Héder Barna az M4 Sport új sportigazgatója – adta hírül csütörtöki közleményében a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA).

A közlemény emlékeztet rá, hogy a közmédia az M4 Sportnál – az idei évben megnövekvő feladatok miatt – január 5-től sportigazgatói pozíciót hozott létre.

Héder Barna visszatér – az M4 Sport élén

"Az elmúlt időszak tapasztalatai azt bizonyították, hogy a hatékony és eredményes munkavégzés érdekében a tartalmi és menedzseri feladatokat ugyanannak a személynek célszerű ellátnia. Ezért az MTVA vezetése a sportigazgatói, valamint a sportfőszerkesztői feladatokat összevonja, és annak ellátásával Héder Barnát bízta meg 2016. február 1-vel" – írta az MTVA.

A dokumentum szerint Héder a sportújságírás minden területén szerzett tapasztalatot, valamint menedzserként is több területen bizonyított már. Pályafutását a Magyar Televízióban kezdte, később a magyar nyelvű Eurosport alapítója, majd az RTL Klub sportfőszerkesztője volt.

"Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy húsz év után újra a közmédiában dolgozhatom, ráadásul egy ilyen különleges időszakban térhetek vissza. Az M4 Sport az indulása óta elért sikereivel bizonyította, hogy nagy igény van egy hazai közszolgálati sportcsatornára" – nyilatkozta az új sportigazgató.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Bercifiu
Jaj de vártam már, egy barommal többen vannak.
Dr. Felipe
"A közlemény emlékeztet rá, hogy a közmédia az M4 Sportnál – az idei évben megnövekvő feladatok miatt – január 5-től sportigazgatói pozíciót hozott létre."

Aztán mi az a megnövekvő feladat elvtársak? Többet kell kitalicskázni elvtársak?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.