Kulturális déli nyitás stratégiát hirdetett a kormány a Nyugat-Balkán országainak irányába, amelynek megvalósítását Pécs és a város kulturális intézményei fogják végezni – jelentette be pénteken az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a baranyai megyeszékhelyen tartott sajtótájékoztatón.

Hoppál Péter felidézte, hogy a stratégia megvalósításának első állomásaként múlt héten Páva Zsolttal (Fidesz-KDNP), Pécs polgármesterével és Vincze Balázzsal, a Zsolnay Örökségkezelő NKft. ügyvezetőjével Szarajevóba látogatott, ahol a baranyai megyeszékhelynek a kulturális nyitásban betöltött szerepéről folytattak egyeztetéseket a bosnyák főváros vezetőivel.

A megbeszélések eredményeiről szólva elmondta, hogy a kulturális együttműködéseket szeretnék intézményi szintre emelni, valamint a fesztiválok kínálatát is ennek megfelelően kialakítani.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vadnarancs
Viktorkáék narancsos agyú droidokat akarnak képezni. Észak-Korea már évekkel lekörözve, a fideszes űrnaszád már napra szállt, a fijjug éppen most sétálnak a nap felszínén!
justhpeter
Nyugodtan mehetnek Bosnyákországtól lejjebb is. És mindenki vigyen magával még egy embert.
bretagne
Már nem kell sokáig nyitni a Balkán felé. Félig meddig már ott vagyunk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.