A Fidesz szerint kétszínű az ellenzék, miközben politikusaik a kirakatban naponta támadják a Földet a gazdáknak programot, a háttérben maguk is jól bevásárolnak földekből.

A nagyobbik kormánypárt pénteken közleményben reagált az LMP-s Sallai R. Benedek képviselő szavaira, aki sajtótájékoztatóján arról beszélt: a kormány komoly bűnének tartja, hogy az értékesített állami termőföldek 70 százaléka nem a megjelölt célcsoporthoz, hanem állítása szerint a kabinet tagjaihoz köthető emberekhez, nagybirtokosokhoz vagy külföldiekhez került.

A Fidesz erre válaszul azt tudatta: Sallai R. Benedek a törvényeket megkerülve egy egész céghálózaton keresztül több mint 3000 hektár földhöz jutott. Sallai erre úgy reagált, hogy ez nem igaz és beperli a Fideszt.

A közlemény úgy folytatódik: Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök volt államtitkára, Forgács Barna szocialista politikus és családja több mint félmilliárd forintért vett több száz hektárnyi földet, "amibe még a kilencven év körüli édesanyját is belerángatta, hogy le legyen papírozva".

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
A hamis nokiás doboz story óta tudjuk hogy a fideSS minden szava hazugság. Lopnak, csalnak, hazudnak.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Dr. Felipe
A hamis nokiás doboz story óta tudjuk hogy a fideSS minden szava hazugság. Lopnak, csalnak, hazudnak.
nezelodo
@eugen4402: Attól tartok, a mi politikai elitünk eleve sokszoros lóhossznyi előnnyel indul a hibbant nénivel való mocsokversenyben. Illusztrációnak ajánlom az ATV most futó műsorát, ahol éppen a rezsiszilárdra ragad rá a vizes gatya a vitában, és csak a betanult riogatásával próbál a tényekkel szembe menni
eugen4402
@nezelodo: Köszi, már odakapcsoltam. A Schiffer keményen tartja magát, nem irigylem a birkózókirályt...A hibbant néniről meg tényleg el kell gondolkozni, vajon nem ő tanult-e valamelyik Fidesz Akadémián? Fogas kérdés: a tyúk, vagy tojás keni-e a székletet a szomszéd ház falára?
justhpeter
@nezelodo: @eugen4402: Rezsiszilárdot lemosták mint Kató néni a kerti padot. Nem tudta hirdetni hablaty habony igéjét. Nem volt hozzá és, szókincs és meggyőzőerő.

Sallairól szólva:
A/ Ha Sallai 3000 hektárt tudott vásárolni, akkor egy hazug gazember.
B/ Ha Sallai 3000 hektárt tudott vásárolni, akkor őt nem Sallainak hívják, hanem Csányinak vagy Mészárosnak.
cs.n.
Nincs új a Nap alatt, Sallait nem most kezdték el (vissza)támadni.
vastagbor.atlatszo.hu/2015/07/20/sallai-robert-benedek/
"A politikus, felesége és gazdasági érdekeltsége állami földeken gazdálkodik, összesen 2325 hektár állami földre pályázott, amelyből 237-et nyert."
Érdemes végigolvasni az egészet, ezt azért emeltem ki, mert akkor valami hatalmas mágus lehet ez a Sallai, ha fél év alatt megtizenháromszorozta a hektárjai számát.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.