A pedagógusok sztrájkbizottsága tüntetést szervezett 11 órára a Kossuth térre. A tiltakozáshullámot a miskolci Herman Ottó Gimnázium indította el, amihez eddig közel 800 intézmény és 30 ezer magánszemély csatlakozott. Az ország rengeteg pontjáról érkeztek demonstrálók a fővárosba. 

Több ezren tüntetnek a Parlament előtt – kövesse velünk!

12:58 A csendnek Sándor Mária vetett véget: "Isten áldjon, Magyarország!". A tömeg elindult a térről.

12:56 A demonstráció véget ért, de a Szózat után még 5 percig néma csendben állnak a tüntetők Sándor Mária kérésére. 

12:51 Gallóné szerint már nem is fognak eredményeket hozni a tárgyalások. Szerinte ugyanis nem azok ülnek ott, akiknek felhatalmazásuk van bármire, a döntéseket a miniszterelnök hozza.

12:48 Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke következik. "Elfogyott a türelem, azért vagyunk itt, hogy közösen kiáltsuk, elég volt!" – Gallóné azt mondja, nem tűrjük tovább, hogy végleg tönkretegyék az ország jövőjét, nem tűrjük, hogy félelemben tartsanak.

12:41 Fazekas Gergely szülő beszél. Viccesen adja elő a mindennapi gondokat, a közönségnek hallhatóan tetszik az előadás.

12:34 Dávid Gyula Márton diák beszél. Motivált tanárokat szeretne, élvezni szeretné az oktatást.

12:30 "Ha kell, elmegyünk a végsőkig, ha kell közös munkabeszüntetésre hívunk titeket, mert úgy tűnik, másként nem megy" - mondja Mendrey.

12:27 Mendrey László, a PDSZ elnöke beszél. Azzal kezdi: Orbán Viktor állítólag azt mondta, külső erők gerjesztik az elégedetlenséget. Annak aki ezt gerjeszti, kedvenc tartózkodási helye itt van mögöttem – mondja, miközben a Parlamentre mutat. Mendrey szerint a hatalom szembefordítja egymással az embereket. 

12:18 Pilz Olivér, a tiltakozást elindító Herman Ottó Gimnázium Miskolc tanára egy mesét mondott el az oktatás helyzetéről.

12:08 Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója következik. A közoktatás mindennapi problémáiról beszél, főleg a dolgozók túlterheltségéről.

12:05 Csóti Csaba, a közművelődésiek szakszervezetének alelnöke beszél. A közgyűjteményi dolgozók évek óta nem kaptak béremelést, diplomás múzeumi dolgozók, könyvtárosok nem keresnek 100 ezer forintot sem – mondja.

11:58 "Ki áll mögöttünk? – kérdezi Lázár János? Elmondom a titkot. Ti álltok mögöttünk!" – mutat körbe a téren.

11:54 Sándor Mária következik, előre nagy ovációt kap. "Milyen ország az, ahol az orvos, a pedagógus, az ápoló, a szociális munkás folyamatosan segítségért kiált? Ez nemzetrontás!"  Sándor Mária arra a kéri a tömeget, hogy a tüntetés végén maradjanak a téren még öt percig néma csendben, hogy megmutassák, nem balhézni jöttek.

11:50 Boros Péterné a MKKSZ elnöke beszél. Köszönetet mond a pedagógusoknak, és jelzi, hogy más szakmából is mennyien szolidárisak és jelen vannak. Borosné kitér Lázár János üzenetére is, amely szerint "ne balhézzanak, hanem tárgyaljanak". Szerinte az elmúlt öt évben folyamatosan ezt tették, mire várjanak még?

11:44 Felzúg a tömegben az "Orbán, takarodj!"

11:38 "Ha most nem állítjuk meg, dédunokáink is viselni fogják a Fidesz-KDNP ámokfutásának következményeket. A sérülteknek, fogyatékkal élőknek a Taigetoszt kínálja a kormány." -  mondja Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke.

11:34 Legközelebb az egészségügyesekért, közlekedésiekért, a vasutasokért fogunk tüntetni. Már felismertük: Csak együtt vagyunk erősek! – mondja Varga Andrea.

11:28 "Nem hagyjuk, nem hagyjuk!" – skandálja a tömeg, szólnak a dudák és a sípok.

11:25 Varga Andrea,  az Autonóm Területi Szakszervezet elnöke beszél. "Miskolcról jöttem, ahol a bátor pedagógusok először kiáltottak: segítsetek megvédeni a gyerekeink jövőjét". "Kéttannyelvű iskolákba írattam a gyerekeket, ha kell, elhagyhassák az országot, de én nem ezt szeretném".

11:22 Galkó Balázs szaval

11:19 A moderátor felhívja a színpadra a tüntetés szónokait: többségükben szakszervezeti vezetőket, iskolaigazgatókat, tanárokat, valamint Sándor Máriát, a fekete ruhás nővért.

11:12 Megtelt a Kossuth Tér, az ATV becslése szerint húszezren vannak.

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Nagyon jók a beszédek !
Tökéletesen jellemzik a tarthatatlan állapotokat !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
cs.n.
"Pukli István, a Teleki Blanka Gimnázium igazgatója következik. A közoktatás mindennapi problémáiról beszél, főleg a dolgozók túlterheltségéről."
Én ezt nem rendezném le ennyivel, szerintem a legjobb beszédet mondta a srác. Tárgyilagosan, tényszerűen beszélt, nem alapból indulatokra hangolva, és csak a konkrét témában. Szvsz. ő és Sándor Mária voltak a legjobb szónokok, a többiek csak asszisztáltak.
Feraj49
@nemkati: Az általad leírtakhoz képest, kevesellem a tüntető jelenlévők létszámát,amit
kb. 20 000 főre becsültek. Ennél még az internetadó elleni tüntetésen többen voltak.
nemkati
@Feraj49: Én is azt mondtam, hogy sokan voltunk, de nem elegen. És valamennyi szerepe ebben az időjárásnak is volt. Télen nem lehet ilyen hosszú tüntetéseket szervezni nagy tömegnek.
Azon gondolkoztam, amíg ott tipródtam a téren, hogy azok a kis fémkarikák, amikből télen víz spriccel a meleg ellen, nem szolgálhatnak-e olyan célt is, hogy amikor nagyon nemszeretem megmozdulás van a téren, mondjuk ilyen időben, amikor mindenkinek a kabátjából csavarni lehet a vizet, akkor megnyitják a csapokat, hogy alulról is jól meglocsoljanak minket. :))
Te egyébként ott voltál? Mert aki nem volt ott, és azon fanyalog, hogy kevesen voltak, az egy kicsit vicces.
Yoda69
Sztrajk kell ide, nem tuntetes. Hatarozatlan ideig fuggesszek fel a tanitast a tanarok orszagosan. Annak lenne langja is, nemcsak fustje.
JAJMÁR
@Yoda69: 20:29 Nehéz a közoktatásban sztrájkolni, hiszen a törvény kimondja, hogy biztosítani kell a minimális szolgáltatást. Vagyis a gyereket nem lehet kizárni az iskolából. Akkor ki érzi a sztrájkot?

Pl. egy sztrájk az iskolában: -megtörtént, de régen- hosszas előkészítés és egyeztetés után, 9,30-tól 9,50-ig sztrájk!
Megszólal a csengő, a gyerekek bemennek a helyükre, a tanár azt mondja, most sztrájk van 20 percig, én nem csinálok semmit, de ha ti igen, -pl. rendzavarás - akkor a végén elkérem az ellenőrződet... :) kac, kac! Hisz lehetetlen 20 percig semmit se csinálni, ha ott van egy csomó gyerek. De mondjuk, hogy lehet, és az ország sok-sok iskolájában egyszerre, majd erről a jkv-et meg is küldik valahova. Kit hat ez meg?
Nem tudom, hogy változott-e a törvény azóta, de szerintem, nem lett lazább!
Yoda69
@JAJMÁR: nos ilyenkor kellene szarni a torvenyre, mint teszi azt a fideSS is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.