A közoktatási rendszer problémái miatt tiltakoznak tanárok az ország számos pontján, a tüntetés kiindulópontja Miskolc, ahol a Herman Ottó Gimnázium mellett kiállva vonulnak utcára a tanárok, diákok, szülők, valamint a velük szolidáris szakszervezetek. A fővárosban a Szabadság téren tartanak tüntetést.

A miskolci tüntetésen a Hermann Ottó gimnázium egyik tanára azt mondta végre sikerült áttörni a hallgatás falát. Egy felszólaló civil arra hívta fel a figyelmet, hogy hazudik, aki pártpolitikát sejt a pedagógustüntetések mögött, ez ugyanis kizárólag a pedagógusuk kezdeményezése és az iskolák autonómiájáért tüntetnek.

A tüntetők Bródy János Ha én rózsa volnék című dalát kezdték énekelni.

Időközben Miskolcon is elkezdett esni az eső, de ennek ellenére fél 5-re körülbelül ezren gyűltek össze. Nagy a rendőri jelenlét, a tüntetők között a villamosok azonban még járnak. A demonstrálók "Fekete kasza helyett bérrendezést", "Ne üldözzétek el a fiatalokat!" feliratú transzparenseket tartanak magasba.

Tudósítások szerint eddig körülbelül 250-en gyűltek össze a budapesti Szabadság téren a szimpátiatüntetésen. Tanárok, szülők és diákok egyenlő arányban vannak jelen.

Győrben szintén fél 5-re hirdettek meg tüntetést a tanárok, a Kisalföld információi szerint mintegy 50 tanár gyűlt össze a Városháza előtt a heves eső ellenére. Beszédet mondott a tüntetés főszervezője az oktatási problémákról, majd felolvasták a miskolci Hermann Ottó Gimnázium tantestületének levelét.

Valóban Klebelsberg Kunó szellemiségét követi Orbán Viktor, azonban Klebelsberg "végtelen antiszemita volt", és feudális állapotokat teremtett – mondja az egyik felszólaló a budapesti tüntetésen.

A Kisalföld tudósítója szerint a győri demonstráción két tanár és egy szülő is beszédet mondott mintegy 120 tiltakozó előtt. A szervezők azt ígérték, hogy jövő hétre újabb tüntetést szerveznek, mivel az eső miatt most kevesebben jöttek el, mint várták. Mint mondták, egy hét múlva mindenki hozzon magával még egy embert!

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr.Doktorovics trinitron dr.
@Hellcat: NEEEM,ha valaki tényleg ki akar állni az igazáért ,akkor is elmegy,ha cigánygyerekek hullanak az égből.Feltalálták már az esernyőt is.Megint nagyobb volt a füstje,mint a lángja,vagy egyszerűen féltik az állásukat.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
pbalage
Na most megnézem a migráncs tévében a trafikost, hányadikra mondja be a tüntetést, ha egyáltalán bemondja.
nyanya001
Itt is mennek nagyon sokan az eső ellenére is !
Dr.Doktorovics trinitron dr.
@Hellcat: NEEEM,ha valaki tényleg ki akar állni az igazáért ,akkor is elmegy,ha cigánygyerekek hullanak az égből.Feltalálták már az esernyőt is.Megint nagyobb volt a füstje,mint a lángja,vagy egyszerűen féltik az állásukat.
kukac50
A Fidesz a KLIk-et nem akarja megszüntetni,pedig csak adósság halmazt tol maga előtt,10 milliókkal tartozik az uszodáknak,ahol kötelező az úszásoktatás.
Ha ki iktatnák a KLIK-et a kincstár közvetlenül is tudná utalni a működéshez szükséges pénzt.
Nem tudnak úgy dolgozni az uszodák iskolák,hogy nem időben biztosítják a működéshez szükséges összeget.
A Minisztérium háttérintézményei közül ezzel kezdjék a megszüntetést.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.