Közérdekű adatigénylés után Pataki Márton, az Együtt budapesti elnöke megkapta a budapesti olimpiai pályázathoz kapcsolódó kérdőívek elkészítésére kötött második, PwC-vel kötött szerződést – írja az Index.

És csak az első, 60 oldalas szakasz az, ami 240 millió forintba került, pedig a munka Pataki szerint nagyrészt fordítás és másolás, egy már korábban 480 millió forintért kifizetett megvalósíthatósági tanulmány egy részének újrahasznosítása.

Siklós Erik, a MOB marketing és kommunikációs igazgatója korábban azt mondta, hogy a következő két év alatt 10-15 milliárd forintba kerülhet a budapesti olimpiai pályázat elkészítése.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szókrakész
Már kezd az az érzésem lenni, hogy Orbán direkt akar mártírhalált halni, feláldozni magát az ország máglyáján.
Milyen génekből gyúrták őt össze.
Egy kis NÉRÓ, Caligula, Hitler, Loyola, Napoleon, Sztálin, Lenin, Rákosi, Pol Pot, ...???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Dr. Felipe
"Siklós Erik, a MOB marketing és kommunikációs igazgatója korábban azt mondta, hogy a következő két év alatt 10-15 milliárd forintba kerülhet a budapesti olimpiai pályázat elkészítése."

Ez hány milla oldalanként elvtársak?

Ezért a népbíróságon fognak felelni elvtársak, mint Ceausescu elvtárs.
Toby
és ki áll már büntető eljárás hatálya alatt ?
Azanyátokpiszkosmocskosszemétúristenit !
Mi a helyzet a kórházakkal - patkányok ?
Szókrakész
Már kezd az az érzésem lenni, hogy Orbán direkt akar mártírhalált halni, feláldozni magát az ország máglyáján.
Milyen génekből gyúrták őt össze.
Egy kis NÉRÓ, Caligula, Hitler, Loyola, Napoleon, Sztálin, Lenin, Rákosi, Pol Pot, ...???
Hellcat
Szokásos fideszes túlárazás mikor a havroknak osztogatják a melót.
papa.49
Két év alatt a ,,tanulmányokra,, 10-15 milliárd, akkor az ólompina mennyi lesz 50-100 milliárd???
evacica
Na ezek a pofátlanságok, amikre csak Orbánék képesek, vastag bőr van a képükön! Amikor az egészségügy az oktatás a béka feneke alatt, akkor ilyenre pazarolják a pénzt, Igaz valamelyik csókos zsebébe vándorolt, meg egyrészt biztos a fidesz kasszába!
kukac50
Van itt pénz kérem mindenre!
A Nép megélhetésére oktatására gyógyítására nem jut!
Ez Orbán Népirtó politikája!
magyarbakancs
Arra lennék kíváncsi menyi szociális ellátást fognak megszüntetni azért, hogy ez a megalomániás hinta huszár rém képét az Olimpiát meg rendezzük?
Eddig ocó nagyon ocó volt a tanulmány nem?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.