A Jobbik elnöke szerint kijelenthető, hogy a mostani kormány az elmúlt huszonhat év legkorruptabb kormánya, amely intézményesítette a korrupciót.

Vona Gábor országjárásának tatabányai állomásán kedden, sajtótájékoztatón azt mondta: amit korrupciónak tart a közvélemény, az sok esetben a mai jogi környezetben akár törvényes is lehet. Az állami szintre emelt korrupció az országnak nagyon súlyos tehertétel, másrészről a Fidesz ezzel "saját sírját ássa", a korrupció lesz az egyik olyan jelenség, amelybe a Fidesz bele fog bukni 2018-ban – jelentette ki.

A Jobbik elnöke – a miniszterelnök kutyájára utalva – azt mondta: már az is kérdés, hogy "Nárcisz, a félszemű kuvasz kinek a kutyája és melyik birtokon lakik". Ez "sokféle szempontot felvet a miniszterelnök környezetével kapcsolatban és magának a miniszterelnöknek a vagyoni helyzetével kapcsolatban" – tette hozzá.

Az ellenzéki politikus azt mondta, hogy a kormány a nemzeti konzultációt a társadalommal való párbeszéd helyett pártpolitikai célokra használja. A politikus a Jobbik országjárással egybekötött nemzeti konzultációját valódinak nevezte, amelynek témája a korrupció mellett az oktatás és az egészségügy.

A korrupcióról szólva Vona Gábor felhívta a figyelmet pártja javaslatára, mely szerint a parlamenti ciklus elején és végén is legyen kötelező vagyonnyilatkozatot tenni az országgyűlési képviselőknek és a kormány tagjainak. "Ez tisztítókúrája lehetne a magyar közéletnek" – fogalmazott.

A pártelnök szerint kritikus a szakképzés helyzete. Ha egy leendő kormány "akár 2018-ban egy Jobbik-kormány" magyar tulajdonú ipart hozna létre, akkor a "külföldre menekült szakemberek problémája mellett szembe találná magát azzal, hogy a szakképzési rendszer olyan mélyre süllyedt, hogy nem lehet az utánpótlást biztosítani" – fogalmazott.

A Jobbik elnöke azt mondta, hogy az egészségügyben kevés figyelmet kapott a háziorvosok hiánya, pedig "reális a veszély, hogy összeomlik egészségügy első szintje, és ez a terület egészére súlyos következményekkel jár".

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

KERKA
Jesszusom, mi történhetett? Egy véleményen vagyok a Vonával. Kavarja, kavarja,
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
KERKA
Jesszusom, mi történhetett? Egy véleményen vagyok a Vonával. Kavarja, kavarja,
Toby
Jó reggelt, Vona Gábor, szép, hosszú álmod volt !
spu00
Érdekes módon minden ellenzéki párt másból sem áll, mint a korrupció emlegetéséből, de a mai napig nem tudnak egy nyomorult feljelentést tenni, ami konkrétumokat tartalmazna. Nem merik, mert ilyent nem tudnak, mivel feljelentés estén a hamis téma nagyon vissza ütne.Ez az LMP-s Hadházy is csak egy összeollózott felvételt tudott produkálni, s az óta is valószínű, lehetséges szóhasználattal teszi folyamatos bejelentéseit.
A legszebb korrupciós téma a Mezőhegyesi ménes birtok esete, mikor is a Magyar Nemzet megírta, hogy a FIDESZ kormány által privatizált, s a Meggyessy kormány által eladott és bérbe adott ménesbirtok jelenlegi eladása a korrupció csúcsa. Na erre kössenek csomót.
Cicamama55
@KERKA: Eddig is előfordult sok olyan megnyilvánulása a Jobbiknak, hogy teljesen egyet értettem velük. Ha határozottan elszigetelődnének a gárdistáktól, a szélső jobbikosoktól, lehet hogy még szimpatizálnék is velük. A közgazdászaikat a legjobban képzetteknek tartom a parlamentben!
Borsodi
Teljesen igazat adok, én nem bánnám ha a jobbik minél hamarább kormányra kerülne.Úgy hogy a fidesz be se jutna ,ettől a pártól még a kétfarkú kutyapárt is becsületesebb lenne.Többen állnának a jobbikhoz ha látnák,hogy szembe mer szállni a fidesszel,már most lemondásra kellene felszólítani Orbánt .A nép ebben támogatná a jobbikot.A fidesz támadja a jobbikot .most az Ózdi pog.mestert állitanák félre.Ezt a jobbik is megtehetné.a fideszes polgáresterrel,húsz km re tőlünk.
Hellcat
Gáborka! Néha nekem mégis úgy tűntök, hogy ezt a csúnya nagyonkorrupt fidesz segget nyaljátok pedig ti is! Mellesleg ezt normális ember már több éve tudja úgyhogy jóreggelt...
@spu00: rengeteg feljelentés volt...a fidesz elintézte hogy ne legyen belőlük semmi...ezt is csak a hülye nem látja.
qxy
Kíváncsi lennék ha ő lenne, becsületes lenne? Sajnos az a politikus még nem született meg Magyarországon

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.