A Jobbik azt kérdezi a kormánytól, hogy Farkas Flórián miniszterelnöki megbízottat tervezi-e Brüsszelbe küldeni márciustól roma- és társadalmi felzárkózásért felelős szakdiplomataként.

 Szilágyi György, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombati budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, ha a kabinet Farkas Flóriánt tervezi kinevezni erre az új pozícióra, akkor a politikus gyakorlatilag "miniszterelnöki kegyelmet" kapna azután, hogy egy korábbi büntetésekor köztársasági elnöki kegyelemben részesült.

A Jobbik képviselője úgy fogalmazott, hogy elfogadhatatlannak tartanák, ha az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) volt elnökeként szinte kizárólag indokolatlan és túlárazott költekezést folytató Farkas Flórián kapná a márciustól létrejövő szakdiplomatai kinevezést, amelynek költségkerete erre az évre 41 millió, jövőre pedig 51 millió forint.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

colibri
Régóta bebizonyították, hogy bármit megtehetnek. Ha ez a hír Farkasról valósággá válik, akkor ez már a pohár túlcsordulása, a fidesst orbánostúl olyan lejtőre kellene lőnie, hogy a béka alatt álljon meg! Akik elmennek a hír mellett felháborodás nélkül, azok nyugodtan tapogassák meg a homlokukat, mert méretes szarvuk nőtt, amit eddig nem vettek észre!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nemkati
Éntőlem mehetne Brüsszelbe, csak előbb ítéljék el 5 évre, és ülje le a büntetést.

Brüsszelben biztosan kifejezetten örülnek a sikkasztó, csaló képviselőtársaknak. Kíváncsi lennék, hányan állnának szóba vele, vagy adnának valamit is a szavára.
namihami
Farkasflóri -- SZAK ÉS DIPLOMATA.
Hát ez jó!!!
Egy többévtizedes film jut róla eszembe: Hogyan kell egymilliót lopni?
Ebből van a diplomája? Ezt fogja kinn képviselni? DE jóóóóó.
lampa laz
Ennek a féregnek még a színe is visszataszító, hát még a múltja+a jelene mennyire. Nem lesz ember aki mellé üljön, mert attól fog tartani, hogy mire feláll mindent lelop róla.
justhpeter
Miért nem tartják itthon ? Lehetne mondjuk valamelyik egyetemen rektor vagy kan cellár.
wagabund
..."brüsszeli szakdiplomataként folytathatja Farkas Flórián?"...

ugye ez csak egy vicc?...

mert ha nem, és télleg igaznak bizonyúl a hír, akkor ha van néhány tökös diplomata, azok nehezményezni fogják a kinevezést, akár állásvesztés árán is...

bááár... diplomata állást otthagyni egy ilyen miatt?... annyira nem sértődik meg senki...csak picinykét...éppenhogy...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.