Volner János, a Jobbik alelnöke pártja sikereként értékelte, hogy Áder János köztársasági elnök előzetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól (Ab) a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosításáról.

Az MTI-hez eljuttatott közleményében a politikus hangsúlyozta, hogy a hét elején levélben fordult az államfőhöz, amelyben arra emlékeztette, hogy a tervezet Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint is alkotmányossági aggályokat vet fel.

Hozzátette, hogy felidézte Kövér László házelnök Magyar Katolikus Rádiónak tett nyilatkozatát, melyben arra a kérdésre, hogy közpénznek tekinthetők a Magyar Nemzeti Bank alapítványai által kezelt források, úgy válaszolt: "Mi más lenne?". Emellett felhívta a köztársasági elnök figyelmét a fideszes Répássy Róbert decemberi, a törvényalkotási bizottságban tett kijelentésére, amelyik szerint: "Abban nincs vita közöttünk, hogy a Magyar Nemzeti Banknak, amelynek a kizárólagos tulajdonosa a magyar állam, a vagyona és így minden pénzeszköze természetesen állami tulajdonban van, így a közvagyon része."

Volner János arra is kitért, ismertette Áder Jánossal, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletben mondta ki, a Magyar Nemzeti Bank által alapított Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány közfeladatot lát el, és közpénzzel gazdálkodik.

A képviselő megjegyezte, ezek alapján úgy vélik, hogy az Alkotmánybíróságnak az államfő által felvetett aggályokat, valamint a fenti érveket figyelembe véve egyetlen lehetősége van: megsemmisíteni "a Fidesz alaptörvény-ellenes törvényét".

Áder János szerdán a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény mellett a postatörvény módosításáról is előzetes normakontrollt kért az Alkotmánybíróságtól.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
Mit bánom én ki tulajdonítja sajátjának az eredményt, csak hasznos legyen!!!
Ha az Alkotmánybíróság is az eszére hallgat, nem a szívére (akarom mondani a fideszre!), akkor még pislákol valami remény!!!
papa.49
A rosszabbik mindig kitalál ilyen dolgokat, az a bajuk hogy ők még nincsenek ,,döntési helyzetben,, HÁLA ISTENNEK!!!
bencemacska
Mit bánom én ki tulajdonítja sajátjának az eredményt, csak hasznos legyen!!!
Ha az Alkotmánybíróság is az eszére hallgat, nem a szívére (akarom mondani a fideszre!), akkor még pislákol valami remény!!!
eugen4402
Ugggyanmá kedves János, ha a Jobbikon múlt volna, már régen törvénybe lenne pikkelyezve ("énfelségem I. Fülig Jimmy által"). A fideszatya még fel se olvassa a törvényjavaslatot, melyet lázálmában megálmodott, a derék jobbikos hazaffyak már nyomják is az IGEN-gombot, kedves János. Köszönjük...
kerekkocka
Akár lehetne az én sikerem is ezzel az erővel
dr. prédikátor
Csak nyugi!!! majd alá irja!ha elkéri a skiccpali tollát!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.