Táskába rejtett diktafonnal küldte iskolába egy édesanya harmadikos fiát Kaposváron, hogy a hangfelvétellel bizonyítsa: a pedagógus rászállt a gyerekére, gyakran minősíthetetlen hangnemben beszél a kicsikkel. A szülő lapunknak elmondta: a tanítónő lelki terror alatt tartotta a gyermekét, s ezért kénytelenek voltak iskolát váltani – írja a SONLINE.hu.

A szülő elmondta, hogy szerinte rászállt a tanár a gyermekére, aki motorikusan tikkelni kezdett. Neurológiai vizsgálatra vitték, pszichológushoz jártak, fejlesztő magántanárt fogadtak, de a vége az lett, hogy iskolát váltottak.

Az anyuka azt állított a SONLINE.hu-nak,, hogy volt kislány, aki hányt is, annyira megviselték az órákon történtek. Olyat is hallott, hogy a diákjai haját és a fülét is cibálta már a pedagógus.

Ezért rejtette a diktafont a gyermeke hátizsákjába, és vette fel az órán elhangzottakat. A hanganyagot megmutatta az iskola igazgatójának, s most a portálhoz is eljuttatta. Az iskola vezetés szerint egyetlen más panasz sem érkezett az említett pedagógusra, aki évtizedek óta megbecsült tagja a tantestületnek. Az anya bejelentései nyomán több vizsgálat indult, de egyik sem tárt fel semmit.

A SONLINE.hu újságírói meghallgatták a hangfelvételt, amelyen egy szigorú, olykor türelmét vesztő pedagógust hallhattak, azonban tanári túlkapásokat a felvétel nem támasztott alá a számukra.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.