A 444.hu kollégáihoz eljutott a Fidesz 1989-es programja. Pont az ellenkezőjét csinálják most, mint amit anno terveztek:

MIT AKAR A FIDESZ ?

Politikai erők szabad versenyén alapuló parlamentáris demokráciát. Felelős kormányt, független bíróságokat.

Szabad piacgazdaságot, takarékos államot, virágzó vállalkozásokat, társadalmilag ellenőrzött privatizációt.

Valódi önkormányzatokat, egyenlő lehetőségeket a településeknek, a megyei kiskirályságok megszüntetését.

Demokratikus, ideológiamentes oktatási rendszert, az oktatási intézmények önállóságát.

Gyermekeink által is lakható környezetet.

Az államtól megszabadított egyházakat, egyháztól mentes államot.

 Itt a bizonyíték: a Fidesz pont azt csinálja, ami ellen küzdöttek

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
Pontosan tudták, hogy mit akar hallani, mire vágyik a nép. És pontosan tudták, ezek azok a vágyak, amiket ők nem fognak teljesíteni, csak addig mondták, amíg meg nem szavazta őket a birkacsorda 2/3-dal. Ott voltak az elmúltnyócév alatt kitervelt rablási terveik a megvalósításra, és ott volt a népbutító szöveg a hatalomra jutásra. Ez a terv 0rbán terve, de az összes csicskása beállt a megvalósításba. Mi van, ami ennél aljasabb terv és tett? Egy egész országot, a saját népüket becsapni, átverni, kirabolni???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
micfild
@Slade: Pontosan igy látom én is...
verum
@micfild: - én is így látom. :-(
Slade
@micfild: hát rózsásnak nem mondható a helyzetünk, de azért biztos van ebben az országban olyan ellenzék aki tenni akar és fog is, még ha most egyértelműen nem is látszik.
Yoda69
Uraim, ne azt nezzek amit mondok, hanem amit csinalok. Ha-ha-ha
preparátor
Hát ez öngól volt az ellenzőknek!
Épp ezt valósítja meg a Fidesz, csak épp a véleménydeformálók a hazugságig tekerik a híreket.
kukac50
Akkor még nem voltak hatalmon!
Azóta öregedtek fejtettek butultak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél