Úgy tűnik, hogy maradandó károsodást szenvedett a törökszentmiklósi drogügyben érintett egyik csecsemő – tájékoztatta Lippai Norbert, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet megbízott orvosigazgatója hétfőn az MTI-t.

A megyei rendőr-főkapitányság korábban azt közölte, hogy január 28-án és 29-én több embert súlyos állapotban vittek kórházba a mentők Törökszentmiklósról egy veszélyes, új pszichoaktív anyag fogyasztása miatt. Az M1 aktuális csatorna Híradóját akkor úgy tájékoztatta a szolnoki kórház, hogy két fiatal, várandós nő is a kórházukba került, rajtuk császármetszést is végre kellett hajtani.

Lippai Norbert elmondta: az újszülötteket a fővárosba szállították, azóta mindketten visszakerültek a szolnoki kórházba, ahol jelenleg is ápolják őket, állapotuk stabil. Hozzátette: biztosat csak későbbi fejlődésük során lehet tudni, de jelenleg úgy tűnik, hogy a másik csecsemő nem szenvedett maradandó károsodást.

Az orvosigazgatót az MTI a velvet.hu hétfői cikke kapcsán kereste, amely szerint egyelőre egyik törökszentmiklósi nő sem kaphatja vissza csecsemőjét, mert a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság és a Törökszentmiklósi Család- és Gyermekjóléti Központ jelzése alapján jelenleg nevelésbe vételi eljárás van folyamatban.

A megyei kormányhivatal sajtóosztálya a velvet.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy az ügyben érintett szervezetek, hatóságok, így a gyámügyi és igazságügyi főosztály is szoros kapcsolatban állnak egymással, hogy "mihamarabb, a kiskorúak érdekében legjobb döntés megszülessen".

A jogszabály szerint "a gyámhatóság többek között akkor veheti nevelésbe a gyereket, ha a gyermek számára családba fogadó gyám rendelésére nem kerülhet sor, és a gyermek fejlődését családi környezete veszélyezteti, és veszélyeztetettségét az alapellátás keretében biztosított szolgáltatásokkal, valamint a védelembe vétellel nem lehetett megszüntetni, illetve attól eredmény nem várható, továbbá, ha a gyermek megfelelő gondozása a családján belül nem biztosítható" – olvasható a velvet.hu-n.

Az MTI hétfőn kereste a megyei kormányhivatal sajtóosztályát, ahol keddre ígértek választ.

Pásztorné Kovács Ágnes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-nek hétfőn elmondta: a rendőrség minden olyan ügyben, amelyben gyermek, vagy fiatalkorú az érintett, jelzéssel él az érintett hatóságok felé. Így történt a törökszentmiklósi eset ügyében is – tette hozzá.

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a törökszentmiklósi kábítószerüggyel összefüggésben január 29-én egy 39 éves helybéli férfit őrizetbe vettek. A Szolnoki Járásbíróság február 1-jén egy hónapra elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
@Horizont: A minimum hogy ,,kipakolják,, a két luvnyát, hogy több ilyen nem legyen...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
KERKA
@preparátor: Sajnos magyar ügy. Amennyiben az a baba még élni fog, és nem tudni,hogy meddig, szomorú sors vár rá. Intézetbe kerül, (mert gondolom az anyja lemond róla) az bizony milliókba fog kerülni .Az állami költségvetésnek. Nekünk.
papa.49
@KERKA: Hagyd, sótét mint a sikátor éjjel...
namihami
Amikor megcsászározták ezt az """anyát""" meg a másikat, na akkor kellett volna egy teljesen véletlen orvosi műhibát elkövetni, hogy ilyen balesete többé ne is lehessen.
@KERKA: és még ráadásul rosszindulatú és szorgalmas is.
namihami
@KERKA: és még ráadásul rosszindulatú és szorgalmas is
Bocs-ez papa.49-é lett volna.
papa.49
@namihami: Ha jól emlékszem volt már ilyen, azt hiszem Szlovákiában, hogy véletlenül kipakolták az etnikumhoz tartozó luvnyákat, ha már műtétre került sor valamiért...
preparátor
Kiskorú veszélyeztetése, valamint a súlyos testi sértés nem bűncselekmény manapság?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.