Balog Zoltán továbbra is várja a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnökét a köznevelési kerekasztal következő ülésére. Az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Galló Istvánnénak írt levelét az MTI-hez is eljuttatta.

A levélben Balog Zoltán meglepőnek nevezte, hogy azt megelőzően hirdettek demonstrációt, hogy a tárca reagálhatott volna a PSZ, az Oktatási Vezetők Szakszervezete és a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet 25 pontjára, holott a PSZ elnöke az informális egyeztetésen ennek ellenkezőjét jelezte.

A miniszter utalt arra, hogy a január 29-ei informális megbeszélésen, ahol ismertették vele a 25 – a közoktatással kapcsolatos követeléseiket tartalmazó – pontot, meghívta Galló Istvánnét a kerekasztalhoz, és a felkérést a PSZ elnöke akkor el is fogadta.

Erre utalva Balog Zoltán csalódottságának adott hangot, hogy a felkért tagok közül egyetlenként a PSZ végül elutasította a párbeszédre, egyeztetésre való meghívást, és nem vettek részt a kerekasztal alakuló ülésén.

A miniszter azt is írta, nem tudja értelmezni Galló Istvánnénak a napirendre és tárgyalási anyagra vonatkozó kérését, mert arról – a 25 pontra való reakcióról – legutóbb már megegyeztek.

"Bízom benne, hogy nem csak a február 12-ei folytatólagos megbeszélésen, de a köznevelési kerekasztal következő ülésén is lesz mód az egyeztetésre" – zárta levelét Balog Zoltán.

A PSZ hétfőn jelentette be, hogy nem vesz részt a kerekasztal keddi alakuló ülésén. Galló Istvánné a döntést indokolva azt mondta: a szakszervezet a sztrájkbizottság tagjaként tárgyalási folyamatban van az Emberi Erőforrások Minisztériumával. Ennek plenáris ülése pénteken lesz, és erre kívánnak koncentrálni.

Hozzátette: ezen az ülésen nyilatkoznia kell tárcának a korábban megfogalmazott 25 pontról, és a vállalásokat írásba kell foglalnia. Jelezte: megoldási javaslatokat várnak, minden további lépést ettől tesznek függővé.

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
Pléh-bános úr nem érti hogy miért lesz tüntetés. Mert túltoltátok a biciklit g..ik, azé..
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kamazuka
@KERKA: Álomvilágban élő ember.
Ez azt hiszi,hogy holnap demonstráció lesz.
Holnap forradalom!
Mindennapi forradalmunk add meg nekünk ma!
Szól az ima.
KERKA
@kamazuka: Én inkább azt mondanám, hogy tévhitekben élő ember. Klebersberg Kúnó forog a sírjában. Meddig kell még ezt az embert elviselni a közoktatásban, na erre adjon választ valaki!
kamazuka
@KERKA: Erről a Kúnó-ról hallottam 1 műsort a rádióban.Le a kalappal előtte.
Ezek míg a kincskereső kisködmönnél járnak alsó tagozatban,és a kortárs,Csukás nem tananyag,addíg ne akarjanak reformizálni!
KERKA
@kamazuka: Tudod a templomokban nem lehet reformokról tanulni...
kamazuka
@KERKA: Ott csak rágódnak a múlton,pedig azt végképp eltöröltük!
kukac50
Még Orbán sem érti,hogy érthetné Balog?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.