Jogerős ítélet kötelezi a Külgazdasági és Külügyminisztériumot arra, hogy kiadja a nagykövetek, külgazdasági attasék és a kereskedőházak vezetőinek szakmai életrajzait, de a minisztérium a Kúriához fordul felülvizsgálatért – írja az Origo.

A minisztérium hivatalosan azért titkolná a külügyes vezetők életrajzait, mert személyes adatokat tartalmaznak.

A most jogerősen lezárt pert az Együtt politikusa, elnökségi tagja, Hajdú Nóra kezdeményezte. Ő maga egyébként nem tagadta, hogy a személyes adatok, a telefonszám, a lakcím kitakarhatók, de szerinte a többi adat közérdeklődésre tarthat számot. Másodfokon most azt mondta a bíróság, jogerősen, hogy 15 napon belül ki kell adni az adatokat.

Az ítélőtábla úgy ítélte meg, hogy a diplomáciai képviseletek vezetőinek szakmai önéletrajzában lévő adatok többsége közfeladatuk ellátásával függ össze, így azok a nyilvánosságra tartoznak. Most először kötelezett bíróság minisztériumot vezetői önéletrajzok kiadására

- magyarázta Hajdu Nóra.

A tárca viszont a Kúriához fordult és a másodfokú döntés végrehajtásának felfüggesztését kérte, illetve amellett érvelt, hogy a tárca a kitakarásra sem kötelezhető.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

magyarbakancs
Legnagyobb érdemük és erényük, hogy Fidesz közeli haverok.
Teljesen mindegy van - e végzettsége, vagy rátermettsége, vagy gyakorlata a diplomáciában.
Valakinek a haverja legyen ennyi elég ahhoz, hogy diplomataként dolgozzon.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
KERKA
Ismerjük őket. Egyik sem szakmabeli.Nyelvtudásuk a seggnyalásban merül ki.
Lepényleső
Az átigazolásokat nem szokták titkolni,ha megtörtént. Iskolai végzettség pedig nem feltétele a
futballtudománynak,ha meg igen,valahonnan majd csak előkerül.
bakegya
@Kutyuska: homokoznak továbbra is,CSAKKK MOST MÁR A MAGYAROK SZEMÉBE SZÓRJÁK az orbánkurmány és maffiavezíreinek csatakiáltásainak bíztatására-KEMÉNY MUNKA EZ KÜL-ügyesen,de belügyesen is saját zsebre-MÉRT NE,HA ILYEN HÜLYE EZ A NÉP?
Kutyuska
@bakegya: Sajnos azt látom, hogy sok a fidesz-hívő, ők reménytelenek. Inkább meghalnak, de kitartanak Orbán mellett. Velük nem is kell foglalkozni. Ami nagyobb baj szerintem, hogy még több a fásult, lecsúszott, gondolkodni is képtelen ember. Közülük van, aki nem is tudja, mi történik az országban, a világban, van, akit nem érdekel, mert nem is érti ami körülötte történik. A fiatalok közül az értelmes elment, elmegy külföldre. Azok a válogatottan gátlástalan fiatalok, akik itt maradnak, beállnak politikusnak.
bakegya
@Kutyuska: ez így van-sajnálom mindazokat akik már bőven tettek azért,hogy ez ne így legyen-pl azt a munkában megfáradt nyugdíjast aki lehúzott,mondjuk 40 évet a vasuton,vagy bármely értelmiségi munkakörben,pl tanár,vagy élelmiszerbolti eladó,tüzöltó,ápolónőként...stb és most a gyerekeit pl.abból a nyugdíjból segíteni kényszerül-rettenetesen szegények nagy átlagban a magyarok-ez nem érdekli az orbánékat???-Az én körzetemben az életfontosságú gyógyszereiket nem képesek kiváltani a betegek,és ez már jó néhány éve így van.RENGETEG AZ ÖNGYILKOS,a megélhetési bűnöző.Az alkohol se véletlenül kell a népnek-nem szomrodnit vedelve alszanak el a sinre tett életkéjük során.
Most hozzák a látszat intézkedéseket a kurmányzó fidessnyikek CSOKOL-gatással-ami megalázóan sérti a személyes szférát-annak elkendőzésére hogy mennyi felzárkózási milliárdnak a seggére vágtak-a nép pedig megelégedhetett a rizsacsökevényükkel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.