"Vizsgálatot rendelt el és írásbeli figyelmeztetésben részesítette" az Emberi Erőforrás Minisztérium Baán Lászlót, a Szépművészeti Múzeum igazgatóját azok után, hogy több százmilliós értékű képeket kölcsönöztek ki Jáksó László és Halkó Gabriella cégének, a Brand Lab Kft.-nek, amely a Habony Árpád által gyakran látogatott Szerb utca 9. szám alatt tartotta a képeket.

A hírről az ATV híradója számolt be.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Alzheimer Fauna
Érdekes, hogy ugyanarra a hírre ("...és írásbeli figyelmeztetésben részesítette"), ki hogyan reagál, mi jut róla az eszébe. A húgom egyből a bűn és a vele arányban álló büntetésről beszélt, és már hadarta is Kosztolányi egyik műfordítását:

Meggondolatlan fiúcska

A csintalan Sam, amint reggeliznek,
kitöri a nyakát a kis Elíznek,
meg is büntették szigorúan érte,
lekvárt se kapott aznap kenyerére.
...
Ezzel szemben én pragmatikusan a dolog jó oldalát nézem. Például, ha a közeljövőben a Sotheby’s Caracasi aukciósházában kalapács alá kerülne a veronai Maffeo késő reneszánsz (manierista?) festő egyik alkotása, mondjuk az, amelyiken Jupiter Ámor és Triumfus szerepel, akkor ebből azonnal két dolgot tudnánk biztosan.
Egy: a Szépművészeti Múzeumban áhítatunkat replikákra pazaroljuk.
Kettő: végre megtudnánk, hogy a habonyosnak honnan a viharból telik Ibizára és panemi-stílusú ruhákra-frizurára-kiegészítőkre.
Mert Magyarország - ha nem is teljesít jobban, de napról napra okosabb lesz.

Bár az a kérdés még nyitott, hogy a KisGé kikölcsönzi-e néha (mondjuk havi tizenötezer forintért) az erőszakkal felügyelete alá vont (és néha meghajókáztatott) koronát, vagy ott már korábban megtörtént a csere?
human
Annak idején sokan viccelődtek, hogy Orbán majd bevezeti az első éjszaka jogát is. Hát ezektől a sötét középkorban ragadt idiótáktól kitelik, hogy tényleg bevezetik.
soljanka
Kéne már egy "antipatikus" Top10 a mutyiszból.
Szerintem Balog előkelő helyezést érne el.
Nálam mondjuk az L.Szájmon vezet, utána alig lemaradva a Rezsi Szilárd, és ott liheg ez az istentelen plébános is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.