Közleményben tiltakozik a Demokratikus Koalíció az ellen, hogy a jelek szerint ki tudja milyen megfontolásból Habony Árpád-közeli lakásba hurcolták haza a Szépművészeti Múzeum műtárgyait – igaz, egyelőre csak kölcsönbe.

Döbbenetes, hogy Habony Árpád, pár ezer forintért értékes festményeket vihetett haza és akaszthatott ki egy hozzá köthető Szerb utcai lakásban – írták a hírre reagálva, amelyről a Propeller is beszámolt.

A párt szerint nem csak az a baj ezzel, hogy "egy olyan ember közelében, aki gyanús ibizai partykon kerül különös állapotba, nincsenek biztonságban a műtárgyak", szerintük "dermesztő az eljárás is, hogy fideszes közszereplők saját lakásaikba hurcolják haza az állami tulajdonban levő festményeket."

Nem szeretnénk, ha előbb-utóbb Orbán Viktor vinné haza a Szent Koronát, hogy a fejére próbálgassa

- aggódik a DK vészjósló közleményében.

A párt egyébként tájékoztatásuk szerint az EMMI miniszeréhez fordul, hogy adják ki a teljes listát, "mely kormányzati és fideszes politikusok mely műtárgyakat vitték haza, mikor, mennyi időre, illetve, hogy ezek épségben visszakerültek- a közgyűjteményekbe."

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
A budai várat, mint történelmünket, műkincsünket nem tudják haza hordani, ezért egyszerűen elfoglalják, betelepednek.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nemkati
Miért ne vihetné haza? Az övé. Mi nem az övék itt?
Manhattan
Én is... én is...én is akarom.. Havi 15 ezerért... )
pbalage
@Manhattan: na persze. Aztán még véletlenül lefröcsögetnéd királyvízzel. Ebben az országban kizárólag Orbán Viktor miniszterelnők, böllér és focista tud rá rendesen vigyázni.
Aki Én
A budai várat, mint történelmünket, műkincsünket nem tudják haza hordani, ezért egyszerűen elfoglalják, betelepednek.
Szókrakész
Most akkor mi ez?
Múzeum, vagy partikra műkincs kölcsönző?!?!?!

És is hazavinném Munkácsyt egy-két hétre.
Mennyi a heti bérleti díj???
Maxipocak
Az eszem megáll! Többszáz milliós festményeket "kölcsönadni"??? A múzeumigazgatótól a teremőrig páros lábbal rúgnám ki! Ha ellopják, megsérül vagy megsemmisül, ki fizeti ki??? A biztosító csípőből utasítja el! Ezek a szarházika kifizetik??? A nemzet tulajdonát csak úgy hazaiszik és nézegetik??? Ki volt az az állat aki ezt engedte??? Sittet az összesnek és annyit üljenek mint bagoly a fán!!! A qrva anyjukat!!!
percsi
Mindent lenyúlnak ami mozdítható, és azt is, ami nem. Az agyukkal van baj, megválasztották őket közszolgává, azt úgy értelmezik, hogy egy egész országot ajándékba kaptak. Fel kellene már világosítani őket, mert maguktól soha nem fognak rájönni, hogy amit cselekednek, azért kemény börtön jár, ami még ennél is rosszabb, a nép haragja, és ha egyszer elszakad a gépszíj, senki nem fogja őket és családjukat megmenteni! Történelem könyvet kellene ajándékozni nekik :)
soljanka
Tegyék már a fejére végre, aztán menjen vele oda, ahol a magukat királynak gondolók töltik napjaikat ápolóik körében!
karma1
@percsi: Szerinted tudnak olvasni?...:o((
Desischado
Komolyan rosszul vagyok! Nem is elsősorban a pénzbeli értékük miatt a festményeknek, hanem az eszmei értékük miatt, ami felbecsülhetetlen! Hiszen a művészettörténet és a történelmünk egy egy darabja mind! A világörökségük, amit majd az utódainknak is látniuk kell! És ezek hazaviszik?! A rohadt jó... é...anyjukat!!! És a magyar szent korona?! Ami olyan királyok fején volt, mint Szent László, IV Béla, és Hunyadi Mátyás, és akkor ez a baromarc akár csak hozzáér?! Pfujj! El a kezekkel a szent koronától és a műkincsektől, ti utolsó rablók! Arról nem is beszélve, hogy ezek a csak a súlyos milliós értékét látják, de a valódi értékét, amit nem lehet pénzben mérni, már nem! Komolyan rosszul lettem és hányingerem van! Gyöngyöt a disznók elé?! Börtönbe valamennyivel életfogytiglanra!
percsi
@karma1: Képes könyvet nekik, végén az a 3-4 kép látványa...hááát..., talán észhez térítené őket. De a biztos az lenne, ha egy-egy részletet hetente több tízezren felolvasnánk nekik a Kossuth téren. :)
percsi
@Manhattan: Legközelebbi választásnál hozzád húzom az X-t :)
percsi
@Szókrakész: Én egy festményét vinném haza, Munkácsy csúnya szakállas :))
Nekünk megfizethetetlen lenne a heti bérleti díja. A köcsög ingyen, vagy is egy ütős tanácsért hazavihette. Még egy pár jó tanács, és megkapja a Szépművészeti Múzeumot.
nezelodo
Miért ne próbálná föl az elsöprő? (Hogy mit söpört el az más kérdés) Állítólag Kossuth is felpróbálta, legalább is ezt pletykálta a személyi titkára egykor. Mégis a települések felén a nevét viseli a főutca. Pedig ő sem a tulajdonosa, csak megbízott vezetője volt a nemzetnek! Lehet hogy változott valami, visszafelé?
Kutyuska
Akkor keresztény a Viktor, hogy neki töviskoszorú dukál.
Papuska1
Itt látszik, hogy ennyire vagytok magyarok! Orbán éppúgy mint Horthy, a Tisza fivérek és a kiegyezés utáni legtöbb polgári beállítódású vezető, mind reformátusok! A Szent korona történelmi hagyomány szerint csak katolikus fejre kerülhet. Azok az Erdélyi fejedelmek, akik egykor az országot irányították és reformátusok voltak sem voltak megkoronázva a Szent Koronával, mint például Bocskai! Koronás királyunk legfeljebb Gyurcsány lehetne, hisz Ő annak rendje szerint áldozott és megbérmálták. De ettől Isten óvjon bennünket!
justhpeter
Társaim az Úrban ! El vagytok tévedve. Orbán nem viheti a koronát, mert előtte ki kellene tágítani. Orbánnak ugyanis nagy a feje. De nincs abban semmi, ahogyan felénk mondják.

@Papuska1: Jó lenne, ha befejeznéd a fideSS történelmi továbbképzését, mert a végén még a "keresztény" Tömjén Zsóti fejére teszik a koronát. Aztán Szent István pörögni fog a sírjában.
nezelodo
Miért, ha az nem okozott nekik lelkiismereti kérdést, hogy a hétvégeken a parlamentben focizott a fideszes bagázs, az első királyság alatt, most majd erkölcsi aggályaik lesznek?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.