Az MSZP szerint a Nemzeti Választási Bizottságot (NVB) a testület hétfői, "bohózatba illő" ülése után már nem lehet komolyan venni, és arra független szervként tekinteni, néhány tagja kivételével – mondta Lukács Zoltán, a párt frakcióvezető-helyettese Budapesten, sajtótájékoztatón.

Az ellenzéki képviselő az NVB ülése után úgy fogalmazott, amit a média láthatott az ülésen, az színház volt, "az NVB elnöke eljátszotta, minthogyha ő a jogállamot védené", miközben pontosan tudta, hogy "a fideszes delegáltak és az általuk befolyásolt tagok" nem fogják megszavazni Nyakó Istvánnak a vasárnapi nyitva tartásra vonatkozó kezdeményezését.

Az MSZP szerint az NVB-t már nem lehet komolyan venni

Véleménye szerint az NVB nem volt hajlandó kimondani, hogy "a kopaszok" csoportja Erdösiné érdekében volt jogsértő. Úgy fogalmazott: már nem a népszavazásról van szó, hanem arról, van-e még Magyarországon maradéka a demokráciának. Közölte, mind a testület Erdösiné kérdését hitelesítő, mind pedig Nyakó István kezdeményezését elutasító határozatát megtámadják majd a bíróságon.

Azt mondta: az ülésen kiderült, hogy az érkeztető bélyegző használatának semmilyen jogalapja nincs a Nemzeti Választási Iroda (NVI) részéről. Szerinte ennek azért van jelentősége, mert Erdösiné a bélyegeztetés után elhagyta az épületet és "egy séta után", csak később tért vissza az NVI-be a beadványával, azután, hogy Nyakó István már – szerinte így elsőként – leadta a saját kérdését az irodában. Szerinte ennek alapján egyértelmű, hogy Nyakó István kezdeményezését kellett volna elsőként elfogadni.

Nyakó István szocialista politikus annak a véleményének adott hangot, miszerint az NVB hét tagja nem a jogszabályok, hanem pártszimpátia alapján járt el.

Az NVB hétfői esti ülésén 7:5 arányban hitelesítette Erdösi Lászlóné népszavazási kérdését.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.