Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármestert figyelmeztette a bíróság, hogy ha továbbra is az eljárás meghiúsítására törekszik, kényszerintézkedést alkalmaznak vele szemben. Az eljáró bíró már rendőrökkel is kerestette a polgármestert, akiről kiderült: nem is a bejelentett lakcímén lakik, ott ugyanis állattartó telep van – írja a NOL.hu

Ma immár ötödik alkalommal nem jelent meg a büntetőperében kitűzött tárgyalásán a közokirat-hamisítás bűntettével vádolt Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármester, aki a vádirat szerint jogosulatlanul használ doktori címet.

Csak állatokat találtak a rendőrök az érpataki polgármester lakcímén

A Debreceni Járási Ügyészség vádirata megállapította: Orosz Mihály Zoltán 2012 augusztusában új személyazonosító okmányt igényelt azzal az indokkal, hogy elveszítette a személyi igazolványát. Az igénylés során bemutatott egy idegen nyelvű okiratot, amellyel doktori címet igazolt, csakhogy – a vádirat szerint – az érintett teológiai akadémia nem államilag elismert felsőoktatási intézmény, így doktori cím adományozására nem jogosult.

A nyomozást már 2014-ben lefolytatták ellene, s először 2015 októberében kellett volna büntetőügyében bíróság elé állnia, de Orosz Mihály Zoltán az azóta kitűzött öt tárgyalás egyikén sem vett részt, így ma sem ment el a Püspökladányi Járásbíróságra.

A tanács elnöke felhívta Orosz figyelmét arra: mivel az eljárás során eddig egyetlen kitűzött tárgyalási határnapon sem járult a bíróság elé, a továbbiakban a tárgyalás a távollétében is megtartható.

A polgármestert ugyanakkor figyelmeztette a bíróság: ha továbbiakban is az eljárás meghiúsítására törekszik, akkor vele szemben akár kényszerintézkedés is alkalmazható.

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
És nem találták meg az állatok között??,Pedig nagy marha!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eriksson
@Logogrif: Ki az, aki a jó hírnévhez való jogot kétségbe vonhatja, bárkivel kapcsolatban?
hetöndöe
Ha nem lenne véresen komoly ennek a hibbantnak az agymenése,azt hinném,hogy egy jó magyar vígjátékot nézek a moziban és ez a bohóc a főszereplő.:-)
herczeg0210
Hát ez is az. /Bocsánat az állatoktól?/
kkalman
Rendőrségünk a helyzet magaslatán, és nem képesek egy falusi polgármestert megtalálni. Erre már írni sem lehet semmit.
nezelodo
Két halk megjegyzésem lenne. A hatóságaink más földi halandónál hiteles fordítást kérnek az okiratokról. Láttam is ilyen hitelesítettet, egy családtagunknak állította ki egy akkreditált fordító iroda... Született Léván, mai neve Kosice, (tényleg szar az oktatás, vagy válogatják ezeket a hozzáértőket).
A másik megjegyzésem, hogy nem nagyon ad magára az az intézmény,(Akadémia!!!) ahol ilyen, kissé eltérő nevelésű igényt támasztó hallgatók is helyet kapnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.