A Fidesz-közeli Magyar Idők a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatójának, Pukli Istvánnak egykori MSZP-s kötődését boncolgatja. Az igazgató kapcsolata 1997 nyarán kezdődött a szocialisták ifjúsági szervezetével, valamint később belépett az MSZP paksi alapszervezetébe is, majd képviselőjelölt is volt.

A pártot Pukli egyébként majdnem egy évtizede, 2007-ben hagyta ott.

Nekiment a Teleki igazgatójának a Fidesz-közeli lap

A Magyar Idők feleleveníti, hogy Pukli ellen is szerveződött tiltakozás 2012 őszén, miután fiatalon átvette az iskolát, de gondok akadtak vezetői szakképesítése hiánya miatt, valamint a tantestület és az iskolai közösség sem támogatta akkor Puklit. Több tanárcserét tartott szükségesnek az iskolában, a diákok "fekete inges" tiltakozásáról akkor az Index is beszámolt. Pukli akkor azt kérte a szülőktől, hogy ha a gyerekeik felhagynak a tiltakozással, akkor nem lesz több elbocsátás, azaz teljesítette a tanulók követelését.

A Magyar Idők zárógondolatként emlékeztet arra, hogy a budapesti tanártüntetés egyik diák szónokának apja Dávid Gyula egykori szocialista képviselő, amit "MSZP-s kötődésnek" értékel a kormányközeli napilap.

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

leszúrt rittberger
Nagy felfedezés, nyilván ha fideszes lenne, nem pattogna, mert azok a meleg krémes szar mellé is mosolyognak, vagy ha kell, még a nyugdíjvagyon elrablását is megköszönik, csak legyen meg az egység.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
joopapa
Annyira kilóg a lónak na nem a lába hanem egy másik testrésze, a nemesebbik! A tanároknak igaza van, mert nem a céljaikat ekézi magyar idő hanem elkezdett a tanárok múltjával foglalkozni!
Dr. Felipe
A magyar (fasiszta) idők azzal foglalkozzon hogy a KLIK nek már 17 milliárd kifizetetlen számlája van és láthatóan nem is akarják rendezni a tartozást, inkább támadnak a g..ik.

Aztán még van pofája azt mondani a g..inek hogy jó az irány.
JAJMÁR
@Kutyuska: 13:25 Úgy tűnik egyezik az ízlésünk :)
justhpeter
Szűrös Mátyás, Pozsgay Imre, Boros Imre, Harrach Péter, Hoffmann Rózsa,...soroljam még a nem büdös kommunistákat ?
Döntsük el ki okozott a nemzetnek nagyobb kárt ! Fentiek vagy Pukli István.
Vállaljunk garanciát a teljes tisztaság érdekében.
A fideSS elzavarja a pártból az összes volt mszmp tagot, mi közösen felmentjük Pukli Istvánt az igazgatói beosztásból.
Desischado
Gyerekek, ez szerintem jó jel mert már ott tartanak, hogy a szennylapjukban támadnak! Mi a manó, nem váltak be z eddigi eszközök? Kutyuska véleményét egy az egyben osztom. Tele van a fidesz - kdnp bűnbanda volt MSZP-sekkel, akkor miről vartyognak? Érdekes, az kiabál legjobban akinek a háza ég!
bretagne
@nezelodo: Tudod, az ő kommunistájuk a jó komcsi, csak az ellenzéké a rossz. Rohadt egy társaság.Erre nem sajnálnak sem időt, sem pénzt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.