Az LMP antikorrupciós szakszóvivőjének közlése szerint két hónapja feljelentést tett a szekszárdi Wosinsky utcai óvoda felújításhoz kapcsolódó "korrupciós ügyben". Hadházy Ákos a Miniszterelnökség vizsgálatát sürgeti.

Az ellenzéki politikus csütörtökön beszélt arról, hogy bűnszervezetben, a minisztériumok részvételével csalják el Magyarországon az uniós forrásokat. Hadházy Ákos egy 2012-es szekszárdi frakcióülésen elhangzottakra hivatkozva kitért egy helyi óvodabővítési beruházásra is, amelyről azt mondta: a költség mintegy 66 millió forint lett volna, ám végül 130 millióért építtette meg az önkormányzat.

A Miniszterelnökség erre reagálva azt közölte, hogy ha az LMP politikusa valóban tudott korrupciógyanús ügyekről, mégsem tett feljelentést, az bűncselekménynek minősül, az LMP pedig ez esetben bűnpártolást követ el.

Hadházy Ákos az MTI-hez is eljuttatott válaszában azt írta: tett feljelentést, amelyhez egy – a sajtónak is bemutatott – hangfelvételt is csatolt. Az azóta eltelt időszakban az egyértelmű bizonyítékok ellenére nem történt semmi: a rendőrség szerint nem merült fel hivatali visszaélés vagy hűtlen kezelés gyanúja, így továbbította az ügyet NAV-nak – fejtette ki a szakszóvivő, hozzátéve, hogy azt az adóhatóság visszaküldte, mondván ez nem költségvetési csalás, hanem mégis hivatali visszaélés vagy hűtlen kezelés.

Az LMP-s politikus egyértelműnek nevezte, hogy el akarják tussolni a botrányt, s értékelése szerint a Miniszterelnökség akkor jár el helyesen, ha azonnal vizsgálatot indít a konkrét ügyben és "a hangfelvételen bemutatott módszer szerint lefolytatott több száz másik pályázat esetében".

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
Egyértelmű a fidesz üzenete. Orbán arisztokrataépítő politikáját senki nem zavarhatja meg feljelentésekkel.
wagabund
Hadházynak szólok, hogy jóreggelt! ébresztő!...
ha még nem tudná, a mostani hatalom csakis a korrupciós botrányokba bukhatna bele...valószínű, Hadházy még alszik, ezért nem tűnt fel neki, hogy a pénzéhes gépezet már óramű pontossággal teszi a dolgát...e gépezet kiszolgálói közül senki nem harapja meg azt a kezet, ami a sok-sok finom falatot a szájacskájába adja..
Hadházy ugyan pályaelhagyó, de nem is fogja vinni semmire...rajta vannak rendesen...
Ha azt hiszi, csütörtökönként felmutat valami korrupciós csontot, akkor a hatalom rögtön lehugyozza a bokáját...ez a hatalom már nem ijed meg...sőt...már a bátorságon is túlvannak, eljött a vakmerőség ideje...
... ez az egész gépezet tökéletesen működik, esélye sincs, hogy a húsosfazékba köpjön bárki is.. pláne egy kiugrott fideszes...

hahóó. Hadházy úr! ébresztőőő! jóóóóreggelt!
human
@wagabund: Hasonlóan látom a dolgokat. De még ha hiábavalók a feljelentések, akkor is van értelmük. Minden feljelentés, minden nyilvánosságra hozott korrupció egy szög Orbán maffiakormányának koporsójában.
Toby
Azért nem történt semmi, mert megvárják, míg elévül, vagy annak közelébe jut az ügy, illetve még nem minden potenciális gyanúsítottal egyeztették a vallomásokat mert " a terheltnek időt kell biztosítani, hogy felkészülhessen " !
Fradigege
Mindenki állj! Én úgy tudom, azt mondta Hadházy, hogy 2012-ben tett feljelentést, a mutyi-szagú ülés után 2 hónapra. A Tolna megyei rendőrkapitány a NAV-hoz irányította, majd a NAV vissza a rendőrséghez, majd az egész megülepedett. Hadházynak kell erről egy papírt mutatnia és boríthatja a bilit, a semmibe. Mert senkit nem érdekel, hogy itt mi van. Én életem végéig gyűlölni fogom ezeket. Ennyi. A többit leszrom. Aki a zsideszre szavaz, az egy felcsúti zsírmore vajdára szavaz. Ha adna a zsírmore nekem 800 milliárdot akkor egye fene, kap tőlem egy budipapírt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.