A magyar sajtó nyolc napja, a választási irodánál történt balhé óta keresi Kubatov Gábort, a Fidesz alelnökét. Az ott feltűnt kopaszok ugyanis a Fradi Securityhez köthetőek, az Erdősi Lászlónét kísérő férfi pedig Kubatov titkárának, Kindlovits Máténak osztálytársa volt. A Fidesz alelnöke azóta nem szólalt meg, pedig még Lázár János is azt mondta, elkerülhetetlen, hogy megbeszéljék vele ezt az ügyet. Aztán kezdett úgy tűnni, Kubatov az új Habony - legalábbis Kósa Lajos frakcióvezető éppen úgy nem akart válaszolni a róla szóló kérdésekre, ahogy néhány nappal korábban, amikor a tanácsadóról kérdeztük. Később kiderült, Kubatov külfödön van (a vs.hu szerint az Egyesült Államokban), de kezdett feltűnővé válni, hogy miközben mindenki őt keresi, és állítólag már a Fideszen belül is sokan várják, hogy megmagyarázza az ügyet, a modern technikai eszközeivel sem sikerül vele kapcsolatot teremteni. Ma ismét kerestük, és azt a választ kaptuk, olyan helyen van, ahol sem emailen, sem telefonon...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: bundi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szókrakész
"Kubatov Gábor olyan helyen van, ahol sem telefonon, sem emailen nem lehet elérni"

Sitten?
Sziszifusz
Ilyen fontos embert nem lehet elérni ?
Ez nem igaz !!!
Szerintem el lehet érni, és el is érték. Azonban taktikai okok miatt nem áll a nyilvánosság elé. Megvárják amíg a "balhé" hullámai el nem ülnek, és akkor állnak elő valami süketeléssel.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.