A miniszterelnök azt kérte a nemzetgazdasági minisztertől, a 2017-es költségvetést próbálja meg úgy elkészíteni, hogy csak fejlesztésre lehessen hitelt felvenni, az állam működtetésére és fenntartására pedig ne lehessen többet költeni, mint amennyi rendelkezésre áll. Orbán Viktor erről csütörtökön Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitóján számolt be. A fórumon a kormányfő felvetette a cafeteria készpénzesítését, és tájékoztatott az új európai uniós pályázati döntési rendszerről is.

A jövő évi költségvetés "kettéválasztásával", vagyis a működési-fenntartási, valamint a fejlesztési költségek elkülönítésével lehet eljutni oda, hogy egy-két éven belül az egész büdzsé "valóságosan nullás költségvetés" legyen. Azaz amelyben nincs hiány, inkább többlet van benne – fejtette ki Orbán Viktor a gazdasági élet szereplői előtt tartott csaknem egyórás beszédében.

"Nem költünk többet, mint amennyi bevételünk van" – szavai szerint ezzel érhető el az abszolút számban vett államadósság-csökkentés.

A kormányfő a magyar gazdaság érdekei közé sorolta a gazdasági növekedés 3 százalék fölé emelését, szerinte már az idén meg kell próbálni "a 3 százalék szintjéig felemelni" a bővülés mértékét.

Szólt a bürokráciacsökkentésről is, amellyel kapcsolatban szerinte azt kell világossá tenni: "mindenkire szükségünk van, a bürokratákra is, csak nem ott, ahol eddig dolgoztak", hanem a gazdaságban.

Szevasz cafeteria, szevasz nyugdíj

A bérekre kitérve megerősítette: a béremelések mögött gazdasági fedezetnek kell állnia. Ezzel összefüggésben – mint egy nem hagyományos eszközt – felvetette a cafeteria készpénzesítését.

Ezt magyarázva felidézte, hogy az Európai Bizottság "szétzúzta" a magyar cafeteriarendszert. Szerinte ezért kell felvetni annak lehetőségét, hogy az eddig "rejtett" kettős javadalmazási rendszert nyílttá tegyék. A kettős bérrendszer intézményében "van egy rendesen járulékoltatott alapbér, és van fölötte egy másik bér, amelyre azonban az állam nem szed járulékot" – mondta.

"Kezdjük azzal, hogy a cafeteriát 2017. január 1-jével rögtön készpénzesítjük" – fogalmazott. Orbán Viktor szerint "ha már az EU döntése miatt úgysem lehet fenntartani a cafeteriarendszert, akkor a legegyszerűbb lenne, ha odaadnánk pénzben".

Megjegyezte:

ma ez az egyetlen módszer, ami a gazdaság teljesítményénél nagyobb arányú bérnövekedést tesz lehetővé, azt azonban tudomásul kell venni, hogy ez az összeg nem számít bele a nyugdíjba.

A kettős bérrendszer kockázatának azt tartja, hogy "az innovatív magyar vállalkozók" az alapbért "felnyomják" a második kategóriába.

Közmunkásnak áll a világ

A közfoglalkoztatási rendszerről szólva felhívta a figyelmet: még mindig vannak – körülbelül 200 ezren –, akik a közmunkában sem vesznek részt, noha a magyar költségvetés 2017-ben már képes előállítani azt a forrást, amelyből mindenkinek munkát tudnának adni.

Ezért azoknak, akiknek az állapota nem engedi meg, hogy a jelenlegi közfoglalkoztatásban részt vegyenek, új foglalkoztatási formát kell bevezetni még kisebb követelményekkel – szorgalmazta.

Orbán: jön a készpénzes cafeteria – nem számít bele a nyugdíjba

A közmunkaprogram másodlagos hozadékai közé sorolta, hogy kevesebben követnek el bűncselekményt, kevesebben vannak börtönben, és a gyermekek is másképpen nevelődnek, ha azt látják, hogy a szülő reggel elmegy dolgozni.

Majd az állam emberei eldöntik

Orbán Viktor közölte azt is, hogy a kormány szerdán úgy határozott: új döntési rendszert vezet be az uniós pályázatoknál. Ennek értelmében a korábban kiszervezett pályázati döntési rendszert megszüntetik, és – önkéntes jelentkezés alapján, plusz fizetésért – felállítanak egy, az államigazgatásban dolgozókból álló, nyilvános pályázatbíráló szaknévsort. A kormányfő szerint ez a szisztéma – az, hogy ezek az emberek bírálnak majd el minden pályázatot – gyorsabb és átláthatóbb lesz.

Az EU-s forrásokról szólva megerősítette azt az álláspontját, hogy Magyarország nem tartozik hálával a neki juttatott uniós pénzekért, ez nem ajándék, hanem "jól kigondolt, közös üzleti érdek".

Beszámolt arról is, hogy a kormány Európa legnagyobb iparipark-fejlesztési programját indította el, számításaik szerint 2,5-3 év alatt 150 milliárd forintot fordítanak új ipari parkok építésére, meglévők bővítésére.

Hazajönnek-e?

Orbán Viktor kitért a külföldön élő fiatalokra, megakadályozhatatlannak nevezte, hogy a bátrak és vállalkozóképesek külföldre menjenek. Szerinte a kérdés az, hogy hazajönnek-e. Ehhez kell "sütnivaló", megfelelő gazdaságpolitika – mondta.

A jelenlegi politikai alaphelyzetet úgy értékelte, hogy az üzlet-, piac-, növekedés-, foglalkoztatás- és versenyképesség-barát. Az Európai Bizottság szerint sincs pénzügyi egyensúlytalanság Magyarországon – jelezte, megjegyezve ugyanakkor, hogy egymás után nyernek szocialista kormányok Európában, aminek következményei vannak a pénzügyi egyensúlyra nézve. Példaként említette a portugál adatokat.

A kormányfő ismét kiállt amellett, hogy a magyar gazdaságpolitikának össze kell válogatnia a jó megoldásokat a világból, és azokból kell megalkotnia a legjobb magyar gazdasági modellt. Szerinte azonban ebben "a nyugati mainstreamnek mondott gondolkodásmód lefogja a kezünket és a szellemünket". Jelezte ugyanakkor, a nyugati közvéleményben "a mainstream megoldások iránti nyomás" még nagyobb, mint Magyarországon, vagyis a vita szabadsága ügyében "jobban állunk, mint ők".

Beszéde végén a veszélyekről szólt, ezek között említve a migrációt – amelynek kivédése szerinte óriási versenyelőnyt jelenthet –, valamint az az EU stagnálását, amelyhez alkalmazkodni kell.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Slade
Hazug beteg kutya. Kiszögezzük a bőrödet száradni hiába hazudozol.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
Mi van? " az EU döntése miatt úgysem lehet fenntartani a cafeteriarendszert" =))
Ez megmutatja, hogy mi kell érteni náluk fenntartásnak!
pbalage
Mekkora befosi egy alak ez a vitya.
Ceaucescu is mennyire megígérte 89-ben (még az erkélyen), hogy itt aztán béremelés lesz.
Kikotortam. Itt is van e:
youtu.be/wWIbCtz_Xwk?t=414

(sajna csak angol felirat van, de azt nyekergi bele a mikrofonescuba,
hogy most aztán meg lesz emelve a fizetés 2000-ről 2200 leire)
Érdemes figyelni a reakciókat.
És ha visszatekersz kb 3 percet, akkor előtte van az a rész, amikor majdnem összeomlott az egész komenyista diktatúra.
Hellcat
Nagy szavak ezek attól aki szinte soha nem mond igazat...ígértgetni bárki tud...a fidesz ígéretet betartani nem tud...
Slade
Hazug beteg kutya. Kiszögezzük a bőrödet száradni hiába hazudozol.
coni
Mi fogja megakadályozni, hogy ettől kezdve azok a cégek amelyeknek eszébe se jutott cafeteriázni most adómentesen fizessék ki a bérek bizonyos százalékát? Hogy lesz ebből nullás költségvetés?
justhpeter
Gondolkodjunk - cafetéria adója - jövedelemadó ?
Lepényleső
A bankoknak tökéletes dotáció,nekünk kevesebb ováció,mert így pénzben kevesebb kapható.
Desischado
Ennyi hazugságot egyrakáson! Meg az igérgetések! Na ennyi elég is volt belőle!
Borda
Feleslegesen gyártottak le annyi Szép kártyát. Nagyon zavart lehet az agya. Kezd összeomlani a megálmodott világ, HIBA,HIBA,HIBA,HIBA A VEZÉRLŐBEN...
kamazuka
Hiba hiba hátán!

Mikor tanácsadói köröknek lövésük sincsen a hogyan továbbról!

No nem baj. Majd a kövekező kormány már tudni fogja, mit kell tenni!
Jozefina
PERSZE, HOGY KÉSZPÉNZ!!! Lopni csak azt érdemes, márpedig ha a fidesz-kdnp szimatot kap, akkor lop!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.