Egy kulturális és egy tudományos-ismeretterjesztő csatornát is tervez az MTVA, de ezek semmiképp nem startolnak el 2016 első félévében – értesült korábban az Origo. Előtte arról volt szó, hogy az egyik 2015 nyarán, a másik 2015 decemberében is elindulhatott volna. Most úgy néz ki, hogy az M5 lesz országos csatorna, kötelezően továbbítandó a műsorszolgáltatók számára, az M6 pedig budapesti regionális, továbbítási kötelezettség nélkül. A DTV News szerint feltehetően idén elindul a közmédia két új csatornája: az M5 augusztus 1-jén kezdheti meg a sugárzást, míg az M6 november végén rajtolhat. Ha ezek elindulnak, a Duna TV-vel és a Duna Worlddel együtt már nyolc állami tévé lesz itthon.

Forrás: origo.hu
Feltöltő: pbalage
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szókrakész
Mint az autópályák?

Alagutakat, hidakat hogyan építenek a csatornákba?
Vagy mi fog ott folyni?
Szókrakész
Elég nekünk egy Orbán is.
Miért kínoznak még két csatornával?
Már csak őt nézhetjük majd?

És kik lesznek a csókos igazgatók?
És mennyi állami pénzbe fog ez nekünk fájni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.