Dúró Dóra szerint pártpolitikai indíttatástól mentes, a szakmai szempontokat előtérbe helyező vitára van szükség az oktatásban, Saul fia helyett pedig a Lovasíjászt nézetné minden középiskolással.

A Jobbik frakcióvezető-helyettese csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján közölte, jövő keddre összehívja az Országgyűlés általa elnökölt kulturális bizottságának ülését, ahol tervei szerint meghallgatják Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkárt, valamint a miskolci Herman Ottó Gimnázium igazgatóját és közalkalmazotti tanácsának elnökét. Az ellenzéki politikus szerint

az oktatási viták középpontjában a gyerekeknek kell állniuk, nem Orbán Viktornak, Balog Zoltánnak vagy Klebelsberg Kuno oktatáspolitikája megítélésének.

A kormány működésképtelenné tette az oktatási rendszert – mondta –, elsődleges problémaként említve meg a diákok és a pedagógusok túlterheltségét. Elfogadhatatlan, hogy már az alsósoknak rendszeresen hét órájuk van – jelentette ki a tananyag csökkentését sürgetve.

Dúró Dóra közölte: a nemzeti tartalomnak minél erősebben kell megjelennie, ezért kezdeményezik például, hogy a Lovasíjász című filmet minden középiskolásnak – tanórai keretek között – kötelező legyen megtekintenie.

A Jobbik Saul fia helyett Lovasíjászt nézetne a diákokkal

Kaszás Géza filmjéért már korábban is felszólalt a Jobbik. A hvg.hu szerint legutóbb Novák Előd lelkendezett, hogy a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban a vasárnapi ebédidei vetítési időpont ellenére is csak hat üres hely maradt, míg az előnyösebb időben menő Saul fiára 187!

Novák egyszerű öröméhez azonban hozzátartozik, hogy a Lovasíjászt a premierhéten 2743-an nézték meg, míg Nemes Jeles László filmjét 12 433-an.

Mint ismert, a kormány korábban arról határozott, február 4-től mintegy 13 ezer fővárosi diák és tanára rendhagyó történelemóra keretében ingyenesen nézheti meg a Saul fiát.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nezelodo
Dorcika, azt néznek, amit akarnak, ha ki lesz fizetve a villanyszámla a suliban. Aztán tőlem nézhetik a 18 év felettiek, azt is hogyan ülöd szőrén a lovat, és hogyan puhítod a húst...
jancsik68
@Toby: Sőt javaslom a doni katasztrófa magyar-kaland filmet is
Csizmás Kond
Divat vagy értelem ?
... néhány hozzászóló kivételével mindenki búskomornak tartja a himnuszunkat és valami vidámabban gondolkodik... de szeretné ha gyereke ha a nyomorúság nézésén nőne fel...
TASzSz
Nézzenek meg sok filmet, de olvassanak könyvet is!
bodrog
Üljön inkább egy kiadós lósz.rba ez is szittya gyerek szórakozás kis korban és addig forogjon rajta amig rájön a keleti és afrikai is ugyan azt az élményt nyujtja. az ilye értelem felismerés is eredmény ahová vissza lehet süllyedni
wpym
A témában van még választék, ezért lassan már kezdem úgy érezni, hogy a történelemben az úgynevezett holokauszton kívül semmi rossz és más nem történt.
Állandó jelleggel sajnáltatják magukat, emlékeztetnek és vajon hány bőrt akarnak még erről lehúzni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.