak az illetékes kormányzati szervekkel az érdemi tárgyalások jövő heti folytatásáról – hangzott el a helyszínen megtartott sajtótájékoztatón.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
"Megállapodtak az illetékes kormányzati szervekkel". Na akkor abból semmi se lesz.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@wagabund: Nem én keserítem, ők saját maguknak, adtak egy nagy kokit...
verőce21
A taxisok 420 Ft-os benzinárnál kibuliztak maguknak egy rendszeresített tarifát, és ezt akarják megőrizni alacsony olajárnál is, lehetőleg versenytársak nélkül.
Tekla
@Mirabilis: Ha az lett volna a cél, hogy vegyék le róluk a terheket, a bürokratikus sallangot, a fél ország melléjük áll , mert ez mindenhol kerék kötő. De ezek csak magukra gondoltak, hogy ne legyen náluk olcsóbb utazási lehetőség.
Egész europában működhet, csak itt kell kitalálni, hogy ne legyen olcsó és egyszerű a közlekedés. Ne hogy hatékonyan használjunk valamit , mért is ne pocsékolnánk azt energiát , stb?
Ez a tipikus magyaros mentalitás, dögöljön meg a szomszéd tehene is. Remélem is , hogy megszívatják mind a kapzsi disznaját .
Aki Én
Éppen ideje. Találhattak volna maguknak valami közérdekűbb témát is. Azt érteném, ha azért tüntetnének, hogy ne legyen ilyen magas a költségük. De, hogy megszüntessenek valamit, ami az embereknek jó...???
Azt halottam, hogy a fodrászok készülnek hasonlóra, mert túl sok szülő vágja otthon a gyerek haját, de még olyan is előfordult, hogy a szomszédét. Na ők például már nem járnak fodrászhoz, akinek igen magas bérleti díjat kell fizetnie, a beruházásairól nem is szólva... :)
wagabund
..."a demonstráció szervezői megállapodtak az illetékes kormányzati szervekkel az érdemi tárgyalások jövő heti folytatásáról "...

...és arról, hogy megfizetik az államnak, és az akadályozott embereknek okozott kárt... mondjuk a helikopterek költségeit, a tüntetés miatt kivezényelt rendőri erők költségeitt, a menetrend kieséseket, és még tudja fene mit...
...mert csak úgy lezárni több sávot kőccség nélkül...az azért nem járja...

az engedély ellenére.
Tekla
@Mirabilis: A felsoroltak ,olyanok mint a zöld íjász, egyedül harcolnak. De a taxisok tömeg, szervezetek !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.