A szociális biztonság nem minimumkövetelmény, a szociális ellátásban dolgozóknak a maximumra kell törekedniük, így válhat a társadalom is befogadóbbá – mondta Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára pénteken, békéscsabai sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár kifejtette: az állami fenntartású szociális intézmények felújítására 2015-ben csaknem tízmilliárdot fordítottak, ami azt mutatja, hogy "az állam tud jó gazda lenni, volt értelme az állami fenntartás megszervezésének".

A kormány szerint szociális ellátásban a maximumra kell törekedni

Czibere Károly úgy fogalmazott: a szociális intézmények megújítása, korszerűsítése mellett fontos a szociális szakemberek "megújulása", folyamatos képzése is a szolgáltatások színvonalának emeléséhez. Utóbbit szolgálta 2014-2015-ben a bérpótlék és a bérkiegészítés formájában adott béremelés, és az idén reményei szerint elinduló életpályamodell – tette hozzá.

Az MTI-nek elmondta: bérpótlékra 2014-ben 12 milliárd forintot fordítottak, a bérkiegészítésre abban az évben 7,5 milliárdot, tavaly 20 milliárdot, idén pedig 28 milliárd forintot költenek. Hozzátette: reményei szerint júliusban kerülhet a kormány elé a szociális ágazatban dolgozók életpályamodellje, amely – elfogadása esetén – 2017 közepén indulhatna el.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Ott a maximum a Blahás sorokban !
Piszkos tetvek !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
micfild
@radios45: ők megmondták.. senkit sem hagynak az út szélén.. hát nem is, mert átmennek rajta lánctalpassal utána meg berúgják az árokba
Feraj49
Na a szociális biztonsághoz annyit,hogy a nejem munkakörét 18 éve megszüntették,azaz munkanélküli lett.Azóta sem sikerült munkát kapnia. Pedig 2 tanfolyamot is kitűnővel végzett el amit a munkaügyi központ által szervezett .Mert már nem 20 éves ő sem.Mindenféle segély nélkül fizetem utána aTB-t,hogy orvosi ellátásra jogosult legyen.32 év munkaviszony és folyamatos tb.befizetése ellenére sem nem lehet rokkant,mert "elmúlt" szerintük a tüdőembóliája",a törött lába is "meggyógyult",a 190-es magas vérnyomásával /amit a gyógyszerek sem tudnak levinni/ nem tudnak mit kezdeni.
Akkor jön ez a hülye majom és nyilatkozgat,mert szófóshatnékja van,és csak idegesíti az embereket.Kiket akar becsapni, átverni ?Ez nem büntethető kategória ?
nemkati
@nemjoezigy: Ez a két hír így egymás mellett nagyon szépen mutatja hogy
1. hazudnak reggel, délben meg este
2. nem tudják, hogy mit kell csinálni
3. kontárok ehhez is, mindenhez - kivéve a lopást

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.