Nagy sebességgel zajlik az egyházak térnyerése a gyermekvédelemben. A terjeszkedés két okból következik be: egyrészt az egyházak saját intézményeket hoznak létre, másrészt pedig átvesznek ellehetetlenült civil fenntartású intézményeket. Nemcsak a gyermekotthonokban nő azonban az egyházak befolyása, nevelőszülői hálózatokat is átvesznek – írja az abcug.hu.

A KSH adati szerint 2006-ban még csak 86 gyereket helyeztek el egyházi fenntartási nevelőszülői hálózatnál, 2014-ben már 5300-at. Ez 2006-ban az elhelyezett gyerekek 0,75, 2014-ben viszont már 37,3 százalékát jelentette. A változás egyik motorja, hogy a civilek csak – alacsony, a feladatok ellátására nem elegendő – alapnormatívát kapnak, az egyházak viszont még kiegészítő normatívát is. Vagyis az egyházaknak jobban megéri, mert több pénzt kapnak az államtól ugyanarra a feladatra. Így mára a civilek közül egyedül az SOS gyermekfalvak maradtak talpon.

Állami, egyházi és civil fenntartású nevelőszülői hálózatokhoz tartozó gyerekek száma
Create line charts

Az egyház a több pénz birtokában jobb szolgáltatást is nyújt, mint az alulfinanszírozott civilek. Cserébe egyes egyházak elvárják – persze szóban, sosem leírva – hogy a nevelőszülők hittanra és templomba járassák a gyerekeket, hivatalosan viszont azt mondják, bátorítják erre a nevelőszülőket, de semmit nem erőltetnek. 

Tarolnak az egyházak a gyermekvédelemben

A görögkatolikus egyházzal szemben a reformátusok alulról építkeznek és nem átvesznek intézményeket. Ugyanakkor náluk csak lelkészi ajánlással lehet elkezdeni magát a nevelőszülői tanfolyamot is, és egyértelműen elvárják a vallásos nevelést.

Ha ez valakinek nem tetszik, nem könnyű hálózatot váltani. Először is nem minden hálózatnak van országos engedélye, és akinek van, az is jellemzően egy-egy térségre koncentrál. Így előállhat olyan helyzet, hogy a nevelőszülőnek nincs választási lehetősége. Az állami tanfolyamokat például csak megyeszékhelyeken lehet elérni.

A legnagyobb nyertes azonban a Szeged-Csanádi Egyházmegye fenntartásában működő, több megyében terjeszkedő Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató, mely több, mint 3000 gyermeket lát el, főigazgatója pedig Kothencz János, a Fidesz 2014-es szegedi polgármester-jelöltje.

Róla még 2014-ben nyilatkozta egy gyermekvédelmis, hogy

A nevelőszülőkkel is kérlelhetetlenül bánik, ha nem működnek vele együtt, ellehetetleníti őket. Azt hiszi, hogy attól, hogy ő gyerekként belülről látta a rendszert, már rögtön ért hozzá. Sőt, ő az egyetlen az országban, aki ért hozzá, de ő aztán mindenhez. Igaz, sosem végzett szakirányú képesítést.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
szeretem ezeket a dumákat, hogy egyházi fenntartású, mikor az utolsó fillérig az én adómból finanszírozzák, ráadásul igen nagyvonalúan, s közben a saját céljaik mentén működnek!
human
Ez nem az egyház és az állam összefonódása?
zöldszem
" hogy a nevelőszülők hittanra és templomba járassák a gyerekeket, hivatalosan viszont azt mondják, bátorítják erre a nevelőszülőket, de semmit nem erőltetnek."
A gyereket nem hitre kell nevelni, hanem embernek!
justhpeter
@zöldszem: Ahhoz a mai egyház mai papjai nem értenek. Meg kell nézni az Orbán melletti Pléh Bánost. Maga a pokoli sötétség.
Toby
Amennyi közpénzt kaptak ajándékba ( a választási "misékért" ) abból kell, hogy fussa !
A perselypénzt nem számoltam.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.