Dávid Gyula Márton a szombati pedagógustüntetésen szólalt fel, a 17 éves fiúról a közpénzzel kitömött lokal.hu írt leleplező cikket.

Dávid elmondta a szombati pedagógustüntetésen, hogy „elege van a napi nyolcórás oktatásból, hogy a tanárai fáradtak és emiatt nincs is kedvük tanítani. Ehelyett ő boldog és motivált tanárokat kér, hogy élvezhesse a tanulást.” A Kliket is szapulta, a lokal szerint úgy, hogy nem is a Kelebelsberghez tartozó iskolában tanul, hanem egy a Baptisták által működtetettben.

A cikkben megtalálták a pontot, hogy a fiatal miért állhatott ki a tüntetésen: az apja miatt, aki az a Dávid Gyula, aki 2002 és 2006 között a szocialista parlamenti patkóban jutott ülőhelyhez, sőt, frakcióvezető-helyettesi funkciót is betöltött. Megpendítik még, hogy vagyona van, a 2003-as vagyonnyilatkozatát is ismertetik, miszerint volt hét ingatlana és uszkve százmillió forintja. A Puch Lászlóval való kapcsolata is előkerül.

Nem nehéz észrevenni a párhuzamot a kormányközeli újságírásból, nemrég a PSZ-es Gallónéról posztolt Bencsik András, miszerint az ÁVH feje, Péter Gábor lett volna az apja. Aztán gyorsan kiderült, hogy nem. Úgy néz ki, ha valaki ki mer állni egy tüntetésre, akkor előszedik a szüleit.

57 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Üdv az 50-es évek gagyi paródiájában. Ha van balos múltja a családodnak, akkor nem lehetsz önerőből elégedetlen. Hát akkor orbánnal mi a helyzet? Neki MSZMP párttitkár volt az apja. De mondhatnánk a fidesz illetve a kormány 90 %-át.
Egyébként nem csak ez az egy gyerek tüntetett, hanem sok ezren. Jó munkát a múltjuk feltárásában.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Apatszerek
Igen ez érdekes. Senki nem ismeri, senkinek nem tanácsadója. Mindenki letagadja., Nincs bejelentett munkahelye. Még is komoly nagy cégek az ővé. TV2 is meg fene tudja mi minden. Sehol nincs jegyezve. Senkinek nem barátja nem is ismerik sehol még is parlamenti belépője van és nem ad "tanácsot" . . De mindig mindenhol ott van és baromi sok pénze van. Mitől tud ez az ember többet , mint bárki más? Mitől jobb? Miért pont ő? Miért nem egy másik ember.? Ha józanul elemezzük sok eshetőség közül nem marad más főleg, hogy arcára nézek (veri az Isten) - szóval arcára nézek és látom azt a torzulást amit végül is kedvencke arcnak lehet nevezni. Meg a női Vootton táskát kis karján
( ahogy a szelfiző lányok a Facebookon szokták magukat lefotózni , úgy hordja kis kacsóján a retiküljét Árpika)
mint egy buzi. Nézem kis fehér pamacsot feje tetején. Szerintem ez (zs,v. c) és összekötő olyan nem kinevezett futár nem hivatalos nagykövet lehet a gyarmat és a gazda nép között.
Gyuri Géderről
Megnéztem ezt a lokal nevezetű valamit. Néhány cikkbe beleolvastam. A véleményem az, - ha egyáltalán számít - tokos agyú, szemellenzős, idióták szerkesztik.
Hasonló irányvonal mentén dolgoztak a horthysta és rákosi ideológiát követve majmoló, firkász kiszolgálók.
petike
@Gyuri Géderről: De ezek szerint erre is van igény. Szánalmas.
Gyuri Géderről
@petike: Sajnos van rá igény. Az a gond, ezt tapasztalatból tudom, nem az úgynevezett műveletlen zemberek vannak többségbe, és vallanak hasonló elveket.
Silány ez az ország.
kukac50
Egy 17 éves diáknak van véleménye érzékeli a vele egyidős tanulók helyzetét,mert barátaival beszélnek róla. Sajnos a Fideszesek nem érzékelik az országban történő problémákat,Ők csak a saját hatalmuk megtartásával vannak elfoglalva.
Stadionra,mezei metróra Felcsúton, Orbán hobbijára van pénz iskolára kórházakra a szegényekre nem jut.
Az unió Orbán hobbijára ad pénzt vagy gazdaság felzárkóztatására?
Habony az aljadékból került ki Ő egy nagy senki,minősíti a minisztert aki a barátja.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.