A Fidesz-KDNP szombaton arra szólított fel, hogy senki ne használja fel a gyermekeket pártpolitikai célokra.

Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, vannak olyan pártok és civil szervezetek, amelyeknek politikai érdeke fűződik ahhoz, hogy a kormány és a pedagógusok közötti feszültséget ne tompítsák, hanem felerősítsék.

"Egy ideje arról is lehullott a lepel, hogy a pedagógus-akció vezéralakja Pukli István, aki önmagát egy zuglói iskola igazgatójaként mutatta be, de azt eltitkolta a közvélemény előtt, hogy valójában Gyurcsány Ferenc egykori szocialista miniszterelnök cégében is dolgozott és aktív szocialista politikus, hiszen még az MSZP-nek az országgyűlési képviselő-jelöltje is volt" – mondta Hollik István.

Hozzátette, hogy a Teleki Blanka Gimnázium igazgatójáról Tóbiás József, az MSZP elnöke is úgy nyilatkozott: visszavárják a szocialista pártba.

Emlékeztetett arra is, hogy pénteken a TV2 Tények című műsorában Zuschlag János volt szocialista országgyűlési képviselő azt mondta, Pukli István korábban barátja, harcostársa volt. Zuschlag János a műsorban kijelentette: a szervezetben mindenki tisztában volt azzal, hogy milyen pénzekből finanszírozzák az ifjúsági mozgalmat, hiszen hivatalosan nem kaptak támogatást, nem volt pénzük, minden pénzt "a civil szervezetek különböző módon elcsalt pénzeiből" kellett, hogy kifizessenek.

A KDNP-s politikus szerint Pukli István most a pedagógusok "felhergelésének" vezéralakja, aki részt vett több tüntetés szervezésében.

"Elég volt abból, hogy korrupt baloldali politikusok akarják felhasználni a gyerekeket és a pedagógusokat saját önző pártpolitikai céljukhoz" – hangsúlyozta Hollik István, hozzátéve, hogy pártszövetsége továbbra is a higgadt tárgyalás híve.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nevemnick
Most még hátravan a fradista és szolnoki kopasz ,,pedagógusok" bevetése, hogy az FB-on névszerint bejelentett renitens gyerekeket összefogdossák, és kézenfogva ,,elkísérjék" őket az iskolába.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lampa laz
Hülye vagy hollik, hol meg be vagy stoppolva, akkor az a sok rovott múltú kommunista mi a szart keres köztetek, szerintem nagyobb gáz mint, hogy ez a két ember valamikor egy pártba volt.
Ezt a barmságot is csak azért böfögi a tv2, mert az a hibbant agyú Szalai ott dolgozik, aki köyvet is írt erről a gyökérről.
evacica
@zöldszem: Elég az, hogy Orbánnénak a 12 Állami gazdaságból a Herceghalminak jó része a tulajdona.
evacica
@wagabund: Akkor kelet volna az MSZP nek kizárni ezt a jellemtelen senkit.
Dr. Felipe
A patkányok még meg sem melegedtek a tv2 s fészekbe, már el is indult az agymosás.
kukac50
Zuschlag pénzért mindent vállal,nagyon hiányzik a sok pénz..
preparátor
Akkor a kockásingesezők se használják fel a gyerekeket biodíszletnek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél