Rendkívüli ülésen kezdeményezték Erdősi László polgármester lemondását csütörtökön, miután a felesége előzte be a múlt héten Nyakó Istvánt a Nemzeti Választási Irodában – írja a Népszava

Nem mondott le Erdősi László

A képviselők végül nemmel szavaztak a testület feloszlatásáról, a polgármester pedig úgy nyilatkozott: sem most, sem később nem fog lemondani posztjáról.

Egy képviselő, Szendrei Endre arról beszélt az ülésen, hogy Erdősi felesége méltatlan helyzetbe hozta a települést.

Ha van Önben tisztesség, lemond a korábbi lódításai miatt is

- fogalmazott.

Az Origo tudósítása szerint szavait tapssal fogadták a civil hallgatók, a polgármester csendesítette őket, és úgy reagált

sem most, sem később nem fogok lemondani.

Ezután ért véget a testületi ülés, este fél hétkor, a képviselők nem is szavaztak a polgármester menesztéséről.

Végül leszavazták a képviselő-testület feloszlatását, a civilek ezután egy emberként pattantak fel és hagyták el a termet. Többen odamondtak a képviselőknek, hogy szégyelljék magukat, közben a sajtó munkatársai Erdősit ostromolják, aki vehemensen próbált mindenkit elzavarni maga körül – erről már az atv.hu tudósítója számolt be.

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
@nemkati: A polgármester egy fideszes független g...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
JAJMÁR
Ez egész érdekes versike, beteszem ide, mert nagyon kevés figyelmet kapott. Pedig szerintem jó :)

"Felelni fogsz te is, mert megfeleltél nekik, kétharmados kéjjel osztottad a kokit, elloptad a jövőt, elüldöztél sok menőt, cinikusan nézted, hogy a múlt visszanőtt Toltad a szekeret, tapsoltál felállva, tapostál lefelé, felfelé gazsulálva, térden csúszva nyaltál, aranyat találtál, ájtatosan néztél, s még csak nem is hánytál"
...folytatás
propeller.hu/itthon/3197576-vers-eredj-legy?all#c1554648
Mobil123
Nahát hogy ez miért nem lep meg. Naná hogy a fideszesek nemet mondtak.
vonotok
Mennyi mocskot hord ez az ország a hátán. Hogy van bőr a pofáján maradni, az a vén banya tudathasadásos nejével.
justhpeter
A nép vasárnap a mise után ezt is megoldhatja. Nem lennék a polgi helyében.
human
Erdősi László örökös polgármesternek képzeli magát, ahogy Orbán is örökös miniszterelnöknek. Ha a többség nem is akarja őket, ők azért jogi trükkökkel és erővel hatalmon maradnak.
preparátor
Miért mondott volna le? Maradjon csak nyugodtan! Semmi vállalhatatlant nem tett!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.