Távozik posztjáról Czunyiné Bertalan Judit – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Na és akkor mi van? – kérdem én és az a gyanúm, nem vagyok egyedül a kérdésemmel. Távozik, hát távozik. Jön helyette Palkovics László, aki nem Czunyiné ugyan, de lényegében tök mindegy is. Távozott régebben Hoffmann Rózsa is, de mintha semmi nem történt volna. Nem is történt. Most sem fog. Nem Czunyinén múlott. Neki annyi mozgástere lehetett, mint nekem. Illetve annyi sem, mert én legalább a véleményemet elmondhatom őszintén, ő pedig nem tehetett ilyet. Már persze, ha egyáltalán volt véleménye. Mert a (kontra)szelekció már csak így működik. Hiába jó pártkatona valaki, ha nem jó szakember, de hiába is jó szakember, ha nincs beleszólása semmibe.

Forrás: kolozsvaros.com
Feltöltő: viszkikóla
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Nincs semmi változás, megy tovább minden úgy mint eddig, nem a cuncinéni volt az oka hogy idejutott az oktatás, hanem a ,,püffedt hátvéd,,, ő pedig még marad sajnos (remélem nem sokáig)!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.