Az éles politikai viták és demonstrációk ellenére a kormánypártok változatlan fölénnyel vezetik a pártok rangsorát februárban a Századvég Alapítvány legújabb, pártok támogatottságát vizsgáló kutatása szerint.

Az MTI-hez vasárnap eljuttatott legfrissebb pártpreferencia-felméréséről készült összefoglalóban azt írták: a teljes népesség 34 százaléka a Fidesz-KDNP-t támogatja, a Jobbik támogatottsága 13, az MSZP-é pedig 9 százalékon áll. A Demokratikus Koalícióra (DK) a lakosság 6 százaléka voksolna, az LMP-t 4, az Együttet pedig 1 százalék támogatja. A Századvég szerint a politikai baloldal kisebb pártjai – mint például a PM és a Liberálisok –, külön-külön nem érik el az 1 százalékos támogatottságot sem a teljes választói körben.

A kutatás szerint a biztos szavazó pártválasztók 46 százaléka voksolna a kormánypártokra, ami megegyezik a 2014 tavaszán elért választási eredménnyel. A Jobbik támogatottsága ennek a fele, 23 százalék, az MSZP-t ezen csoport 14 százaléka választaná. A biztos szavazók körében a DK támogatottsága 9, az LMP-é pedig 4 százalék. A kisebb baloldali szervezeteket, mint az Együtt, a PM vagy a Liberálisok, ebben a körben is nagyjából 1 százalék támogatná.

A Századvég telefonos kérdőíves közvélemény-kutatása február 20-25. között készült, ezer véletlenszerűen kiválasztott felnőttet kérdeztek meg. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékponttal térhetnek el attól az eredménytől, amelyet az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése hozott volna.

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
A cím helyesen: a Századvég nem csökkenti a kormánypártok támogatását! =))
Egyébként vice versa!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
vitriol
a századvég akkor is ezt fogja kommunikálni, amikor a kormány díszes tagjai már a börtönben ülnek.
papa.49
@Cicero: Nagyon tanulságos volt amit feltettél...
Jozefina
Ez a vég a századvég. Kérdés feltevés és kérdőív hamisítás kérdése az egész!!! Ez itt a vég!!??
mariaberta
Tudom és-sel nem kezdünk mondatot, /régen így tanultam/ de most kivételt teszek.
És ezt a századvégi felmérést, éppen most bizonyították Salgótarjánban.
Vajon mennyit fizetnek fideszék ennek a társaságnak, hogy a felmérések nekik kedvezőek legyenek?
papa.49
@mariaberta: Hát pontosan ez az ezt magyarázza meg a kotonszökevény g..i fodor...
Aki Én
Salgótarján esete is ezt igyekszik alátámasztani... :-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.