Egy 2012-es hangfelvételt hozott nyilvánosságra első korrupcióinfóján az LMP. A felvételen Szekszárd jelenlegi polgármestere magyarázza, hogyan működik ma Magyarországon a közbeszerzések rendszere, hogyan házalnak az előre lezsírozott projektekkel a bennfentes cégek – számol be az Index.

Hadházy Ákos, az LMP antikorrupciós szóvivője korrupcióinfó néven indított csütörtökön előadássorozatot.

A pénzeket a legtöbb esetben vagy rossz célokra használták fel, vagy egy külön erre a célra felépített, maffiaszerű hálózaton keresztül egyszerűen ellopták. A kormány által emlegetett közös sikerekben tehát nagyrészt csak a Fidesz és gazdasági hátországa osztozott, míg a magyar adófizetők és vállalkozások kimaradtak ebből

- mondta ma a politikus.

Hadházy szerint a rosszul felhasznált források eredményeként kontraszelekció alakul ki a gazdaságban. Nem a saját lábukon megállni tudó vállalkozások, a jó termékeket és szolgáltatásokat kínálók élnek meg, hanem a mutyizók, a törleszkedők, akik egyébként életképtelenek lennének.

A kormányzati kapcsolatokkal működő cégek tevékenységére bizonyítékot is szolgáltatott a szekszárdi politikus. Hadházy egy 2012-ben rögzített hangfelvételt mutatott be, amelyen a város fideszes vezetői magyarázzák el a közbeszerzések működését. ( Meghallgatható itt. )

A szekszárdi önkormányzat képviselői, köztük a város jelenlegi polgármestere, Ács Rezső az egyik óvodaberuházás kapcsán arról beszélnek, hogy az uniós pályázatokon természetes a túlárazás, mert így még a 15 százalékos önrészt sem kell végül kifizetnie az önkormányzatoknak.

Az Index megkereste Ács Rezsőt is, hogy valóban mondta-e az idézett mondatokat, illetve ha igen, milyen tapasztalatok mondatták ezt vele. Egyelőre nem kaptak választ.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Az egész Fidesz egy korrupt csapat !
Jól összejöttek, ezek nem Nokiás dobozba, de kamionnal lopják, lopták szét
az országot.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
@Desischado: A maffia kormányt a választások előtt kell támadni. Ha korán jönnek elő a bizonyítékok, akkor a választásokra már elfelejtik az emberek, mi történt.
Yoda69
@Desischado: 2 honapja tett feljelentest ez ugyben a rendorsegen, azonban elutasitottak. Utana a NAV-hoz fordult, de erdemben ok sem foglalztak az uggyel. Mi mast tehetett volna meg? A korrupt maffia allam igy vedi onmagat.
szaboria1
Rezsi Szilárd már megint megszólalt. Már a kövér fejével nem tud rendesen gondolkozni. Szerinte csalás a felvétel.
Szókrakész
Gyurcsány:
Hazudtunk reggel, délben este.

Fidesz:
Loptunk reggel délben este.

Öröm ilyen országban élni. Csupa hazafik, akik az életünkről döntenek.
Desischado
@human: Maximálisan egyetértünk. Ütni kell a vasat, amíg meleg, nem szabad leállni!
human
@Desischado: Mint a jó kovács. Ha korán veszi ki a vasat a tűzből abból soha nem lesz kard.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.