Egymilliárd forintos sikkasztási per indult újra pénteken a Szekszárdi Törvényszéken, amelyben két embert több mint tízezer tonna termény értékének elsikkasztásával vádolnak.

Az ügyészség szerint az első- és másodrendű vádlott 2007-ben követte el a bűncselekményt a CIB Készletezési Kft. kárára. A perben további három embert bűnpártolással és más bűncselekményekkel vádolnak.

Az eljárás 2011-ben kezdődött, majd 2013. május 29-én a törvényszék felfüggesztette a pert, mert a másodrendű vádlott egy, a nyomozás során elkövetett hivatali visszaélés miatt feljelentést tett a nyomozó ügyészségen. Az ennek nyomán indult vizsgálatot a Központi Nyomozó Főügyészség 2015. május 18-án szüntette meg bűncselekmény, illetve bizonyítottság hiányában.

A vádirat szerint az első rendű vádlott, S. Attila a Junior Galaxis Kft. képviseletében 2007. június 26-án a CIB Készletezési Kft.-vel keretszerződést kötött, amely szerint a CIB Bank egymilliárd forintot biztosít 25 ezer tonna, 2007-es termelésű árpa, búza és kukorica felvásárlására. Az összeget 2007. októberben kétmilliárd forintra emelték. A társaság később több ezer tonna búzát és kukoricát közraktárban helyezett el, azokról a céget ténylegesen irányító S. Ferenc – az elsőrendű vádlott édesapja – azt állította, hogy a kft. tulajdona. A vádhatóság szerint S. Attila a bank cégének a tulajdonában lévő termény felett sajátjaként rendelkezett, a terményt többnyire a kft. tudta nélkül értékesítette.

A vádbéli tényállás szerint a harmadrendű vádlott, S. Gergely 50 millió forint ellenében készfizető kezességet vállalt a terményre, amelyről azt állították, hogy eltűnt. A férfi Thaiföldre szökött, 2009-ben nemzetközi elfogató parancs alapján a schwechati repülőtéren tartóztatták le.

A pénteki tárgyaláson Illés Attila ügyész közölte: a vádlottak 16 600 tonna kukoricával nem tudtak elszámolni, amelynek értéke 1 milliárd 38 millió forint. S. Attilát és S. Ferencet a sikkasztás mellett fedezetelvonással és hamis magánokirat felhasználásával is vádolják, az ügyész végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását kérte a büntető tanácstól.

Az első és másodrendű vádlott a per során tagadta bűnösségét, a pénteken elhangzott perbeszédekben védőik felmentésüket kérték a bíróságtól. Nőt László és Jován László ügyvédek kifejtették: álláspontjuk szerint a keretszerződés valójában hitelszerződés volt. "A CIB Bank Kft.-je nem felvásárlási tevékenységet, hanem hitelnyújtást végzett, amiből nem keletkezik tulajdonjog, így sikkasztás sem történhetett" – mondta Nőt László. Az ügyvéd vitatta a kár összegét, ami szerinte 478 millió forint lehet. Jován László, S. Ferenc védője megemlítette azt is, hogy védencénél a NAV több vagyonosodási vizsgálatot is végzett, megállapítás nélkül.

A perben legkorábban március 11-én születhet ítélet.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
Na ez az én kis hazám :(
2007. elkövették a bűncselekményt
2011. eljárás megkezdése
2013. felfüggesztették az eljárást.
1000 000 000 ft. a kár.
Most 2016 van ...hát baccák meg de tényleg!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
qxy
Mert van az az ügyvéd " jó pénzért aki elintézi hogy ártatlan vagyok.
Horizont
@justhpeter: hahahahahaha nem is értem én sem:)
justhpeter
@Horizont: Csikkért meg egymilliárdért amúgy sem hajolnánk le.
Desischado
Azért érdekelne, hogy a száz milliárdos sikkasztókat mikor fogják már végre perbe?
kukac50
Aki 100 ezret sikkaszt azt megtalálják aki sokat azt szabadon hagyják garázdálkodni,az nem lehet bűnös.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.