Ha senki nem áll a sámlira, és mindenki máshonnan várja a megváltást, akkor különben mit tetszenek várni? Rendben! Ha elég sokan kimennek az esőbe, akkor az erőtől majd meghátrál a kormány. Látszólag legalább. Szinte biztos vagyok benne, hogy már valaki fogalmazza azt a beszédet, amiben Orbán Viktor, a pedagógusokat is megértő jó édes apukája az országnak, bejelenti: A KLIK-et átszervezik, illetve megszüntetik. Egyben megvilágítja az együgyű országlakóknak, hogy ő nem is akarta a KLIK-et, hanem tulajdonképpen Gyurcsány tehet róla. esetleg Bajnai. Majd, engedve a pedagógusok óhajának bejelenti a saját alternatív megoldását. Ahogy a kamarát is felülről krampácsolták össze. S innentől kedves tanarak: pofa súlyba. Mert minden morgási kísérletre az lesz a válasz: „Tüntettetek, és meghallgattatott a Ti óhajotok. Mars vissza az iskolába!”.

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
JAJMÁR
@GeoCravker: Mindenki tudja, hogy ez a hatalom így működik. Gondolod, hogy a pedagógustársadalom nem? Ugyan már!
Miből feltételezed, hogy a "kiáltvány" mögött nincs más, nincs felelősség, nincs terv?Persze, hogy van, de nem a te céljaid, hanem az oktatás ügye. Magadért állj ki te! (és melléd állok, ahogy most a pedagógusok mellé :) )

Az más kérdés, hogy mennyire tudják majd keresztülvinni ezen a kormányon.
Nem, nem azt mondom, hogy a "tüntetéshez elég egy kiáltvány", hiszen rengeteg ok és számtalan, a hatalom felé történő eredménytelen jelzés előzi meg!
Azt mondom, hogy: a tüntetésen elég a kiáltvány! - Nem ugyanaz! -
A tüntetés egy erőteljes kommunikáció, egyik formája az elégedetlenség kimutatásának, - az egyik hangsúlyos - és azon elég felolvasni a tömör, összefoglalt kiáltványt!
Nyomásgyakorláshoz ez kell!
Hogy lesz-e eredménye, attól is függ, hogy találnak-e támogatókat, vagy csak okoskodó, netán sértődött kritizálókat?
A Klik megszűnése hatalmas eredmény lenne! Foggal-körömmel ragaszkodnak ehhez az élősködő szervhez!
A Czunyiné személye senkit se érdekel. (Engem biztos, hogy nem.)

Szóval ezzel, nem "veszik" meg a tüntetőket!

Lehetne jobban is? Biztos. Szerinted a szabad média területén minden rendben van? Mert pl. ott is lehetne szép "cselekvési programot" készíteni, meg B-tervet is, de még egy tüntetésig se jutottak el. A netadós tüntetők érték el ezen a téren is a legtöbbet. (Ez itt feléjük a köszönet helye :) )
A pedagógus társadalom most megmozdult, és akit érdekel az ország sorsa, az mellettük van, hiszen ez is közös ügyünk. Egy biztos, az előrelépéshez lépni, mozdulni kell.
JAJMÁR
Nem a diploma alapján ítélem meg az embereket, - nekem is van, de itt, ezen a blogon lényegtelen - az érdekel, hogy ki, miről, hogyan gondolkodik, és hogyan cselekszik. Többet elmond az emberről, mint az a darab papír! Ami egyébként szükséges ahhoz, hogy az ember a megérdemelt helyét elfoglalhassa. Ettől még nem gerincesebb, és nem is jobb másoknál. Vannak esetek, amikor nem is műveltebb, és sok esetben nem is okosabb..
GeoCravker
@JAJMÁR: ma, 13:27
Diplomailag egyet értünk. Pont ezt írtam. Olyan mint egy jogosítvány, és egyáltalán nem garancialevél.
Ahogy a tanári diploma sem.
S mielőtt félreértések történnének. Nem európai szintű világmegváltást várok el a tanároktól. Másoktól sem.
Viszont az "orbán nem jó, adjátok vissza a lanygos vizünket" mottót sem tudom elfogadni. A Klik előtt is rossz volt az oktatás, és attól sem lett jobb. Ergo, nem az ágyakat kellene cserélgetni ebben a kupiban (sem). Ahogy az eü-ben is van egy réteg, akinek teljesen jó ez így, és amennyiben nem jó, akkor az Orbán-korszak előtti ugyanilyen feudális hatalmát siratja.
A tanárok alsó hangon ötödének a pálya közelébe sem sabadna lennie. Nem most, húsz éve sem.A Klik előtti korszak sok szempontból semmivel nem volt jobb.
Őszinte leszek. A jelenleg regnáló tanárok jó részánek a jelenlegi fizetés is sok. Mert máshol kéne lenniük. Ott, ahol kevesebb kát okoznak.

Olvastál Te bármilyen olyan irányú követelést, hogy a tanárképzés teljes átalakítását követelnék? Hogy átfogó pályaalkamassági átvilágítást szeretnének? Hogy az így kihullóknak alternatív életpályát követelnének?

Ja, hogy szerinted ez túlmutat a tüntetésen? Lehet. De ameddig a szülők azt látják, hogy már megint azért morognak, mert konzerválni akarják a korábbi, alig jobb rendszert, addig a kutya sem lesz szolidáris.

S egyébként szerintem sokan nem ismerik a hatalom működési mechanizmusát. Nem azért, mert zseni lennék, hanem azért, mert a ma hanagdóinak zöme legfeljebb gyermek volt '80-as években.
JAJMÁR
@GeoCravker: A probléma rendszerszintű, ha a rendszer jó, kihullik aki nem odavaló, de éppen fordítva van manapság, és nemcsak az oktatásban.

(Gyűlölöm, amikor egy helyzet megoldása helyett felhozzák, hogy hiszen régen se volt jobb.. azt is, amikor a tenni akarót a kényelmes háttérből kritizálják, hogy nem tesz eleget)

Egyetértek, a Kliktől nem lett jobb, viszont sokkal rosszabb lett. A kliknélküli rendszer ma már előrelépés lenne.

Kb. 3 éve léptem ki a közoktatásból, mert minden téren vállalhatatlanná vált. Kezdve a technikai, és a személyi problémákkal, mivel az igazgató - akiről azt hittem, hogy a barátom - a fölébe rakott "hatalomnak" teljesen benyalt, problémáról beszélni se lehetett. Az értekezleteken a főnök dicsérte saját magát, meg hogy milyen tökéletes minden. Papíron. Az olyan értekezletet, ahol a kollégám ijedten rángatja a ruhámat, - mert látja, hogy mindjárt beszélni kezdek -, hogy "ne szólj, nem kell, minek, fölösleges, hagyd a fenébe, csak magadnak okozol gondot.." időpocsékolásnak tartom. Ahol elviselsz egy problémát, ott kettőt is, és a sokadikat is el kell viselned, rád rakják, amíg össze nem görnyedsz. Ez történt az egész közoktatással. Nem tartozom már oda, de örülök, hogy akik ott vannak, már mernek szólni,mert egyet le lehet nyomni, de sokat nem. Teljes szívemből szurkolok nekik, mert így nem maradhat, muszáj változtatni :)
Mégsem függeszthetjük fel az oktatást, amíg ki nem nevelődik egy jobb pedagógusgárda :-D

Elmondjam neked a hatalom működési mechanizmusát? A megfélemlítés, az egzisztencia elvesztésének lehetősége, az emberek megosztása, az egymásra mutogatás, mert mindig a hasonló szinten élő másik van bűnbaknak téve a kudarcért! A "minek kiállni, úgyse változik semmi" meg a "régen se volt jobb" ostobaságok tartják fenn ezt a rendszert!
A korrupción kívül persze, amitől a közoktatás se mentes.
GeoCravker
@JAJMÁR: "A probléma rendszerszintű, ha a rendszer jó, kihullik aki nem odavaló, de éppen fordítva van manapság, és nemcsak az oktatásban."
Nem manapság. A maradványelvű pedagógusképzés (nem vettek fel sehova, tanárnak még jó lesz) elég régóta zajlik. A probléma nem az, hogy a Kliktől nem lett jobb, hanem az, hogy előtte is sz..r volt. Most cikizik a tankönyveket, de emlékszem, hogy a fiam Biológia album című izéjén, egy délután röhögtem könyvbekötés címén. Most 30 éves, tehát nem tegnap volt.
"Kb. 3 éve léptem ki a közoktatásból, mert minden téren vállalhatatlanná vált. Kezdve a technikai, és a személyi problémákkal"
Több mint 3 éve írtam egy továbbképzős szakdolit az oktatásinformatikáról. Akkor is siralomvölgy volt (nagyon kevés kivétellel). Hozzá nem értő tanárok, köztük info-tanarak, használták az okos táblát palatáblaként.

"A megfélemlítés, az egzisztencia elvesztésének lehetősége, az emberek megosztása, az egymásra mutogatás, mert mindig a hasonló szinten élő másik van bűnbaknak téve a kudarcért! "
A megfélemlítés akkor abszolút hatásos, ha géppuskafészekből zajlik. Ott (még) nem tartunk. Az egymásra mutogatásos megoldásra akkor lehet építeni, ha van miért. Legalább egy kicsit. Ha biztosan ki lehet állni, hogy "a Jóska sem tehette volna jobban", akkor megtörne a lánc. De nem lehet kiállni, mert a Kontraszelektált Jóska sajnos esélyesen egy balfax. Az egzisztencia elvesztése lehet kínos. A. kutató mezőgazdasági mérnöktől hosszú volt az út a szoftvertesztelőig. Itt játszhatna a szolidarítás a szakmai érdekképviselet. Azonban az említett úton szolidarítással nem igazán találkoztam, és érdekképviselőből csak olyannal, amelyik a vezetésnek nyalt, lefele meg sz..t az egészre.
Ergo, tudom, hogy ezen a téren régen sem volt jobb. Függetlenül attól, hogy ez szerinted ostobaság.
Ahogy ostobaságnak tartod, amikor azt írom. Először a tükör, aztán a sóhaj. Először valós érdekképviselet, valós szembenézés önmagunkkal. aztán lehet kifele mutogatni.
Gallóné egy nulla...
GeoCravker
@JAJMÁR: folyt,
Gallóné egy nulla... A msikolci tag meg leül kerekasztalozni. Ott is a 25 ponttal fog vihogást kelteni? S akkor sírva fakad? De tényleg.
Tarthatod ostobaságnak, de amíg nem lesz egy valós, a pedagógusok közti alkalmatlan ötöddel szemben is eljárni képes és hajlandó képviselet, addig az a húsz százalék elég ahhoz, hogy mindent meggátoljon, amitől neki először az életben nem csak hatalmaskodni kell és túlélni a tanári azstal mögött, hanem dolgozni

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.