A Fidesz szerint a Jobbik és a Demokratikus Koalíció árulja el a magyar embereket.

A nagyobbik kormánypárt MTI-hez eljuttatott, a két ellenzéki párt nyilatkozataira reagáló közleménye szerint a Jobbik és a Gyurcsány-párt idegen érdekeket szolgálnak, nem támogatták a kerítés megépítését, a bevándorlási szabályok szigorítását, és azt sem, hogy katonákkal és rendőrökkel védjék meg a határokat az illegális bevándorlóktól.

A Fidesz kiemelte: a magyar és a szlovák kormány volt az első, amely az Európai Bíróságon is megtámadta az uniós betelepítési kvótát, amely napirenden lesz a következő EU-csúcson is.

A Jobbik szerint Orbán Viktor miniszterelnök pálfordulást hajtott végre a menekültügyi kvóták ügyében azzal, hogy támogatta az Európai Tanács menekültek relokációjáról is szóló zárónyilatkozatát – közölte Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke szombati sajtótájékoztatóján.

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke pedig arról beszélt szombaton az MTI-nek, hogy Orbán Viktor is megszavazta a menekültek kvóták szerinti elosztását tartalmazó záródokumentumot pénteken az EU-csúcson, ezzel "politikai celebbé" vált, aki alkalmatlan arra, hogy megvédje az országot.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Szopcsin a Nemzethy Kwoota ? Így csinál egy minpősített elmehibbant segget a nagy pofájából, mint orbánc !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
cs.n.
Nekem az Orbán-párt érdekei is idegenek.
eszegfu
Valahogy ez ugy zajlott le, hogy a 28 uniós országból a V4 kivételével aláirták azt a határozatot, mely a menekültek kvóta szerinti elosztását rögziti, és amely a többségi elv alapján hatályba is lépett. Tehát O.V. bármit is akar/akart ezzel kapcsolatban elérni, nem lehetséges. Most 2016.febr. 3. hetében az EU csucson aláirtak egy záródokumentumot -- O.V. is aláirta! -- mely a többi más téma mellett rögziti, hogy a "menekültek más, uniós országokba áthelyezését" végre kell hajtani. Tehát O.V. pontosan tudta: ez lesz!! Itthon "harcolt", majd ő megmutatja, hogy nem jön egyetlen menekült sem, igy most, amikor "realizálódni" látszik a kvóta, ráfogja az ellenzékre... még mindig "tisztán" akar kijönni ebből a kérdésből?!
Rumcájsz
Az Ócsai néptelen lakópark, mely milliárdokból épült, talán befogadó állomás lehet?

Betelt már a lakópark? Örülnék néhány hasznos infónak...
eszegfu
@Rumcájsz: A tervezett 500 házból 80 készült el, nem is kezdik el a többi épitését. 78 ház jelenleg is lakott! A bérleti dij nm-től függően kb. 16-22 eFt/hó, ez elfogadható, persze ha van munkájuk és keresetük. Villanyt előrefizetéssel használhatnak, gáz nincs, szilárd tüzelővel fütenek, nyáron viszont a "könnyüszerkezetes" házakban szinte kibirhatatlan a meleg, 350 Ft literje a viznek, tervezik egy kut furását, hogy olcsóbb legyen. "Vezényszavakban" ennyit lehet tudni. Tehát nem lehet "befogadó" állomás.
Rumcájsz
@eszegfu: Horribilis katasztrófa felelős nélkül!
kukac50
Orbán meg a környező országoknak adja a Magyar adófizetők pénzét,azért,hogy szóba álljanak vele! Ő árulja el a Népét! A kisnyugdíjasoknak 425 forint nyugdíjemelés jut, a határon túlra meg milliárdok, és 160 ezer forintos nyugdíjak, azoknak akik Magyarországon nem fizettek adót járulékot soha!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.