A Semmelweis Egyetem az édesanya kérésére elmondta: a törökszentmiklósi dizájner drogügyben érintett, 35. héten világra hozott csecsemő állapota jelentősen javult.

Ahogy korábban írtuk, január 28-án csütörtök éjszaka és 29-én péntek délelőtt Törökszentmiklósról több embert súlyos állapotban vittek kórházba, miután egy veszélyes pszichoaktív anyagot fogyasztottak. A drogmérgezés végül tragédiába torkollott, mert a súlyos, tömeges túladagolás két várandós nőt is érintett: a szolnoki Hetényi kórházban császármetszést kellett végrehajtani rajtuk, majd Budapestre szállították őket a SOTE I. szám Gyermekklinikájára.

A SOTE péntek délutáni közleményben arról tájékoztatott, hogy a komplex intenzív kezelésnek köszönhetően az egyik újszülött állapota jelentősen javult, ezért – hogy közelebb legyen szüleihez –, február 4-én visszakerült Szolnokra, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház gyermekosztályára.

A másik, 38. héten világra hozott csecsemőt továbbra is a Semmelweis Egyetemen ápolják, állapota súlyos, de stabil. A Semmelweis Egyetem a gyermekek személyiségi jogainak elsődlegességét előtérbe helyezve egyelőre nem adott további tájékoztatást a drogmérgezéssel kórházba szállított édesanyák, és idő előtt világra jött gyermekeik állapotáról.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.