Bűncselekmény hiányában felmentette a vörösiszap-per mind a tizenöt vádlottját első fokon a Veszprémi Törvényszék csütörtökön.

A bíróság a vádlottakat a halált okozó gondatlan közveszélyokozás vétsége, a gondatlanságból elkövetett környezet- és természetkárosítás, továbbá a hulladékgazdálkodás rendjének megsértésének vádja alól is felmentette. A törvényszék szerint a 2010. október 4-én bekövetkezett katasztrófa oka "altalaj eredetű stabilitásvesztés" volt, ami miatt a töltés tönkrement.

Szabó Györgyi, a büntetőtanács elnöke az ítélet indoklásában azt hangsúlyozta, hogy a perben a Mal Zrt. "nem ül a vádlottak padján". A cég ellen indított polgári, közigazgatási és egyéb ügyek nem azonosak a büntetőeljárásban vizsgált objektív felelősséggel. A törvényszék személyek büntetőjogi felelősségét vizsgálta, így született meg a felmentő ítélet – hangsúlyozta.

58 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Magyarország következmények nélküli ország. Amúgy az is megérnek pár cikket, hogy mi lett az oda szánt adományokkal. Bár ha ebben az országban még azt a pénzt is ellopják, amit a lopások felderítésére adott az EU, hát nem sok reményt látok, hogy bármit ki tudnak nyomozni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Mobil123
Na hát !! Majd Gyurcsány_Bajnai lesz beperelve , mert ők nem figyelték a gát épségét, ők hordták bele a vörösiszapot...ecetera ecetera ...
Hellcat
Anno kampányolni jó volt ez is a fidesznek...
human
Magyarország következmények nélküli ország. Amúgy az is megérnek pár cikket, hogy mi lett az oda szánt adományokkal. Bár ha ebben az országban még azt a pénzt is ellopják, amit a lopások felderítésére adott az EU, hát nem sok reményt látok, hogy bármit ki tudnak nyomozni.
Yoda69
orban kerjen bocsanatot a megvadoltaktol amiert o szemlyesen rendelte el bebortonzesuket, meg a birosagi per elott, csakugy mint diktaturaban.
Tovabba a fideSS adja elo azt a tobb mint 2 milliard forintot amit az emberek adakoztak ossze a karosulatknak. Ennek a penznek mai napig nincs nyoma, csak annyit tudni rola hogy a fideSS befektette valahova, csak remelni merem nem a Questorba.
KERKA
Nem is bíztam a károsultak megsegítésében, sem a vétkesek megbüntetésében. Amit ennyi éven keresztül húznak ott már eredmény nem lesz.
nyomatékos oka van, hogy nem lesznek meg a vétkesek.
Kiváncsi vagyok Áder János véleményére, aki köztudottan nagy környetzetvédő szerepben tetszeleg.
human
Hazánk többé nem lehet következmények nélküli ország (Orbán Viktor, 2011. 05. 06.)
a.disquscdn.com/uploads/mediaembed/images/3126/8244/original.jpg
nezelodo
@Yoda69: A kétmilliárdról tudakolózhatsz Tapolcán a temető főbejáratától balra a díszsírhelyen, esetleg még számításba jöhet a bukott császáruk, akit nem hagytak az út szélén, vagy a talajcsere, meg a védőgát anyagának a beszállítójától. Egyszóval nincs válasz.
Majd az ítélettel elégedetlen vezér megint maga rendel ki szakértőt, ahogy az általa kedvelt demokráciában szokás, és csodálkozik, hogy a bíró nem szopja be az ő isteni döntését.
Aztán néma csönd, szarnak-bajnak nincs gazdája, még a búbosbankás hivatal sem tud semmiről.
perfekt
Jajj hát nem tudtátok? azt íííííííííírja az újság,hogy egyik éjjel fletó és a bajai vágták át a gátat.-nah értjük már.
szaboria1
Ki emlékszik még a tragédia előtt volt valami ellenőrzés amit ugye akkor rendben is találtak.
Yoda69
@szaboria1: Igen, orban emberei vegeztek az ellenorzest 1 hettel a tragedia elott.
Jankó123
@szaboria1: @Yoda69: "Már hónapok óta Illés Zoltán államtitkár egykori személyi titkára vezeti azt a környezetvédelmi felügyelőséget, amely két héttel a gátszakadás előtt ellenőrizte az ajkai timföldgyár vörösiszap-tárolóját. Az államtitkár júniusban nevezte ki az eredetileg általános iskolai tanár végzettségű Zay Andreát, aki korábban a Búbos Banka Kör aktivistájaként került kapcsolatba a környezetvédelemmel, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelet élére."

index.hu/belfold/2010/10/06/illes_volt_titkara_all_a_tarozot_vizsgalo_felugylet_elen/

No persze, valamilyen okból Őt nem vádolta meg a szügyészség a katasztrófa kapcsán, hiszen a "búbosbankák" azóta is gondtalanul élnek és virulnak!
Yoda69
@Jankó123: FideSSeknel az normalis hogy valaki altalanos iskolai vegzettseggel legyen kornyezetvedelmi felugyelosegi vezeto. Gondolom a bubos banka kornek kurva sok koze van a kornyezetvedelemhez.
Igaz dojcs is diploma nelkul lehetett miniszter. Arrol nem is beszelve, hogy nyelveket alig beszelnek ezek a gecik.
volvós
Izgatottan várom azoknak az oligarchák tárgyalását, akik a
magyar NÉP által összegyüjtött 2 milliárdot eltapsolták
könnyedén, felelötlenül, ha ugy tetszik, ellopták !!!
emkekacs
MINDEN FEL MENTETT GENYÓKNAK ÉN ALÁGYÚJTENÉK ÉJJEL MIKOR TENTIZNEK.
namihami
Veszprémi Törvényszék---neked véged. Majd Szájernéni rendet tesz nálatok.
És akkor jöhet a másodfok, ahol kiderül, hogy a Veszprémi Bíróság a Gyurcsány, Meggyesi, Bajnai trió befolyása és terrorja alatt állt. Akkor aztán mindenki, ezekkel együtt, életfogytiglan.
zöldszem
"Bűncselekmény hiányában felmentette a vörösiszap-per mind a tizenöt vádlottját"
Na baz+, ezek szerint 15 öngyilkos magára rántotta a gátat.
Mangu
@namihami: Nem értem, hogy miért kellett ezzel ennyi ideig várni. Nézd meg a vádlottak listáját és rájössz, hogy a bíróság helyesen döntött. Talán, ha tisztában lennél egy "működtetési" rendszerrel (pl. vörös-iszap tároló) rájössz, hogy az esemény, az ebből kreált vádak és a megvádolt személyek köszönő viszonyban sincsenek.
A tragédiáért igen is, vannak felelősök, csak azokat valahogy nem merik megnevezni, feltételezem, sejted miért.
human
Ismeritek Szaniszló Ferenc gondozott műsorát? Ő tudja miért szakadt át a gát, miért súlyt aszály, miért halt meg Heider osztrák miniszterelnök. Csak erős idegzetűeknek ajánlom a műsort.
www.youtube.com/watch?v=pxJIDLUX-_M
Bercifiu
@Horizont: Nyugodtan írd le, hogy Gyurcsány robbantotta fel a gátat.
Alzheimer Fauna
A Veszprémi Törvényszék mai ítélete bizonyítja, szeretett vezetőnk - a KisGé - egy félisten. (Istent kellett volna írnom, de méretei miatt maradok inkább a félisten mellett.)
Biztos emlékeztek még rá, hogy az iszapömlés után egy-két nappal, a mi szeretett kisGédiktátorunk kiállt a sajtó elé, és kertelés nélkül megmondta, hogy mi és hogyan történt, és azt is, hogy ki a felelős mindezért. (Megismételve ezzel Solomon Asch 1955-ös, a csoportnyomást, ill. a konformitás erejét vizsgáló kísérletét.)
Tette mindezt úgy, hogy addig még egyetlen szakértői vélemény se készült el! Szerintem tettére a lehetséges magyarázatok a következők lehetnek:
a) tanulmányait a Sorbonne-on végezte, ökológia- és balneológia szakon
b) óvodáskorában emelt szintű szakmunkásképzésben részesült az alumíniumgyártás folyamatáról, és a szakmunkás vizsgán a 73-as tételt, a Bayer-Hall-eljárást húzta
c) bár az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán végzett, de a 87-es diplomamunkája a "A zagytározók környezetgeomorfológiája és lehetséges rekultivációja" című volt
d) korai húszas éveiben nyolc évig a Greenpeace aktív és lelkes tagja volt, küzdött Hollandiában a megújuló energiaforrások térnyeréséért, a Csendes-óceán déli részén bálnavadász hajók útjába feküdt, Kuala Lumpurban pedig egy performansz keretében a Petronas-ikertoronyok közé (450 m magasan!) molinót feszített ki, a mérgező vegyi anyagok kibocsátásának beszüntetéséért: "El a kezekkel Kishantostól!" felírattal.
e)félisten

Mivel az a-b-c-d jó eséllyel kizárható, tehát marad az e).

Ami pedig az Asch-kisérletét illeti, sikerült, hiszen a katasztrófa után egy hónappal(!) egy kormányhatározat ismételte meg KisGé prejudikációját (Dr. Ruttner gondolom akkor kezdett el vérnyomáscsökkentőt szedni, ill KisGé egykori egyetemi tanárai ekkortól kezdtek el fel-felriadni álmukból).
nyanya001
Mindenki nyugodjon le, majd a kormány eligazítja a Veszprémi Törvényszéket
és meglesznek a büntetések !
Kellenek a szavazatok 2 év múlva !
gazdag dezső
Hát !!! Nem találok szavakat !! Ekkora bűnöket el lehet simítani??Mindnek teljes vagyonelkobzás ,és életfogytiglan kellene!! Még az ilyen bírónak is !
Lepényleső
A legelső szakértőt akit felkértek,hogy mondjon véleményt a gátszakadásról,másnap menesztették. Talán azért,mert a véleménye az volt,hogy kirobbantották a gátat.
Az tény,hogy a sarkánál szakadt a gát,ahol a legerősebb minden hasonló építmény.
Innentől kezdve,ha az összefüggéseket fürkészed,érdekes dolgok alakulhatnak ki.
Az igazságot majd a dallasi merénylettel együtt tárják a nyilvánosság elé,-vagy nem.
papa.49
Akiket ma felmentettek, ha nem is hibátlanok, de nem az igazi bűnösök ebben a tragédiában, az igazi bűnösök lapulnak mint szar a fűben, pedig nekik kellett volna az első sorokban ülni!!!
Egyébként tudomásom szerint 10 ember halt meg az iszap katasztrófa miatt, IGAZ EGYETLEN ÁLDOZAT IS TÚL SOK LETT VOLNA!!!
namihami
@Mangu: Lehet,hogy idézőjelekkel vagy csupa nagybetűvel kellett volna írnom?
Esetleg elé vagy mögé biggyeszteni, hogy némi gúny vagy élc van a soraimban?
Bocs, elfelejtettem, bár nem is gondoltam rá. Legközelebb úgy lesz.
gulyasgyula
Hiányolom a tragédiában az elhunytak , az anyagi károsultak hozzátartozóinak a felháborodott levelét ..A média ,a politikai elit felháborodását ...Igaz most van fontosabb amin szinte minden fórum felháborodik .. A TÓBIÁS CSALÁD TRAGÉDIÁJA ...NO AZ FONTOS MINDEN MÉDIA , POLITIKAI PÁRT SZÁMÁRA ..
Szókrakész
Azt miért nem említik, hogy a katasztrófa előtt másfél évvel még Orbán is érdekelt volt a cégben?

Vajon hogyan mehettek a (környezet)védelmi pénzek, szabályok, intézkedések?
szaboria1
@gulyasgyula: Figyelni is kell mikor építették a tározott? 1998 ben tervezték meg mint kiderült nem volt meg felelő ekkora tömeg befogadására a talajszerkezete. A károsult falvak 1998-óta voltak ki téve egy bármikor bekövetkező tragédiának. Kik is engedélyezték a tározó használatát? Fontos dátum 1998-2002 kik voltak akkor is kormányon. ÉRDEMES A MAL ZRT OLDALÁT A WIKI.-n MEG NÉZNI FŐLEG LENT A LEGUTOLSÓ SORBAN AZ ORIGÓ CIKKÉT KELL EL OLVASNI. A 90 es évektől a Mal története.
Ott érdekes neveket lehet olvasni pl. Parragh László és másokat a Fidesz hold udvarától.
nemjoezigy
Tegnap valamelyik oldalon kaptam egy jó tájékoztatást egy kommentben:
Ez az egész a fideSS által kinevezett ügyészség a hibás!
A potlpol vezette ügyészség megrendelésére történnek a bírói döntéshozók!
Most is az ügyészség úgy fogalmazta meg a vádat, hogy ennek kellett lenni az eredménynek.
Tudomásul kell venni, hogy nem ezek az emberek a fő bűnösök, de lehet, hogy ezek is hibásak, de a vád nem azt célozta, hogy ez kiderüljön!

Most szembesült ez a rohadt rablóbanda, hogy az ügyészség nem jól dolgozik, de rá fogja a bíróságra, mert az még úgy ahogy független!
Nem árulok el titkot ezeknek a férgeknek, de ezt tudta a lakosság eddig is.
Az igazságnak és a közvélekedésnek nem megfelelő bírói döntések (többnyire az uralkodókhoz tartozók felmentése) mind az ügyészség politikai irányítása miatt volt-van!
Tehát ebben az ügyben sincs csodálkozni való, a fideSS hozza magát!
panellproli
Remélem majd az elszámoltatásnál a bírót is elő veszik, mindegy hogy saját belátása szerint, vagy nyomásra hozta az ítéletet.
bush
A Q anyátok!

Én nem értem, hogy sokan miért vannak kiakadva a csúnya beszédem miatt.
Lehet egy ilyen esetről szépen beszélni?
Mondjuk lehetni lehet, de van értelme?
És ha már nincs értelme, miért ne küldhetném el a Q anyjukba mindazokat, akik magasról szarnak mindenre: törvényekre, erkölcsi minimumra, és rátok... igen magyar nép, magasról szarnak rátok - ezt azért észrevette valaki?

Isten senkit nem mentett fel a Vörösiszap-perben!
Ezzel feküdjetek és ezzel keljetek ti szarházi mocskos gazemberek!!!
szaboria1
@bush: Mikor keresik meg azokat akik tervezték és építették ezt a förmedvényt mert ott lett elkúrva minden csak idő kérdése volt a katasztrófa bekövetkezése. A bíróság is csak oda tudott kilyukadni, hogy már a tervezés sem volt jó a talajviszonyokról meg nem is beszélve. Ki volt a megtervezője 1998-ban? Kik voltak az akkori szakértők? Mert igazán Ők a BŰNÖSÖK.
Strong
Maga az eset rémes, de:

Amikor van bármilyen létesítmény ami engedélyköteles, azt a hatóságok átveszik, illetve kötelezik az üzemeltetőt a folyamatos karbantartásra -és ezt is ellenőrzik.
Tehát szerintem a hatóságok (ezzel az állam is) felelősek.
Ha ekkora katasztrófát idézhet elő egy létesítmény, azt lehet, hogy havonta is ellenőriznie kellett volna a hatóságoknak. Ugyanis az adókat úgy fizette a cég mint a kisangyal..tehát mindenkinek érdeke a zökkenőmentes üzemelés..
Január
Amikor a katasztrófa volt, az azt követő vizsgálatokról a sajtóban megjelent információ szerint már előző évben lehetett látni a műholdfelvételekről, hogy megcsúszott a kazetta gátja.
Ezt nem figyelte senki, miért nem?
Milyen volt a monitoring rendszer ezek szerint nem kielégítő, ennek is lehet találni felelősét.
Igaz már a kazetta építésekor az alapozás hiányával kódolva volt a katasztrófa.
Felelős nincs.
Mangu
@namihami: Semmi gond, mindenkinek egyéni a stílusa, szokni kell. Azért van egy két kivétel, ki arra sem méltó, hogy kommunikáljanak vele.
vukkocska
Nyilván nem ismerjük a több tízezer oldalas iratanyagot, ami készült a vizsgálat során. Az viszont tény volt, hogy a Fidesz, élén Orbánnal azonnal bűnösökért kiáltottak. Az is tény volt, hogy 1,7 milliárd forintot gyűjtöttek össze az emberek, hogy a szerencsétlenül járt embereket segítsék. Ez a pénz elég lett volna az egész káresemény rendezésére, azonban a befolyt összegből templomtól kezdve mindent építettek, csak a károsultak nem kapták meg. S most mi van a híradásokban, hogy a kormány új házakat építtetett a károsultak részére. Meg a nagy lópimpilit. Ezekért hiszem el, hogy a bíróság jól döntött, s a bíróság ebben az esetben független volt. Ha nem lett volna az, a fideszesek prejudikáló magatartásának lefeküdt volna. A bírónő több órán keresztül indokolta döntését.
nemkati
@nemjoezigy: @vukkocska: A bíróság az alapján tud döntést hozni, amit az ügyészség és a nyomozó hatóságok elé tárnak. tehát nem a bíróságot, a bírót kell szidni ebben az esetben. Hol vannak a perdöntő bizonyítékok?

Az meg egy másik kérdés, hogy azok álltak-e a bíróság előtt, akik a valódi bűnösök. Természetesen a vezetőség a fő bűnös, hiszen a fejétől bűzlik a hal is, de itt voltak olyan dolgozók is a MAL-nál, és voltak állami ellenőrző szervek, akiknek az (lett volna) a dolguk, hogy egy ilyen veszélyes tározót fokozottan figyelemmel kísérjenek. Nem tudom elhinni, hogy ezeket nem lehet megtalálni! "altalaj eredetű stabilitásvesztés"! Na igen, valószínűleg ez történt, na de ezt időben észre kellett volna venni annak, akinek ez volt a dolga, és azonnal intézkedni. Azért az a része a tározónak, ahol leomlott a fal, nem aznap sérült meg, azt a rendszeres ellenőrzéseknél észre kellett volna venni, de ha azt nem, hát azt biztosan, hogy a tározó telítettsége jóval a megengedett mennyiségen túl van már hosszú ideje!
csa-csa
@Mobil123: hát nem is egy év következménye lett ez a szörnyű tragédia!
Egy biztos! a károsultak fájdalmával, veszteségeivel senki nem törődött akkor és azóta sem. A vérlázító ítélet után pedig nem is fog! az akkori és a mostani kormány részéről is egyöntetűen letudva!! ad acta.
Bercifiu
@Január: Györgyi bírónő eleget tett Peti kérésének, nem először.
verőce21
Az ítélet indokolásában eredendően az az ellentmondásos, hogy a vádlottak padján éppen azok ültek ott, akik felelősek az eseményért.
Mindegy, mikor kerültek a MAL- hoz, a katasztrófát a helytelen üzemeltetés okozta. A katasztrófát megelőző időkben folyamatosan túl volt töltve a tározó, amire sem tervezve, sem méretezve nem volt. Így törvényszerűen következett be a talajtörés a gátfalak alatt.

Ezt az eseményt nem lehet jóval korábbra, egészen a tervezésig visszavezetni, mert ezért az adott pillanatban üzemeltetők személyesen a felelősek.
Akik ott ültek a vádlottak padján!
kamazuka
"altalaj eredetű stabilitásvesztés" volt, ami miatt a töltés tönkrement.,,

Laikusként!
Azért kiváncsi lennék arra a talajmechanikai szakértett okiratra,annak a jogásznak véleményére,annak a jegyzőnek a szavára ki ellenjegyezte,hogy az előzetes vizsgálatok szerint megfelelnek a mérések adatai, a tározó megépítésére.Arra a katasztrófavédelmi szabályzatras,arra a polgárivédelmi engedélyre stb melyek szerint minden rendben volt.ÁNTSZ engedélyre!

Végűl is mint járulékos veszteség lennénk nektek?

A hazai jogrendszer a jogalkotás csődje!

Gondolj bele!
Bombával történő fenyegetést hogy vélelmez a jog.Csak a fenyegetést mint tényt.Érted?

Itt egy települést tett tönkre emberáldozetokkal az emberi hülyeség és mérhetetlen mohóság.

Ezek fényében hogyan voksoljunk majd, pár év múlva?
Szókrakész
Robbantás történt.
Az okokat nem írom le.
De utána gyorsan le lett zárva az egész környék és pont ez volt a cél.
Apatszerek
Az egész jogászkodás csak arra volt jó, hogy meggyőződjön a közeg, az igaztalanságok szolgáltatásáról, milyen törvény az amely a káros bizonyított megtörténteket semlegesíti! Felmenti mi alól is? Csalifelelősöket vizsgált? Miért nem az üzemeltetés biztonságáért felelős személyek kerültek vizsgálódás alá? Ezek szerint azt sem volt tudott hogy ki után kell felelősséget megállapítani, kinek a munkaköri leírásában van leírva a biztonságos iszaptározás felelőssége: kötelezettség egy vagy több személy, részleg, csoport, üzem stb, vagy az elévülésre hegyeztek!
jancsik68
Az igazi vádlottak nem ültek a vádlottak padján!!Azok,akik hivatali kötelességüket nem teljesitették hol vannak??Hol vannak az ellenőrési jegyzőkönyvek,a magas fizetést,kiszállási költségeket felvevők névjegyzéke,azaz igazi felelősök,az igazi bűnözők??Hol van az a kb.1,7 milliár forint,amit az igazi,segiteni akaró magyar emberek befizettek??Fidesz zsebekbe vándorolt???
gulyasgyula
@szaboria. : Talán meg kellett volna nézni az ALMÁSFŰZITŐI TIMFÖLD gyárban hogy csinálták a rendszerváltás előtt több évtizeden át ..Nekem volt szerencsém látni ...A gátakon még a vakond turásokat is megszüntették folyamatosan ...Vagyis a felelőtlen vezetők a bünösök akik csak a tulajdonosok hasznát nézték ..A magyar vezetők csak a tulajdonosok segét nyalják ma is mindenüt az országba ...
JAJMÁR
@jancsik68: Pontosan! Az igazi felelősök nem kerültek bíróság elé!
varirmag
És mikor mentik fel az ilyen ügyészeket és bírókat.???
szettevette
@Szókrakész: Ez baromság! Az ok, hogy csak pakolták, csak pakolták bele a sok savas trutyit. Nem foglalkozva azzal, hogy az egész nem ilyen magasságra lett tervezve. Akik ott laktak a környéken mindenki látta, hogy egyre csak nő a magassága. Itt van az emberi mohoság eredménye! Persze, hogy egy idő után nem bírta tovább és szétment! Ott ahol előtte már többször szivárgott...
szettevette
Én inkább arra lennék kíváncsi, hogy hol van ilyenkor Dr. Magyar György ügyvéd. Az elsők között volt, akik leutaztak (amikor még mindenkit sokkolt az egész), hogy képviseli az embereket. Ő ilyenkor mit csinál?
bretagne
Még jó, hogy a bíróság az eszénél volt és nem vezettette el vezetőszáron ezeket az embereket.
Bercifiu
@JAJMÁR: Az ember vásárol egy ingatlant, mindent megnéz, vagy megnézet szakemberekkel.
Itt az történt, hogy csak a hasznot várták, szartak a tettük következményeire.
JAJMÁR
@Bercifiu: 11:50 Igaz ez szinte minden téren ebben az országban. Aztán majd jön a tragédia :(
nemjoezigy
Köcsög fideSS-esek!
Most visszakaptáztok a sorstól, hogy mit jelent a poltpot féle ügyészség hozzá nem értése!
A pártirányítás=hozzá nem értés!
Mi, a Nép ezt kaptuk mindig a kettősmércés, pártirányításos ügyészségtől!
Egyedül az érintetteket és a hozzátartozóikat, (valamint a többieket, akiket kár ér, ezek után is ebben a következmények nélküli országban=hazánkban) sajnálom, hogy nem kaptak némi elégtételt.
De talán a másodfokon, harmadfokon, vagy Strasbourgban.
Ez a mostani döntés azért lett ilyen, mert 1. lehet, hogy valamelyik vádlott érintett, bűnös de nem lett megvádolva az ügyészség által, vagy 2. olyannal vádolták amiben nem bűnös.
Tehát nem a bíróság, hanem az orbáni, fideSS-kdnp által kézi-vezérelt ügyészség és a jogalkotók a hibásak!
jancsik68
Igazi bűnösök között vannak a település polgármestere is,mert semimlyen polgárvédelmi,katasztrófvédelmi tervvel nem rendelkztek,nem készittettek ilyen esetekre,pedig ez az ő feladatuk lenne,amit a megyei vezetőknek kellett volna ellenőrizni.Fejétő bűzlok a hal.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.