Az elmúlt egy évben emelkedtek a kínálati árak az ingatlanpiacon, de jelentősek a területi különbségek az Otthontérkép és az Ingatlantájoló által készített statisztika szerint.

A 2014-2015-ös időszak átlagos irányárait vizsgálva Budapestre és az ország nyugati felére volt jellemző a fellendülés, a megyék többsége azonban változóan teljesített. Ennek egyik legfontosabb oka, hogy a nehezen eladható ingatlanok, jellemzően a nagyobb alapterületű családi házak árait folyamatosan csökkenteni kell – hívta fel a figyelmet az ingatlankereső portál az MTI-hez szerdán eljuttatott elemzésében.

Az országos adatok szerint 2015 júliusában négyzetméterenként csaknem 220 ezer forintért kínáltak egy eladó otthont, 2016 januárjában pedig már 312 ezer forint volt a négyzetméterenkénti kínálati ár. A legnagyobb mértékű növekedés tavaly decemberben, illetve idén januárban következett be, ezt a kormányzati ingatlanpolitikai módosítások idézhették elő a portál szerint.

A nagy infrastrukturális, szociális és társadalmi egyenetlenségek miatt az ország megosztott, vannak olyan területek, ahol kínálati átlagárak bőven meghaladták a 2014-es szintet, de vannak olyan megyék, ahol csökkent az eladó lakások és házak kínálati ára – közölte az Otthontérkép.

A legnagyobb árnövekedés Budapesten volt, ahol a 323 ezer forintos átlagos négyzetméterárról 403 ezer forintra ugrott az árszínvonal 2014 és 2015 között. Minden kerületben emelkedtek a kínálati árak, a leglátványosabb drágulás az V., az I. és a VI. kerületben történt, 2014 és 2015 között 35 százalékkal mentek fel az ingatlanárak.

Az adatok szerint ugyanakkor Békés megyében 7, Borsod-Abaúj-Zemplénben 8, Csongrádban 5, Jász-Nagykun-Szolnokban 8, Somogyban 18, Zalában pedig 6 százalékkal csökkentek a 2015-ös kínálati átlagárak 2014-hez képest. Veszprém megyében 10 százalékos volt a csökkenés, Fejér megyében pedig 21 százalékkal estek a kínánati árak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.