Kedden lejár a kilakoltatási moratórium, aminek következtében több tízezer ember kerülhet utcára – számolt be róla a Blikk.

A legnagyobb változás, hogy ezek után már nem lesz kötelező a végrehajtás alatt álló ingatlanokat lakottan értékesíteni, utcára lehet tenni a tulajdonosokat. Van egy réteg, amit nem sikerült a különböző devizamentő programokkal kisegíteni, ők vannak most a legnagyobb veszélyben.

A magyar bankok 882 milliárd forint értékű nem fizető lakossági jelzáloghitelt és még ennél is több jelzáloggal fedezett kereskedelmi ingatlanhitelt tartanak portfóliójukban

- vagyis a moratórium megszűnése komoly problémákat okozhat.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
@Desischado: Majd az adifizetokkel kifizettetik ezt is mint a Questorosok dozsoleset.
Cicamama55
Ezért meggondolatlan a kormány CSOK programja. Első sorban azokra kellene kiterjeszteni a segítséget valamilyen módon, kihúzni őket a bajból, akik már 8-10 éve fizetik a lakásuk részleteit, de az adósságuk még mindig ugyanannyi, ha nem több, mint amit eleve felvettek. Nem a politikai elitnek kellene kedvezni, illetve újabb családokat a nyomorba kergetni. Ha ifjú házasok részére önkormányzati lakások épülnének, s azokban kedvező feltételekkel élhetnének 5-6 évig a családok, lehetne módjuk az előtakarékoskodásra. Sokuknak még abba is beletörne a bicskája, de legalább esélyt kaphatna rá bárki! Kiszűrődne az a réteg, aki a CSOK programjára alkalmas. Aki valóban rászoruló, s fizetni is képes.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.