Deutsch Tamás is beleszólt a Pukli-ügybe. Szerinte az egész oktatási mozgalomban az iskolaigazgató a szimbolikus vezető, mert MSZP, Zuschlag, a nagyapja ÁVO-s volt, a testvére meg bűnöző. 

A Pukli egy iskolaigazgató. Teljesen.

Egy a jó ügyért, és egyáltalán nem és hangsúlyozottan nem pártpolitikailag, tetőtől-talpig ember. Sőt.

Mint az ilyen tetőtől-talpig és rettenetesen és tisztességesen és nem magáért, hanem mindenkiért alakokról szokott, persze kiderült, a biztonság kedvéért azért MSZP (vagy SZDSZ vagy Együtt vagy DK vagy PM vagy az összes) tag volt. Kilépett., nem kicsit, nagyon.

És volt a Zuschlaggal is, de nem azért, amiért a Zuschlag volt vele.

És aztán még az is kiderült, Pukli nagyapja "megdöbbentő őszinteséggel" mocskos ávós volt. Nyilván nem magáért, mindenkiért, de azért azt már nem lehet kizárni, hogy bizonyára pártpolitikailag volt.

A Pukli testvére meg nettó "köztörvényes" (mi a fasz lehetne más, államellenes???) bűnöző, börtönben csücsül a nulladik órától a nulladik óráig.

A Pukli a Mozgalomban szimbólikus Vezető.

Ennyi.

Bár arról nem szól Deutsch, hogy ennek mi köze a totálisan dilettáns oktatáspolitikához.

115 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Na vazze! Ez a sotet puncibubus megint hozta a formajat! A szoveget annyira nem lehet ertelmezni, hogy abbol vilagosan latszik, mar megint a "szeren log" - de most valami nagyon utoson, mert kulonben nem twitterhuszarkodott volna mar megint...

Tudod, haver, a szulok buneiert a gyerekek nem felelnek, mert nem ok tehetnek arrol, hogy a szuleik olyanok voltak, amilyenek!
De nalad eleg volna visszamenni a fideszbe valo belepesed elotti idokre, es azonnal kiderulne, hogy te sajat jogon vagy egy mocskos komcsi, aki mindig eppen annak a szekeret tolod, elvtelenul es meggyozodes nelkul, aki eppen tobbet fizet...
Kurva nagy makod van, hogy annakidejen egyutt voltatok kollegistak orbannal, kulonben mar valamelyik lepusztult kocsma kornyeken koldulnal egy piara valoert, ha nem vert volna meg agyon valamelyik felduhodott ferj, testver vagy edesapa, akinek a norokonat megdontotted, gyereket csinaltal neki...

Pont olya sotet , sz@r alak vagy, mint a haverjaid es a fo"gored...:o((((
Szegyen, hogy ott ulsz, ahol, es a becsuletes, de atb@szott magyarokat kepviseled tobbmillios unios fizetesert...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
1magyar
Senki nem tehet róla milyenek voltak a felmenői! Szálljon magába mindenki, volt-e hangyafsznyi beleszólása a szüleik, nagyszüleik életébe!
mariaberta
@Vizual: Hát egyszer volt egy körkörös Apósa akinek neve nemesi elő év lett, de aztán új csaj jött és a mellék név valóban mellékes lett.
Tádé
D.T. nagyon gyorsan tükörbe kellene nézni!
Hasznos volna bizonyos levéltári munkát végezni, majd követni Pukli példáját.
Kezdésnek jó ötlet lehetne önmagával kezdeni.
Sok sikert, erőt, bátorságot!
nezelodo
Tompika, a családfakutatást lehetne folytatni a szűkebb fideszes fészekaljában. Pl kik leveleztek 57-ben a Népbírósággal, kevesellve némelyik 56-os perbe fogott életfogytiglanját, vizsgálhatnád kinek a felmenője volt vöröskatona, és találkozott Leninnel, kinek kije volt szochazával felcicomázott rendcsináló 56 után, ki volt besúgó KISZ titkár vagy pártapparatcsik. Kinek az apja jelentett a barátairól, rokonairól, katonatársairól, ki vezényelt munkásőr századokat. Legalább egy fideszest mutass, aki nem pöttyös káder ezen szempontok szerint.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.