Vissza kellett szállítani a kórházba Andrew G. Vajnát – írja a Blikk. A producernek állítólag kiújultak a láb­problémái, ezért szorul újra kezelésre.

Ugyanabban a kórteremben fekszik a budai szívklinikán, mint ahonnan néhány napja hazament. Nagyon jó kezekbe került, de már korábban, egy éve is ápolták egy budai klinikán. Akkor nem igazán derült ki, mivel kezelték, csak az, hogy felesége, Timi szinte minden idejét vele töltötte.

Újra kórházba került Andy Vajna

A lap szerint Andy Vajna néhány napja még úgy gondolta, hogy lábproblémája végérvényesen megoldódott.

Úgy tudom, a filmügyi kormánybiztosnak újból szétnyílt a sebe a lábán. A szív- és érklinikán fekszik, de nem a ketyegőjével van a baj. Ha jól tudom, Vajna úr lábán valami miatt nagyon lassan gyógyul a seb.

Én úgy látom, hogy most egy kicsit rosszabb bőrben van, már kevesebbet járkál, és kevesebbet mosolyog. Annyit sem, mint amikor legutóbb itt volt. Nagyon sajnáljuk, mert ez egy igen fájdalmas dolog, arról nem beszélve, hogy az egész kórházi hercehurca lelkileg is nagyon megviselheti.

– mondta egy dolgozó.

150 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Levendula
"Nem volt hely a kórházi osztályon ezért a beteg a padon töltötte az éjszakát a budapesti Szent Imre kórházban." Na, nem a vajnáról van szó, neki VIP szoba jár...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
szaboria1
Biztos sokat kell futnia az ifjú asszony után, hogy utol is érje.
bakegya
@szaboria1: már képtelen a saját lábán állni a költségeket,amibe az asszonyka kerül.
Levendula
"Nem volt hely a kórházi osztályon ezért a beteg a padon töltötte az éjszakát a budapesti Szent Imre kórházban." Na, nem a vajnáról van szó, neki VIP szoba jár...
Dr plágium
Tele van a tököm evvel a hörcsöggel. Mi lenne ha nem lenne állandó téma a lába? Egyébként ha leadna 60 kilót mindjárt nem fájna a lába.
RonaGyuri
Akkor miért a szívklinikán fekszik? Csak nem lecsúszott? =))
lampa laz
Gonosz vagyok(?), de azért örülök, hogy van 1dolog amit még ez a milliárdos dög sem tud magának megvenni, az pedig az egészség. A kínjai csillapítására meg hordja a vagyonát a klinikára.
papa.49
Nem szép ilyet kívánni, de kínok között dögöljön meg)))))))))))))
karma1
Rosszat senkinek sem kivanok, mert az visszaut, de ha valaki ugy hiszi, hogy orokeletu lesz, orok fiatal es egeszseges, hat az nagyon hulye.
Anyukam erre azt szokta mondani, hogy "Isten nem ver bottal"... Nagy valoszinuseggel a tulsulyatol lehet idoskori cukra is , vagy csak siman verzekeny a sok szivgyogyszer miatt.
A stressz sem neki valo, dehat o csak egy szegeny ketkezi stroman, akinek muszaj stresszelni, hogy a gazdinak mindenben megfeleljen...:o)))

Hol a kicsi felesege? Elfelejtett felszallni egy repulore? Hat, az egyre nehezebb lesz most, a rengeteg eltorolt repulojarat miatt...:o)))
Nem baj, addig is egyengetheti a filmes karrierjet, vagy gyakorolhat valamilyen meteorologussal...:o))
verőce21
Szegény? erősen cukros lehet, magas vérnyomással együtt.
nyanya001
A kórházi hercehurca lelkileg is nagyon megviselheti.
Mennyire megviselhette azt, akinek egy padon kellett éjszakázni,
pedig itt adózik, itt él, itt dolgozik nem úgy mint ez a here !
karma1
@verőce21: Nagy valoszinuseggel igazad van, de ha erosen cukros es magas vernyomasos, akkor mi a gyasznak vett el egy evszazadokkal fiatalabb not?

Es igazad van: nem is szegeny...:o))
verőce21
@karma1: Tudom, sokan nem hiszik el, de ez az "évszázadokkal fiatalabb nő" szereti a Papáját.
Toby
Szurkolok a vén adócsalónak, de azért a pap is helyezze magát szolgálatba !
eugen4402
@szaboria1: Gonosz vagyok. Biztos vagy benne, hogy Andibandi az asszonykája után futkosott...? Véletlenül NEM ELŐLE? Nagyon úgy néz ki, hogy szinte naponta kell neki egy kis zsebpénz. Hol egy Audi R8-asra kíván rá, hol meg gyémántszalont akar nyitni... Meg hát szeret utazgatni is, miért ne...
Dr plágium
@karma1: Tudod nem szedheti a viagrát sem a szíve miatt...nem csoda ha stresszel :)
karma1
@verőce21: Igazad van,... Minden megnyilvanulasa ezt a mindent elsopro szerelmet igazolja, ezert jar kulonutakon, ezert jar ketes alakokkal bulizni, mert Dollarpapa csak csinalja neki a penzt... timcsike vegtelen nagy szerelme a csekk-konyv irant merhetetlen... Tudom, tudom, neki van lathatatlan diplomaja, sok nyelven beszel, es teljesen sajatlabu uzletasszony, csak az igaz szerelem uzte horiarcu Mikulas karjaiba...

Ugy orulok, hogy ilyen szepen atlatod a szitut...:o)))
nemkati
@karma1: ma, 08:05 Na, leírtad, amit éppen akartam mondani. Köszi. :DDD
karma1
@nemkati: Ezek csak az elmult ev tortenesei, bulvarfirkaszok altal leirt tortenetekben:
Lattuk a kepeket, amikor ket fiatal hapsival tancolt, szendvicsben, egy cigarettapapirt nem lehetett volna kozejuk beszoritani. A diplomaja lathatatlan, bar veroce21 allitja, hogy letezik (mondjuk a rosszul ertesult Wikipedia SEM tud rola), van neki nyelvtudasa is - miert ne? - viszont ifju asszonyka letere nem hiszem, hogy magatol volt annyi sajat tokeje, amibol egy "gyemant-kereskedest" ( meg csak nem is arany, egyenesen GYEMANT), es eddig mintha nem hallottunk volna nagylelku szulokrol, akik ennyi penzzel tamogat
Manhattan
Orbán kérésére hazajött Amerikából. Szükség volt rá, mint strómanra, hogy kezelje Orbán magánvagyonát. Andynak ITT van Amerika!
karma1
@nemkati: folyt> tamogattak volna, mint peldaul a hulyegyerek frizuras kulugyert...

Ha ezeket a reszleteket osszeadod, akkor ez a kep all ossze, amit fentebb irtam...:o))
nemkati
@karma1: Tímea szerelmes érzelmein annyit sem kell magyarázni, mint azon, hogy a fű zöld. :)
nezelodo
Nem kell bántani ezt a fiatal házaspárt! A dolgok rendje szerint eljő az idő, és ha hamar kinövi magát, a Timcsike lesz a film, és meteorológia mogul, valamint fontos politikai tényezővé is válhat, öröklés révén. A készenlétben álló pap, meg a főszereplő úgysem tudja megtéveszteni az ég urát a gyónásával, így a földi dolgok is mellékessé válnak a szép polgári történetben.
Vizual
Hát engem meg az ö lenyulásai viselnek meg lelkileg. Gondolom az ér és keringési problémájához vérhigitot kap és ha nem gyugyul a seb akkor még lehet, hogy cukros is. Hát igen, embert ként sajnálnám de nem tudom. Ő bizony ellopja a mi pénzünket, mert még adót sem fizet. Egy Harpagon...
karma1
@nemkati: Fogadok, hogy timcsike nagytitokban mar probalgatja a fekete gyaszruhat valamelyik puccos ruhatervezonel, a nagy legyszemuveg tutira Ray Bain lesz, a ruha meg egyszeru es raffinalt lesz, semmi mely dekoltazs...
Meg a szertartasrol eltwitterezi a szomorusagat a kovetoinek...:o(( Akkor fog majd csak lefittyedni az alla, amikor kiderul, hogy andy csak az amcsi adotartozasat hagyta ra, a tobbi az az orbane...:o((
verőce21
@karma1: @nemkati: Úgy értettem, ma Őt szereti, pár év múlva lehet, majd mást. Ezek a celebek olyan gyorsan szerelembe tudnak esni. :)
karma1
@nemkati: Nem en temetem, Dragam, azt a felesege fogja, meg az allam, mert neki jar, mig a Toth neninek csak a szocialis...
karma1
@nemkati: Az ennyi idos koromban keszult fenykepemen elottem is elottem van az elet...:o))))
nemkati
@verőce21: Egyébként van olyan, hogy egy fiatal lány szerelembe esik egy idősebb férfival. De ez nem ugyanaz, mint a saját kortársával. Az idősebb iránt inkább szeretet, megbecsülés, tisztelet lehet az az érzés, ami a szerelem látszatát kelti. De, ha van ilyen, és őszinte, akkor ott nincs helye még ártatlan kalandoknak se más férfiakkal. Különösen akkor nincs, amikor valaki ennyire a kirakatban van. És még akkor sem, ha esetleg megbeszélték, hogy Andy Vajna mint férfi már nem olyan, mint fiatal korában, ezért megenged Tímeának más kapcsolatot. Mert azt akkor nem a kirakatban kell folytatni, hanem a hátsó szobában.
karma1
@nemkati: Bizony, bizony,... Mert egyszer meg kell kuzdeniuk a nagy korkulonbsegrol szolo kapcsolatukat ert kritikakkal, es timcsikenek ezerszer azt kellene bebizonyitania, hogy NEM a penzeert ment felesegul andyhez, hanem tiszta szerelembol... Na, ez az ami nincs meg, viszont rombolja andy nimbuszat, akkora agancsokat akaszt a fejere orszag-vilag elott, amekkoraval mar egy ajton se ferne be horiarcu oreg Mikulas...

Ha viszont valoban van koztuk egy egyezseg arra, hogy timcsike idonkent mas agyakba is bevetodhet, akkor azt ugy kell csinalni, ahogy mondod...:o)))
pbalage
Az Oscar díjátadó csak február 28-án lesz...
vajon arra készül, hogy ágyban vészelje át az amerikai utazást?
dr. prédikátor
Nyugi! már felkészültem hogy feladjam az utolsó kenetet a nemzet piócájának!!!
Lepényleső
A teher nem a vállát,hanem a lábát nyomja,mi arról nem tehetünk,hogy ekkora,lelke rajta.
Csizmás Kond
...szerintem addig szedte a kis kék pilulát, hogy a prosztatája berosált...
wagabund
Szerencsére nem láttam gatyában a szóbanforgó urat, de szabadjon bátorkodnom illő tisztelettel jelezni, hogy a lábacskái hosszú évtizedek óta negyven-ötven kiló túlsúlyt cipelnek...ezt a szervezete egy ideig tolerálja...aztán annyi...(tudom magamról.)

Odaát, a tengeren túl, egy ilyen "tekintélyes súlyú" betegnek bizony felárat számít fel az egészségbiztosítási pénztár... (bár neki nem probléma a felár.)

az irigykedők nagyon jól tudják, hogy miért előnyös ilyen súly mellett a fiatal, hajlékony feleség...az majd kiszolgálja magát.
nemjoezigy
Nem tudom sajnálni!
Ő sem sajnálja azokat akiken élősködik, akiket megkárosít az orbáni engedmények miatt!
JAJMÁR
@karma1: Kb. ez lehet a diagnózis.
Figyelgetem ezeket a hirtelen újgazdagokat, mind elhízik. A gazdagsággal észt nem osztanak :)Kb. eddig marad meg az összeharácsolt vagyonuk is, mint az egészségük. Amint a pénzcsap elzáródik, ezek önmaguktól semmik lesznek megint.
Persze egy-kettőnél benne lehet a feldolgozatlan lelki háttér is, elhízást, betegséget okoz.
(Ha nem vigyáz magára, előbb-utóbb elkezdik metélni a papucit!)
eszegfu
@JAJMÁR: Nem akarok itt "károgni", de érszükületes, meg cukros, meg magas a vérnyomása is -- legalábbis a hirek szerint --, akkor ha "vigyáz magára", akkor is csak eltolja a "metélést". Szinte "óramü" pontosságu diétával sem tudja a szervezete visszaállitani a normális müködést, csak megállithatja... ehhez viszont nagy családi összefogás és segitség, továbbá a páciens akarata szükséges!
JAJMÁR
@eszegfu: Bizony, ez így van! No, de a családi összefogást feltételezzük, hiszen hol máshol lehetne szép, nagy család?
eszegfu
@JAJMÁR: Nekem az az érzésem: nem veszik komolyan! Azt gondolják: majd "megvesszük" ezt is, mert miért is ne?! Látom a nagynéném "kinlódását": minden étkezést kalóriára kiszámol, a mennyiséget méri, és mindig "időre" ad enni a nagybátyámnak... ez bizony lefoglalja egy egész ember mindennapjait! És akkor mindketten már nyugdijasok, nem kell eljárniuk dolgozni. Ezt kellene tennie Timikének is... folyton a férje "sarkában" lenni! De az is lehet én ehhez nem értek és ezért is nem értem a viselkedését.
JAJMÁR
@eszegfu: Ő meg tudná fizetni a szakembert, aki kiszámolja a kalóriákat, és a legjobb, minőségi alapanyagot is megveheti, el is készíttetheti. Megfizetheti a gyógytornászt - mert a másik a mozgás, amit én szintén hiánynak látok. (A Timike nem ezért van tartva :-) )
Igazad van, nem veszi komolyan, vagy nem akarja tudomásul venni, - de azért adjunk esélyt annak is, hogy rossz a távdiagnózisunk - a megszokott életmód, stílus feladása annál nehezebb, minél szélsőségesebb, és minél régebben fennáll. Hiába az intő példák! Úgy éli meg az ilyen ember, mint egy büntetést.
(Valahol az is. Nem lehet a szervezet ellen büntetlenül elkövetni semmit.)
eszegfu
@JAJMÁR: Egyetértünk! Ahogy idősödök, ugy erősödnek a "kötődéseim" a rossz szokásaimhoz is... irtó nehéz bármin is változtatni, holott az eszemmel tudom! Valóban szerencséje, hogy nem mi vagyunk az orvosai, akik állapotával kapcsolatban "konziliumot" tartunk... ugyhogy én maradok a "kaptafánál"!
wagabund
@Horizont: 12.29..névsor szerint nagyon hosszú lenne, de amúgyis a milynet kérdezted...hát olynra, mint én...a nagyon irigykedőkre..
...mert nem csak a mostani nyuszifül a felesége, hanem régebben is volt egy magyar reklámarc, aki zsenge korában igen gyönyörű volt...álltam a pirosban, és tátott szájjal néztem az óriásplakáton fekvő cicust...aztán jött a hír: már a filmmágus ágyában fexik..

kérdeztem a dokit, hogy az ilyen súlyos betegségek megelőzésére felírna-e valami hasonló bombázót?..
- nem, mert aktus közben megállna a szívem...

így jártam.
lampa laz
@eszegfu: 13:37 miért tologatná az időt timcsi, hiszen lelkemélyén alig várja, már hogy vígözvegy lehessen. Elképzelem a fején a fekete fágylat+a napszemüveget ami alatt röpköd majd örömében, hogy na ez is meg volt, jöhet a következő. Sorba fognak állni nála az ifjú titánok, h megvígasztalják.
eszegfu
@lampa laz: Értem én a "viziódat"... de nekem meg abban vannak kétségeim: vajon biztos, hogy Timike fog örökölni?! Az én környezetemben is volt hasonló, de az illető a macskája gondozásáért egy teljesen vadidegenre (egy tenyésztőre) hagyta az örökségét. Lehet, hogy Vajna is csináltatott már meglepetéseket tartalmazó végrendeletet... nem tudom... Sőt az is elképzelhető: nincs akkora vagyona, amely fedezné a hiteleit.
lampa laz
@eszegfu: remélem Neked lesz igazad, és akkor ha ez kiderül az egy szép nap lesz, mert hát legszebb öröm a káröröm...
zöldszem
@wagabund: "tátott szájjal néztem"
jó sokáig tátottad...kihullott a fogad is-:))))
Tessék..de nehogy a nejed kezébe kerüljön!-:)))
kepfeltoltes.hu/160123/recept_n_.jpg2_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
eszegfu
@lampa laz: Azért először illendőségből morzsoljál el 1-2 könnycseppet!:)))
lampa laz
@eszegfu: kizárólag akkor, ha a papagályára hagyja a vagyonåt, a papagályt meg råm..
eszegfu
@lampa laz: Nem is vagy "érdek" ember!:))
soljanka
Mikor is van az Oscar? Mert ugye oda illene most elmenni. De ha valaki ki van tiltva, akkor ugye nehézkes...Igazolás így megoldva.

Azért én sajnálom ezt a szerencsétlent. Lehet, hogy tele van lével, de a betegség nem válogat.
Ráadásul nem igazán gondol rá szinte senki szeretettel, együttérzésssel. Ahogy én is, mások is rögtön a sumákolást keresik.
Fradigege
"Timi szinte minden idejét vele töltötte."- na ja. Akkor miért csinált magáról szelfit egy Los Angeles-i hotelban? Az öreg pocok üszkösödik, Timike pedig habzsolja az életet. Majd a temetésen láthatjuk mekkora műbőgésbe fog Timike színészkedni.
wagabund
@zöldszem: 14.40..
na, erre gondoltam...köszönöm, rendes vagy. jöhet máskor is...az ilyen diszkrét, de sokatmondó képeket szeretem...emlékeztet a régi szép időkre...

a dokitól is ilyent kértem receptre...aszongya nem fizeti a TB..
...hát milyen nyugdíjas ellátás az ilyen..

még szerencse, hogy te vagy..
lampa laz
@eszegfu: egyébként sírjon utánna a rosseb.
field
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
field
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
mariaberta
Állítólag van ezen az oldalon egy moderátor. Kérdésem? Mi a véleménye nevezettnek "field" zsidókkal kapcsolatos förmedvényéről? Minden rendben találtatik?
karma1
@lampa laz: Ajanlom szives figyelmedbe a ma, 09.09-es bejegyzesemet...:o))) Szerintem nem veletlenul gondolkodik ket ember ugyanugy ugyanarrol a dologrol...:o)))
lampa laz
@karma1: hát igen, mert mi azért vagyunk már annyira tapasztaltak, hogy átlássunk a szitán.
karma1
@field: Mondd , nem tevesztetted el veletlenul ezt az oldalt? Nagyon rossz helyre alltal be zsidozni: ez nem a szenteletu, nemzetszaporito jobbikosok oldala, hanem tisztesseges magyaroke, akik megbeszelik itt a nap cikkeit, torteneseit.

En nem vagyok a Modi, sem masok szoszoloja, de ezzel a szoveggel nagyon gyorsan huzz el innen, ha megkerhetunk...

Kosz...
lampa laz
@field: a patkányok nem ezen az oldalon szoktak szaporodni!
kkalman
Nemzethy hörcsögünket is eléri, elérte a végzete. Mrs. hörcsög el kezdhet gondolkodni a hogyantovábbon.
Desischado
@karma1: Csatlakozom a petíciódhoz!

Én sem tudom sajnálni vaynát. Remélem, azt kapja, amit megérdemel. timcsike micsoda showműsort csinálna a temetésen! De azt nagyon bírnám, ha hoppon maradna, de erre nem sok az esély, sajnos.
egyvandor
Az új strómant keresik már?
Ilyenre még nincs biztosítás?.
Törvényt kéne benyújtani rá míg nem késő.
Gondolom nem timikére bízzák ki vigye el beházasodással a már biztos kézben hitt javakat.
egyvandor
@field: A vallás háborúd magánügyed. A bűnözők számának csökkenése nekem is tetszene, de vannak elegen. Egy kihullik jön helyette száz erről szól a ner.
karma1
@Desischado: Csillagom, timcsike az a madar, aki idegen tollakkal ekeskedik, tehat SEMMI nem az ove! Mint ahogy vajnapapi is berert stroman, igaz, nem kozmunkas berert, hanem jol megfizetik erte. Ahogy vajnapapi kinyulik, orban rateszi a kezet a "mentvenyere", vagyis arra a vagyonra, amit a papi kimentett neki es a csaladjanak. timcsike max. orokli a horiarcu Mikulas amerikai adotartozasat, ha ugyan az amerikai allam nem csap le az oroksegre, mint az adotartozas fedezetere. Nyugodj meg, timcsike kenytelen lesz megelni a "diplomajabol" (amit csak veroce vizional, sehol mashol nem emlitik), merthogy lejott a mult heten egy ujsagcikk, amibol kiderul, hogy timike nem feltetlenul van raszorulva a nagyapo milliardjaira. (De mondjuk nem allna el az utbol, ha radolne az a par milliardka...:o)))
karma1
@egyvandor: Ki van ez talalva... vajna atyo tele van mindenfele betegseggel, es hat nem is az a mai kokas... Ha most o megy el a termeszetes elhalalozas soran, akkor orban jut a sajat elstromankodott vagyonahoz, mig ha majd meszaros es meszarost is eleri a vegelgyengules, az o stromanos penzebol az orban-purdek juthatnak penzhez, ha addig nem tarjak fel az aljas kapcsolataikat, es nem teszi ra egy uj, szakertoi kormany a kezet a svajci es egyeb offshore-os szamlakra... Nehogyma' kihajjon a famillija penzes fa'ja...:o)))
eszegfu
@lampa laz: 19:22 Világos, hogy "sirjon utána a rosebb"... én sem gondoltam komolyan...
kutyahűség
Sajnálom és jobbulást. Nyílván maga is tudja, amit most írok, de azért leírom: úgy harminc kiló mínusszal hamarabb gyógyulna és hosszabban is élhetne.
eszegfu
@karma1: 2:57 Amikor Vajna Timea beadta az önéletrajzát Gattyán (magyar pornócézár) cégéhez, abban szerepelt, hogy a miskolci egyetemen szerzett marketinges diplomát és beszél németül +angolul. Lehet, hogy ez is olyan Schmitt-féle diploma... nem tudom...
eszegfu
@mariaberta: Azért kiváncsi lennék, hogy Field iszonyatosan "magvas", magasröptü hsz-e kinek nyerhette el a tetszését?!:((
karma1
@eszegfu: Dragam, en vegigbongesztem a Wikipediat, es a timcsikevel kapcsolatos osszes eletrajzot, es SEMELYIKBEN sincs benne, hogy DIPLOMAT szerzett volna, csak azt irtak, hogy a Miskolci Egyetemre ment vissza kozgazdasagtant tanulni. Ott viszont ezen a neven nincs tanszek, igaz, mas neveken vannak fakultasok, amikben a kozgazdasagtannak is van ne'mi szerepe. Ha az ujsagfirkasz olyan jol ertesult volt, miert nem irta oda, hogy a "visszament a ME-re, es 2012-ben kozgazdasagi diplomat szerzett, ",.. vagy valami hasonlot... Tudod, ez egy egyszeru, lekovetheto info.
De most oszinten: el tudod Te kepzelni, hogy ez a bige kozgazdasagtannal osszefuggo diplomamunkat irt? En elegge nehezen. Eleg sok balhe derult ki diplomamunkakkal, nyelvvizsgakkal, szakdolgozatokkal kapcsolatban Ma.o.-n az elmult evekben...
karma1
@eszegfu: Senkinek, de ket masik cikkben is leadta ezt a formedvenyt, onnan is elkuldtem finoman a francba...Nem szep dolog, de a Modi figyelme nem nagyon jott be...
eszegfu
@karma1: Hidd el... én is megnéztem a diplomásokat... nem találtam... csupán azt a cikket, melyben leirták, azt amit... sőt én is olvastam, hogy "visszament közgazdaságtant tanulni". De mégis beleirta az önéletrajzába!!! Ha a fantáziámra kell hagyatkozni, akkor nekem is nehezen képzelhető el a diploma + 2 nyelv! Annak az apropóján született a cikk, hogy válás esetén is képes Vajna Timea megélni...
eszegfu
@karma1: Olvastam... de valaki mégiscsak nyomta a lájkot... nem?!
karma1
@eszegfu: Igen,... veroce21... Ha visszamesz arra az ominozus cikkre, meglatod, hogy mennyire kardoskodik timcsike esze mellett... :o)))
lampa laz
@karma1: 10:15-re, ennek a nőnek túl sűrü élete volt ahhoz, hogy még az egyetemi évek is bele férjenek. Másként nem tudta volna kiépíteni ezt a "hatalmas karriert" amit mostanra már maga mögött tudhat. Az is igaz, hogy a diplomája nagyobb értéket képviselhetett volna neki, mint a megszerzett javak, mert az utóbbit bármikor elveszítheti. A jólét amiben fürdik félő, csak addig fog tartani, amig hörcsög él.
Peller Anikó
A simicskát kistafírungozta a geki, azt jó nagy gáz lenne ha a hörcsög megdöglik, kezdheti elölről. A timikét szerintem nem kell félteni, billiárdos vagyonkát örökölhet.
Bercifiu
@eszegfu: Nem nyelvvizsga, hanem nyelvcsapás a papánál.
panellproli
A Jóisten nem ver bottal!Remélem még jó pár potentátnál is igaz lesz ez a szentencia.
mariaberta
@mariaberta: Köszönöm, de miért kell az ilyen ocsmányságokra nekünk felhívni t, modi, figyelmét?@field: @field:
eszegfu
@mariaberta: Nekem gőzöm sincs, milyen módszerrel kell figyelnie a modinak! "Manuálisan" mindent végig kell olvasnia? Esetleg van erre egy program: bizonyos szavak "felbukkanására" figyelmezteti és akkor nézi csak meg? Szerintem akár "ellenzéki", akár "kormánypárti" valaki, az ilyen "ocsmányságokat" nekünk is meg kell akadályozni, ha mással nem: a hsz-inkkel...az ilyen nem megengedhető!!
papa.49
Kikerülhetne már a hírek közül ez az elhízott szarzsák, gondolom annyira nem igényeljük az állandó jelenlétét a hírekben...Legközelebb már csak a nekrológját olvasnám...
petrol
Csak nem megint meghívót kapott az Államokba, az adócsalása ügyében?? Meg kéne győznie a Timikéjét,hogy menjen el(!!) helyette!!
silber13
Biztos ami biztos! Azért hívják ki hozzá a vándorköszörűst ref. tiszteletes minőségében, mert ugyi az ördög nem szunyál..
petrol
@papa.49: Szerintem gyorsan kikerülne a fószer ha kitolná a mangalica búráját az Államokba,ugyanis ott az adócsalások miatt letartóztatandók
listáján van nyilvántartva!! Emiatt sunnyogott a Golden Gloobe átadási ünnepség elől,be a VIP kórházba!! Oda infarktus(???) miatt!!
Aki Én
Beszarok... Hol van Budán kisállat szív- és érklinika?
Bercifiu
@Peller Anikó: Ha nem, akkor a puncijából él.
Pálinkafőző Rézüst
ja, ez a valami is biztos 9 órát várt a sürgősségin, mint sokan mások...
Apatszerek
A VIP szoba orvosát kell közmunkára bocsájtani, ott takaríthatja a szemetet , még szemété nem válik maga is!
bencemacska
Az a szép, hogy én is bevittem a férjem a múlt héten a kórházba 3 hetes előjegyzés után, csak az orvos nem volt ott. Azt mondták majd a héten érdeklődjem, hogy a jövő héten lesz-e orvos, vagy helyettese!
VIP szolgáltatáson sincs hely, ott is várni kell! Lehet, hogy azt hitték nem fogom kifizetni?
De 50 %-ot előre kell letenni! Akkor is ott marad a pénz, ha a végén nem műtik!
vukkocska
Szegénykém. Megviseli a kórházi herce-hurca. Menjen a Merényibe, ott biztosan jól is érezné magát, meg biztos jobban körbeugrálnák. Csak azt nem tudom, mi a francnak nem megy magánklinikára, miért foglalja el a helyet az állami kórházban. A be nem gyógyuló sem cukorbetegségre utal. Talán le kellene fogynia, és diétát tartania.
silber13
@Peller Anikó: Látom, a nagyságrendekkel hadilábon tecc ácsorogni!:-))))) Ami meg a kistafirungozást illeti szerintem a csúti hájas lidércnyomást és a pereputtyát stafírozta ki Simicska. Nem pedig fordítva.
Butautáló
Eret kéne vágni a Hörcsögön! De legalább egy harmincliteres, langyos-bizmutos beöntést könyörgöm!
dr. prédikátor
Megér nekünk ennyit a nemzeth piócája hogy ennyit kommentelünk róla???Hagyjuk inkább suvadni a vip szobájába.Ha meg kihozzák csak lábbal előre tegyék!!!
Peller Anikó
@silber13: a rendekről nem írtam semmit. A hűbéres rendszerről írtam, ahol kéz kezet mos, adok kapok, elosztjuk a vagyonkát. A simi tőtötte a gekipártot és halálából a geki kistafírungozta a simit tömjéntelen állami megrendelésekkel (= pályázatokkal amit csak ő nyerhetett), majd rábízta a médiabirodalmat. Aztán az beszólt és keresni kellett új médiacsászárt. Így kistafírungozta a hörcsögöt is, horribilis vagyonkát bízva rá a szerencsés hű béresre. Az ipari szerencsejáték üzletben van kétkarú rabló (ez ő), félkarú rabló meg billiárd. Nemsokára féllábú rabló is lesz. Na akkor már képben vagy?
Butautáló
@Peller Anikó: Már ott bukott a mutatvány, hogy fogalmad sincs a hűbérrendszerről!
@silber13: Lefordítod ezt nekem? Léccilécci!... :))
kkalman
@mariaberta: @eszegfu: Az időpont (nap, óra:perc) után van egy felkiáltójel. Arra kattintva tudjátok a modi figyelmét felhívni a nektek nem tetsző kommentre.
coni
A hatalomnak kicsit keskenyebb strómanokat kellene szerződtetnie mint Simicska, Mészáros, Csányi vagy Vajna. Aztán rohangálhatnak a Kajmán szigetekre..
silber13
@Butautáló:nem tehetem, mert magas nekem a szövege, mint csirkének a zsiráfitató!
kukac50
Minek Neki a TV2, amikor már féllábbal a sírba van?
Peller Anikó
@kukac: nem neki kell, hanem a gekinek kell egy jól kistafírungozott médiatulajdonos ember aki hű béres, megbízható bólogató, nem ugat vissza. A kicsik száját be lehet tömni néhány millás fizetéssel, azok nyomkodják a gombot és a birka elhiszi, hogy nálunk működik a parlagmenti demokrácia. Most ha ez megdöglik akkor kezdheti elölről a kistafírungozást valaki mással.
mariaberta
@kkalman: Köszönöm a tájékoztatást, mert mivel nem szoktam ilyen módon bírálni senkinek a véleményét, nem tudtam a felkiáltó jelről. Még egyszer köszönet.
verőce21
@karma1: (09:09) Ordenáré módon kelted a halálhírét a címszereplőnek, de a tutira Ray Bain légyszemüveg és az egyszeru raffinalt gyászruha is válogatott stílusra vall.
verőce21
@Horizont: (12:06) Nem mondod. Akkor miért szokott a legtöbb kislány az apukájába szerelmes lenni, na meg a szomszéd bácsiba?
verőce21
@Horizont: Na de itt minden együtt áll! A "jó poszton lévő milliárdos" is, aki még 90-96 éves koráig is elélhet.
kkalman
@mariaberta: ma, 12:51 Én se szoktam használni. Pontosabban eddig egyszer használtam, de az a komment nagyon kiverte a biztosítékot nálam.
karma1
@verőce21: Majd mutasd meg , alkalomadtan, hogy hol irtam le, hogy hon szeretett stromanunk elhunyt, beke poraira?
A tobbit engedd meg sajat velemenynek, amivel tobb masik kommentelo is osztozott, ez nem csak az en velemenyem volt, masokra viszont nem tettel megjegyzest.
Te is csak az en velemenyemmel szemben vagy nagyfiu, masoke folott elszallsz...

Olyan vagy, mint a gazdad...:o(((
verőce21
@karma1: Csak a halálával való viccelődést te kezdted el!
Nem baj, így lesz hosszú életű. Mostmár összeszedheted magad, hogy még legalább 25 évig elélj, nehogy túléljen.
bush
"Vissza kellett szállítani a kórházba Andrew G. Vajnát. A producernek állítólag kiújultak a láb­problémái"

- Rájött, hogy csak két lába van (mint a többi halandó embernek).
Pedig ő eddig sok... túl sok lábon állt.
Ez mentális probléma, tehát valakinek segítenie kéne neki, hogy megértse végre:
Ez fejben dől el - a láb problémák is.
Annyira szeretném sajnálni Andy V. gyanúsítottat, de nem bírom - kicsit sem.
karma1
@verőce21: ha a mamam eletkorabol indulok ki, siman van meg 32 evem, jo egeszsegben.
nem tudom, mivel fogott meg ennyire horiarcu jellemes egyenisege, csak vedd ot, igazan megerdemli. ha viszont kerhetlek,ma ne nagyon reagalj ram, mert nem tudok rendesen gepelni, most jottem egy mutetrol, nincs hasznalhato jobbkezem
verőce21
@karma1: (07:10) Ez felmentő körülmény. :)
karma1
@verőce21: most jottem csak ra, hogy mennyire jobbkezes vagyok ... koszi a megertest , mosolypofi ... nem tudok shiftet nyomni...
Jozefina
Kurvára nem tudom sajnálni!!!
Mi lesz a gyerek projekttel???
Timike meg attól szenved, pedig igazából nem kellene szaporodniuk!!!??
24.hu/elet-stilus/2018/06/18/vajna-timea-andy-vajna-babaprojekt/
egyvandor
Lázas erőkkel dolgoznak az öröklés jogban és a strómanságban jártas ügyvédek.
nezelodo
@Vizual: 2016. jan.23. 09:09. Pedig legalább neki tudnia kéne, ahogy a zsidók tartják, "a halotti kabáton nincsen zseb! Bár kajánkodva megjegyezheti a külső szemlélő, az örökösök kabátján annál nagyobb az üres zseb.
back up
Senki nem él örökké.
Nincs az a pénz.
Azt hittem, hogy te ezt tudtad.

Mire szettnél emlékezni, mielőtt elmész?
Szerintem pont arra a faszságra, aminek semmi értelme.
Az egész életed egy kuka volt, az örökségedet meg széthordják a nem rátermettek.
Olybá fog tűnni a végén, mintha nem is éltél volna.

"Pénzért nem vehetsz szerettet"
Edmond Dantes
Palácsniknak komoly gondjai lesznek nemsokára,hogy melyik divatháztól rendeljen majd fekete ruhát.Legyen feltűnően elegáns de tudjon benne vonaglani is,ahogy szokott.
Edmond Dantes
Én nem értem,hogy ezek a bulvár libák,mint ez a Palácsnik is,miért nem egy jóképű villanyszerelő fiúba szeretnek bele? Most járkálhat a kórházba,ha másért nem,a látszat miatt.Strapás,nagyon strapás és még szelfizni sem igazán illik.
volvós
Azért éjszakára nyitva kellene hagyni a proszektura ajtaját...
Madácsi Pali
Ki lesz így az apja a Vajna babynek? A hitvese szerint a gyermekprojekt azért nem állt le.
balos
A nemzetvezetőnek az ilyen szervilis kilóra megvehető fazonok a zsánerei!Ezekkel tud zsíros üzleteket köttetni!Már hogy a saját gyermekei jó lábon élhessenek az adó forintjainkból!
Gauntlet
Tiniként megmutatta a legutóbbi számlát?
Qqberci
@Edmond Dantes: A villanyszerelőnek nincs pénze. Inkább gázszerelőt kellene választania...
nezelodo
@Gauntlet: Lehet, hogy megmutatta neki a Timike a legutóbbi számláit, egyből ágynak is esett szegény szunyókapapa! Így már semmi és senki sem állhatja útját a babaprojektnek sem...
mariaberta
No és? Neki ez nem probléma,pénze van, kórház van, a lába is meg van. Sok beteg nem dicsekedhet ilyen pozitívumokkal! Még kórházba is csak több hónapos várakozás után kerülhet, addigra a lába???
CsipkeRózsa
"Újra kórházba került Andy Vajna"

Ez az írás két és fél éve készült, azóta újra és újra?
volvós
Álljon meg a menet !!! A cikket feltették ide : 2016. JANUÁR 23.,...
és még él ez az adócsaló dög ??? Az " asszonya " meg vígan b@szik
fűvel-fával orrba és főleg szájba...
papa.49
Hülye firkász mit akarsz már ezzel a szakállas cikkel, meg ezzel a szörcsögő vén majommal ???
Húzzál a vajnával együtt a náthás picsába !!!
yazo64
A cikk megjelenése óta lehet hogy ki-bejár oda mint a sublótfiók:)
advocat
De miért urazzák? Én csak legfeljebb "ketteske" lehettem, és nem "... úr".
advocat
Jesszusom! Ez a cikk két éves és kilenc hónapos! Többre nem futja? Vagy csak ennyire?
Ejnye firkászkáim!!!
advocat
Lassan eltelik három év! Nincs újabb hír? Akkor talán abba lehetne hagyni. Mert az újság - általában - új információt, és nem 3 évest jelent. Szerintem, de én egy vén marha vagyok.
ittott
@advocat: csak hogy örüljünk. ezért...
papa.49
Foglalkozni kell a szörcsögő télapóval, ha már a ,,neje,, hónapokra, évekre itt hagyja ))))))))))))))
kokopelli
@papa.49: ...hogy jött el ...hogy elő megint a "gömböcke" mint prominens beteg? (:-()
papa.49
@kokopelli: Csak nem döglődik ???
Adjon neki az Isten hosszú szenvedést, mert nagyon megérdemli !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.