2012-ben akár az 1200 milliárd forintot is elérhette az adócsalás (áfacsalás, feketefoglalkoztatás, fekete értékesítés) mértéke a magyar élelmiszer-gazdaságban. Az erről szóló jelentést az Agrárgazdasági Kutató Intézet készítette 2014-ben, vitára is akarta bocsátani, ám az anyag közlését a minisztérium megtiltotta.

Az anyagot megszerző és az ügyet megszellőztető Népszabadság kereste a tárcát is, de a cikk megjelenésééig nem kapott választ.

A jelentésben a szakemberek összeolvastak különböző adatokat, és igen érdekes dolgokra bukkantak. Például: 1000 külföldre eladott sertésből átlag 800 érkezik meg Ausztriába. A magyar disznó kevesebbet ellik, de többet is eszik, mint a dán disznó. Mint megállapítják, ez azért is furcsa, mert

évente annyi disznó tűnik el, amennyit a kutatók szerint képtelenség házi körülmények között feldolgozni.

A jelentés szerint a furcsaságok magyarázata, hogy

a magyar sertéstermelők a szaporulat egy részét eltitkolják, felnevelik és feketén levágják. Becsléseik szerint a feketegazdaság mértéke megyétől függően 32,5 és 49,9 százalék között mozog.

A jelentés arra is kitér, hogy az őstermelők milyen módszerekkel minimalizálják az adójukat: mivel az ő bevételeik 600 ezer forintig adómentesek, papíron gyakran a család minden tagja őstermel, így egy három-négyfős család akár 2,4 millió forint adózatlan jövedelemre is szert tehet. Mások a könyvelővel figyeltetik, nehogy elérjék a felső határt és adózni kelljen, ezután "elfogy a készlet", vagyis onnantól kezdve csak olyanoknak árulnak, akik feketén is átveszik az árut. Statisztikailag ez úgy néz ki, hogy

2012-ben az őstermelőknek mind­össze hét százaléka vallott be nyolcmillió forint feletti jövedelmet. Közülük minden negyedik (26 százalék) nulla forint jövedelemből élt meg, de ebből futotta azért fejlesztésre is. Az őstermelők felének az éves összevont jövedelme nem érte el a minimálbérnek megfelelő összeget.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
KI VOLT AZ FM. EBBEN AZ IDŐBEN???A fazékvas, mikor lesz talpig vasban???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Szókrakész
Az emúúútnyóócév megint.

Valahogy csak kiderül, hogy 1000 milliárdok tűnnek el, de se a NAV, se a többi hatóság nem nyomoz.
De érdekes?
Kik vannak hatalmon már 2010 óta?
papa.49
KI VOLT AZ FM. EBBEN AZ IDŐBEN???A fazékvas, mikor lesz talpig vasban???
sokanvagyunk
Semmi nem változott. - A szakemberek véleményét, jelzéseit a politika mindig felülírta, vagy figyelembe sem vette. A hivatalba lépéssel együtt meg elment az esze, vezetővé vált, persze felelősség nélkül.
bakegya
Három falu átlagában kinek állnak még,saját lábon akár a tehenei,disznai,de még a tyúkjai is???
A fiatalok a városba-a kádár időkben nyugdíjra befizetők még vegetálnak-a TSZ-ben akik kapirgáltak azok közül már alig élnek,a volt kulákgyerekek visszaprivatizált főldjeiket kaszáltatják,de már azok is jobbára nyugdíjból-az erdőket ha nem a cigányok,akkor a Tiborc féle kandallókba hordják szét-lehet büntetni az osztatlan közös lónak a túrós hátát-
AZ ŐSTERMELŐ EBBEN AZ ORBÁNKUTYAFASZA BIRODALOMBAN EGYEDÜL A MÉSZÁROS,LÁZÁR LÉZER,FAZEKAS ÁLLAMPÉNZEN MAGYAR GAZDÁK-FIZESSENEK EZEK ADÓT-AZ ÖSSZES MARI NÉNIT PEDIG HAGYJÁK ÉLNI-a költségeket hogy a picsába lehet pl okáért 600-ezres jövedelemből kitermelni és még élni is belőle.
ÉLIK FÖL MÁR ÉVTIZEDEK ÓTA A SAJÁT VÉRÜKET A MAGYAROK-A MEGÉLHETÉSIBŰNÖZŐK KIKET FOSZTOGATNAK-ha mást nem is de a fosztgatókat mikor adóztatja meg a teknősbirodalmi varázs-LÓ???
human
Ebben az ügyben kíváncsi leszek Horváth András véleményére.
eszegfu
@Szókrakész: 9:22 Az is előfordulhat, hogy az Agrárgazdasági Kutató Intézett "benézte"... lehet, hogy az állományt az elefánt-bébik "kihordásával" -- azaz a 24 hónappal -- kellett volna számolniuk... akkor mindjárt nem tünt volna el annyi sertés!:))) Viccen kivül: az őstermelők "fekete" értékesitése csak a kiinduló pont, mert innentől a feldolgozó, majd a kereskedő is "feketén" értékesit. Nem is tudom, hogy tudják igazolni a "származást" akár az állate.ü. hatóság, akár a Nav felé?! Érdekes módon a Nav figyeli az internetes (Vaterás, stb.) értékesitéseket, vagy csupán a fb-on feltett "cuki" gyermeksapkákat, mert ha sokszor van és több féle, akkor már rögtön "ellenőrzik" az illető nagymamát, majd pikk-pakk birságolnak!!
nemkati
@human: Véleménye lehet, de azzal óvatosan kell bánnia, mert még feljelentik, hogy tud róla, de nem jelent fel.
lópicigáspár
Kinek is van sertéstelepe? Valami vízvezeték szerelő, meg bankvezér... így könnyű milliárdossá válni!
human
@nemkati: Ha meg feljelent, akkor hozzá mennek ki házkutatni és lefoglalni. Ilyen a fidesz demokráciája és bűnüldözési gyakorlata.
human
A Hofi vicce volt, hogy az öreget kérdezték a bőrkabátosok, hogy mennyit fog a disznó fialni. 10 lett, de 14-et írtak a statisztikába. Év végén meg a jelentésben az állt, hogy a terv szerinti 14 disznóból 10 malacot exportáltunk, a többit meg megettük mi.
nezelodo
"évente annyi disznó tűnik el, amennyit a kutatók szerint képtelenség házi körülmények között feldolgozni."
Ja kérem ha nemzethy vágóhidról azzal eresztik ki az üzletkötőt, hogy "ha egy számlát is kiállítasz, akkor röpülsz", így nem kell komolyan gondolni, hogy számlára vásárolják fel a hízót. Ha nincs számla bevétel sincs csak csalás. És tényleg nem a jóskabácsik vágják le azokat a cocákat az unokáiknak, gyerekeiknek stb. Aztán meg őstermelő a nagybani piac zöldségkereskedője, a bankár meg ki tudja még ki.
coni
Valóban az elvárt és a befizetett ÁFA különbséget bárki megnézheti, nyilvános, de a kutyát se érdekel pár ezer Milliárd amikor Lázár szállodai számláján rugózhat.
human
@nezelodo: Attól tartok így, hogy ez most kiderült lefülelnek pár őstermelőt vidéken a média kedvéért és megállapítanak 1-2 milliós jövedelem eltitkolást és akik százmilliós tételekben csinálják ugyanezt azt hagyják futni.
nemkati
@nezelodo: "évente annyi disznó tűnik el..."
Van egy fajtája ezeknek a disznóknak, amikből nemhogy már végre mind eltűnne, hanem előtűnnek újabbak és újabbak.
justhpeter
Melyiket csukjuk le a disznók ügyében Gyurcsányt vagy Bajnait ? Biztos vagyok benne, hogy náluk vannak a hiányzó disznók. Vagy a fideSSben. (Múltkor láttam egy-két kövér disznót az új elnökségben.)
Desischado
Tökéletes képet ad ez a gyakorlat. Ha valaki meg mer az igazságból valamit jelentetni, rögtön ki kell nyírni! Majd a kis termelőkből lefülelnek egy kettőt, a nagy csalók meg simán megússzák! Ez a tökéletes csalás! Nem véletlenül van mészáros mangalicának sertés telepe, papíron. Gratulálok minden fidesz szavazónak, akik ránk szabadították ezt a rablóbandát!
human
@Desischado: Itt lehetett olvasni egy cikket amiben az unortodox állattenyésztés olyan szintre lépett, hogy az elhullott állatok papíron élőként szerepeltek. Ugyanis minden jószágnak van egy száma (ezt gyűrűvel vagy más módon jelölik is rajta).
kukac50
Már nagyon kevés disznó van Magyarországon, nem érdemes dolgozni vele az év minden napján,hiszen már 300 forintos áron lehet venni élő disznót kilónként,
1 mázsás disznó 30 ezer forint a takarmány drága nem érdemes nevelni.
A Nagyok elsumákolják az adatokat az azért van,hogy azokat nem ellenőrzik,a kisgazdaságokat meg állandóan zaklatják.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.