Lépéseket tesznek a Jüdische Allgemeine ellen a Saul fia című magyar holokausztdráma producerei amiatt, hogy állításuk szerint a német hetilap meghamisította a rendezővel, Nemes Jeles Lászlóval készített interjúját. Az írás péntek délelőtt már nem volt elérhető a médium honlapján.

A produkció sajtófőnöke az MTI megkeresésére pénteken közölte: a lap ígéretet tett arra, hogy hamarosan közzéteszi az interjú "helyes változatát".

A beszélgetésről nem készült hangfelvétel, és az alkotók megjelenés előtt nem látták a lap internetes oldalára csütörtökön felkerült interjút – tette hozzá.

A film sajtófőnökének csütörtök esti tájékoztatása szerint a rendező és a producerek döbbenten értesültek az írás tartalmáról.

"Rágalom minden nekem tulajdonított szó" – idézte Nemes Jeles Lászlót a közlemény.

Az interjúban a lap állítása szerint a legjobb idegen nyelvű filmek között Oscar-díjra jelölt alkotás rendezője többek között azt mondta, a díjak meglepetésként érik őt, de untatják is, és a cannes-i és a Los Angeles-i rendezvényekhez hasonló események felületesek.

"Készítettem egy filmet a holokauszt szörnyűségéről, semmi ünnepelnivaló nincs ezen" – fogalmazott a Jüdische Allgemeine szerint Nemes Jeles László, aki állítólag azt mondta, hogy a témában készült legtöbb alkotás, például a Schindler listája vagy Az élet szép "egyszerűen hülyeség": hollywoodi mintára készülnek, érzelmi feszültséget keltenek, aztán megríkatják a nézőket, akik ezáltal végül megkönnyebbülnek és jobban érzik magukat.

Az interjút készítő újságíró szerint a Saul fia túlnyomórészt negatív fogadtatásra talált Magyarországon, ez azonban "egyáltalán nem lepte meg a rendezőt", aki állítólag azt mondta: Magyarországon – akárcsak korábban – most is rendkívül sokan gyűlölik a zsidókat, és ha lehetne, sokan újranyitnák a koncentrációs táborokat, "inkább tegnap, mint holnap".

A lapnak arra az állítására és az azt követő kérdésre, hogy a Nyugat jelentős aggodalmakat táplál a Magyarországon szerinte növekvő szélsőjobboldaliságra, és hogy mennyire antiszemita az Orbán-kormány, Nemes Jeles László többek között állítólag azt mondta, Magyarország régóta a tűzzel játszik: a politikusok egyfelől szítják is az antiszemitizmust, másfelől az Orbán-kormány erősen síkra is száll a zsidó közösségekért.

"Tudniuk kell: Magyarország nem normális ország, politikusai és polgárai pedig végképp nem azok" – fogalmazott a lap szerint a rendező.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szókrakész
Charlie Hebdo mintára megy az uszítás itt is?

Mikor unják már meg Mo. gyalázását, lejáratására tett kísérleteket nyugaton?
Mert az emberek már unják.
És minél többet olvas ilyet az ember, annál jobban elgondolkodik, hogy mi van, ha az igazság odaát van?
Ezért nem szabadna erőltetni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.