Brüsszelből a "kényszerbetelepítési kvóták" veszélye, délről pedig az idén várhatóan nagyságrendekkel növekvő migrációs nyomás fenyeget – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Miskolcon, sajtótájékoztatón, ahol a Fidesz-KDNP Lillafüredre kihelyezett frakcióülésén előző este tartott felszólalásáról kérdezték.

A kormányfő szerint Angela Merkel német kancellár törökországi látogatása felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is egy nagy veszély, a "kényszerbetelepítési kvóták" létrehozása fenyegeti az európai embereket Brüsszel felől. Ez a legnagyobb fenyegetés, amelyet a következő hónapokban ki kell védeni – jelentette ki.

Ezzel kapcsolatban Orbán Viktor hangsúlyozta ugyanakkor – idézve a frakcióülésen elhangzott szavait –, hogy nem német-török kétoldalú megállapodásról, hanem egy EU és Törökország közöttiről van szó. Utóbbi tartalmaz egy utalást arra, hogy az Európai Unió 400-500 ezer migránst "közvetlenül átemel" Törökországból – mondta, jelezve, hogy Magyarország tiltakozott ez ellen.

Azért is nem került nyilvánosságra ez a törekvés, mert számos uniós tagállam úgy foglalt állást, hogy ezt csak nemzetállami alapon lehet végrehajtani, "kényszer erejű szétosztással" nem – tette hozzá.

Emellett egy másik veszély is fenyeget – folytatta –, fel kell készülni ugyanis arra, hogy az idén nagyságrendekkel növekedni fog az Európára dél felől nehezedő migrációs nyomás. Ezért a magyar kormány elrendelte a műszaki határzár megerősítését és újabb határzár építéséhez szükséges kapacitások előállítását – közölte.

Összegzése szerint Brüsszelben diplomáciai, politikai, délen pedig katonai, védelmi erőfeszítésekre van szükség.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Amennyiben valós veszély fenyeget, akkor azt csak a nagy, ostoba, piti pofátoknak, az amatőr, csont hülye diplomáciátoknak köszonhetitek !
A hazai korupcióval mi a helyzet, míg el nem felejtem...ahogy azt szeretnétek !
sentinel216
... és ezt a szörnyű veszedelmet úgy akarja elhárítani, hogy folyamatosan Kelet felé figyel, hátat fordítva a nyugatnak. Először csak hajbókol, kezeket csókol, aztán majd imaszőnyeget szerez és bőszen imádkozni fog a dollármilliárdokért.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.