A Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából, február 9 és 11 között, 1000 fő megkérdezésével készített reprezentatív közvéleménykutatásban vizsgálta az állami oktatás megítélését, és a tanárok tüntetései nyomán felmerült ügyeket.

A tanárok által kezdeményezett tüntetéssorozatról tíz megkérdezettből kilenc hallott, és háromnegyedük összességében egyetért a követelésekkel. A követelések közül a válaszadók a diákok túlzott terhelését, az alacsony tanári fizetéseket, a tanárok túlzott terhelését, valamint a tankönyvválasztás szabadságának megszüntetését tartják a legnagyobb problémának.

A megkérdezettek kétharmada szerint, ha a tanároknak sikerülne elérnie a céljaikat, összességében jobb lenne a hazai oktatás színvonala. Az oktatási rendszer állapotával a megkérdezettek több mint fele elégedetlen, és háromnegyedük szerint az elmúlt években ez romlott. A válaszadók szerint a jelenlegi állapotokért egyértelműen a kormány a felelős.

Az utóbbi hetekben komoly vihart kavart a tanárok által kezdeményezett tüntetéssorozat, olyannyira, hogy mára tízből kilenc megkérdezett (91 százalék) hallott róla. A tanárok követeléseit nyitottsággal fogadja a többség, a válaszadók háromnegyede (76 százalék) összességében egyetért velük, és mindössze 14 százalék aki egyet nem értését jelezte. Minden vizsgált társadalmi csoport hasonlóan gondolkodik ebben a kérdésben, még a Fidesz szavazók kétharmada (65 százalék) is egyetért.

Tüntetések: egyértelmű többség a tanárok mellett

A tanárok fontosabb követelését vizsgálva az látszik, hogy a válaszadók a diákokkal szemben támasztott túlzó követelményeket (38 százalék), az alacsony tanári fizetéseket (28 százalék), a túlzó tanári követelményeket (24 százalék), valamint a tankönyvválasztás szabadságának megszüntetését (22 százalék) gondolják a legfontosabb problémának. A gyermektelenek és az MSZP szavazók körében ez a sorrend némileg megváltozik: ők az alacsony tanári fizetéseket tekintik a legfontosabb követelésnek (36 és 44 százalék).

Tüntetések: egyértelmű többség a tanárok mellett

A tanárok komoly támogatásra számíthatnak a választóktól: a megkérdezettek kétharmada (65 százalék) szerint összességében jobb lenne a hazai oktatás, ha a céljaik teljesülnének. Ebben a kérdésben is minden vizsgált társadalmi csoport egyetért. Leginkább a 30 évnél fiatalabbak, és az MSZP szavazók gondolják így (77 és 78 százalék, míg legkevésbé a Fidesz szavazói (55 százalék).

Tüntetések: egyértelmű többség a tanárok mellett

A tanárok követelésinek támogatását az is alátámasztja, hogy a tapasztalattal rendelkezők többsége (56 százalék) elégedetlen az állami oktatási rendszerben meglévő állapotokkal, míg mindössze a válaszadók egyharmada (36 százalék) elégedett legalább részben. Az elégedetlenek aránya némileg alacsonyabb, mint az egészségüggyel elégedetlenek esetében, ám fontos megjegyezni, hogy kevesebbek mindennapjait érinti ez az ügy.

Az eddigiekkel ellentétben, ezen kérdésnél van egy társadalmi csoport, aki másként gondolkodik, mint a többség: ők pedig a Fidesz szavazók. Esetükben 57 százalék az elégedettek aránya, 33 százalék az elégedetleneké. A leginkább elégedetlenek az MSZP szavazók, és a diplomások (68, illetve 67 százalék).

Tüntetések: egyértelmű többség a tanárok mellett

A megkérdezettek háromnegyede (76 százalék) szerint az utóbbi években romlott az állami oktatási rendszerben tapasztal állapotok, és itt is egyetértés mutatkozik a különböző társadalmi csoportok között. Csakúgy, mint annak a kérdésében, hogy ki a felelős a jelenelegi állapotokért. Itt teljesen egyértelmű többség (55 százalék) a Fidesz kormány, és a jelenlegi oktatási vezetést nevezte meg felelősnek. Ebben az esetben a felelősségi viszonyok még egyértelműbbek, mint az egészségügy esetében: minden más felelőst 5 százaléknyi, vagy kevesebb válaszadó említett.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Akkor hol is van most a szazadveg meg a KSH meg a Median, meg a mittudomenkicsoda, akik szerint az oktatast a Gyuircsany, a Horn, a Kadar, a Grosz, az Antall meg a marslakok rontottak el az "emuttnyo'ce'vben", mert ok bizony egy csodasan jo es szep rendszert meg a Klik-et adtak a kemenyen dolgozo magyar nepnek... Csak azok az Istennek se akarjak ezt ertekelni...

Ja, meg a Soros,... Speciel a Gyuri ba'ra en is pipa vagyok, mert ezt a hulyet azert kupalta ki sajat penzen, hogy utana egy ekkora g..ci legyen belole...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
enslaved
@justhpeter: Hűha, most aztán nagyon meg vagyok ám ijedve:-))
enslaved
@verum: Maximum több lett és nagyobb volumenű az aljasság, túlmegy egy kormány által általánosnak mondhatónak, ennyi az egész.
justhpeter
@enslaved: Most még nem kell, ráér 2018-ban. Már ha addig kitart Orbanisztán.
satan
@verum: Itt már rég nem lenne fidesz, ha lenne épeszű ellenzék. Tanárok többsége meg, ha memorizálna egy kicsit emlékezne a fülkébe húzott x-re.
enslaved
@justhpeter: Nekem akkor sem kell megijednem, mert attól, hogy rájuk szavaztam idáig, nem követtem el bűncselekményt. 2018 - ban még nem tudom, lesz e egyáltalán életképes ellenzék az országban. Ahogy eddig kinéz, sok esély nincs rá.
kukac50
Az unió nem adna pénzt fél évig Orbán saját rossz gazdálkodásába bukna bele!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.