Számszeríjjal ölte meg szomszédja kutyáját egy zalaegerszegi rendőr, az állat tetemét zsákba tette és a város szélén kidobta – közölte hétfőn a Zalai Hírlap internetes oldala. 

A portál információja szerint a kutya többször átment a szomszédban lakó rendőr udvarára. A rendőr emiatt többször figyelmeztette emiatt az állat gazdáját, de nem történt változás. Múlt hét kedden ismét megjelent nála a kutya, ezért számszeríjjal lelőtte. Az állat tetemét zsákba tette, majd a Gellénháza felé vezető út mentén kidobta.

A házhoz érkező rendőrök kollégájuknál több gázriasztó fegyvert és légpuskát is találtak, azok tartása a számszeríjhoz hasonlóan nincs engedélyhez kötve. A férfi elismerte tettét, amit azzal magyarázott, hogy a szomszéd kutyája elette a sajátja elől az ételét, illetve az idegen eb támadóan lépett fel, amikor ki akarta tessékelni az udvaráról.

Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője a lapnak elmondta: az orvos szakértő megállapítása szerint a kutya halálát a tüdejét ért lövés okozta. Az eset miatt állatkínzás ügyében indított nyomozást a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség.

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Akkor azt kell elképzelni, mikor két rendőr és egy gyanúsított, kihallgatáson kívül csak beszélget" !
Hol késik az uniós jogharmonizáció és miért késik ?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verum
@Pestilence: - ja, ez a jelen hatalom rendje, ami ráadásul kereszténynek vallja magát.
Istentelen népség.
Pestilence
@Butautáló: Nagyon okos vagy, meg is érdemlem, hogy lehülyéztél. Oké, azt a passzust figyelmetlenül olvastam. Valószinűleg azért, mert az ilyen témától mindig ideges leszek. Harapásról viszont sehol sem volt szó.
Butautáló
@Pestilence: Én nem tartalak hülyének, miért tennék ilyet!? Te használtad a szót először! :))) Ne légy ideges. Szereted a kutyákat, ez jó dolog! Én semleges vagyok velük és ezért van aki bunkónak tart! Szerintem az is vagyok, elég gyakran de az nem a kutyák miatt van! Bocsánatot kérek!
Pestilence
@Butautáló: Semmi gond :) Egyezzünk meg abban, hogy ebben nem teljesen értünk egyet. Azt hiszem ma is történtek olyan dolgok, amiről azonos a véleményünk.
KisGenyo
@wpym: A könnyű testi sértéshez is arányos a garázdaság.
satan
Kutya menyivel különb mint a kecske, nyúl, tyúk, disznó tehén, őz,macska? Kutya is egy állat a többi közül, rendszeres kóborok azonnali altatás, szomszédoló tekergő úgyszintén. Kutya gumi termésről a belvárosokba, nem is beszélve a játszótereken a homokozóban, található menyiségről. Minden állatnak meg van a helye a kutyának is. Ha embere lehet bilincset tenni, akkor egy kóborra is láncot.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.