Kubatov Gábor a Magyar Időknek adott interjút, amiben beszélt a Nemzeti Választási Irodánál történt botrányról és el is határolódott a történtektől.

A választási irodánál felsorakozó fiatalembereket még csak látásból sem ismerem. Ők nem az FTC alkalmazottai.

- jelentette ki Kubatov.

Elmondási szerint senkit sem kért meg arra, hogy a választási irodához menjen, azon a bizonyos napon. A kopaszokról elmondta, hogy az FTC-vel biztosan nem állnak kapcsolatban, ha megjelentek a meccseken az csak azért lehetett, mert egy alvállalkozó foglalkoztatta őket.

Kubatov még látásból sem ismeri a kopaszokat

Cáfolta, hogy bármilyen kapcsolat lenne a személyi titkára Kindlovits Máté és a választási irodánál Erdősi Lászlónét segítő fiatalember között, mert bár valóban együtt jártak iskolába, régen nem beszéltek.

A Fidesz alelnökét azért nem lehetett elérni a botrány idején, mert közelről figyelte meg az amerikai választásokat, a Republikánus Párttal igyekezett jobb kapcsolatot kialakítani. Azzal viszont ő is egyetért, hogy a népszavazási törvényeket meg kell változtatni. Mélyen elítéli az ehhez hasonló méltatlan helyzeteket.

Az előhozott választásokon szenvedett vereségekről azt mondta, hogy szerinte az MSZP és a Jobbik összejátszik, a jelölteik kitérnek egymás elől, háttéralkukat kötnek, bár erre csak közvetett információk vannak – mondta a Fidesz alelnöke a Magyar Időknek. 

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Kunbaszó én se ismerlek téged, de mivel látom mit csinálsz NEM IS AKARNÁLAK MEGISMERNI, legfeljebb majd a bírósági tárgyaláson ahol számot adsz a rengeteg hazugságodról, meg azért ne legyél ennyire biztos te csak addig lesz a Fradi elnöke amíg a csutifélkegyemű a ME. ha az lebukik, te is repülsz, na nem mint a SAS, csak mint a VERÉB)))))))))))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Mirabilis
Hát nem is kell llátásból, csak listáról.
vonotok
Esetleg egy jó szemorvos sokat segítene az emlékezet képességén.
Desischado
Nem ismeri meg semmi köze a történtekhez, mi? Ha ez igaz, akkor én vagyok Buddha személyesen, és randizok a Pápával! Hazug, gerinctelen, mocskos féreg, az vagy!
karma1
Persze, hogy nem ismeri oket latasbol: mindig telefonon adja ki az utasitasait...:o(((
nezelodo
@vonotok: Az ő bandájában nem a szemorvos, hanem a "fa testápoló" járja. Azért viselkedett olyan szerényen a szoci ott a fideszes bűntanyán, aminek a leánykori neve NVI.
verőce21
Látásból nem, csak hallásból ismeri őket. :)
Borsodi
@Butautáló: Fideszbe csak akkor kerülhetsz be ha hihetően tudsz hazudni,és el tudsz tüntetni pillanatok alatt több milliókat. egy embert szolgálsz,ez esetben bármit megtehetsz felelősségre nem vonhatnak.Védettséget élvezhetsz.
Butautáló
@Borsodi: Előbb kerüljek ciklonba mint a fityeszbe! Még megennének!
Bercifiu
@papa.49: Faszikám! Ezek a suttyók nem sorba álltak.
papa.49
@Bercifiu: Tökikém próbálj meg emberhez méltó lenni, JÓ!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ha már eddig legörgetett...